2007. december 2., vasárnap

Születésnapi ZSÚr

Hát igen, megint egy évvel öregebb lettem. Vagy tapsztaltabb. Kinek hogy tetszik. Viszont ez remek alkalmat jelent arra, hogy az ember összetrombitálja a barátait, és mindenféle finomságokat készítsek nekik.
Amikor két éve Kedvessel beköltöztünk a Lakásba (nem sokkal szülinapom előtt) sikerült úgy kialakítani a berendezést meg mindenfélét, hogy nálunk három embernél több nemigazán tud leülni késsel villával enni. Ezért ha több vendégünk érkezik, tuti, hogy vamailyen falatot, vagy egyvillával ehető dolgot gyártok. Ebben a műveletben nagy segítség a két éve (miért is pont akkor? ;)) Kedvestől kapott szülinpi ajándékom, a Nélkülözhetetlen Vendégváró falatok.
Idén is abból néztem ki három receptet, ezeket maradéktalanul al is tűntettük hatan, senki nem maradt éhen. A tortát pedig szokás szerint volt szobatársamtól kaptam, ez nálunk már szokás, mióta ismerjük egymást sütjük a szülinapi tortákat a másiknak. Idén sajttortával márványozott brownie-t rendeltem. Finom volt nagyon. :) Ezen kívül azért kaptam mást is: egy kínálótálat, amibe mindeféle apró dolgokat lehet pakolni (fel is avattam rögötn) és pizzasütő tepsiket. Azt hiszem ismernek a barátaim. Vagy elég határozottan hangoztatom, hogy szeretek főzni. :)

És akkor amivel a vendégeket vártam: sajtos csillagok, ropogós csirkerudak sültfokhagymás és paradicsomos mártogatóval és paprikás kenyértekercs.

Sajtos csillag

20 dkg liszt
20 dkg vaj
20 dkg cheddar reszelve
1 tojás
1-1 kiskanál fokhagymasó, őrölt chili, őrölt pirospaprika

A liszthez kevertem a fűszereket, aztán a hideg darabolt vajjal elmorzsoltam, hozzáadtam a tojást és a sajtot is, összegyúrtam, gombócot formáztam belőle (kicsit lágynak tűnt, de nem adatam hozzá több lisztet, szerencsére ez nem volt rossz döntés) és lefóliázve fél órára betettem a hűtőbe. Amikor letelet az ideje lisztezett deszkán kb 1 cm vastagra nyújtottam és csillag formával kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem (nekem 2 tepsinyi lett) és kb 200 fokos sütőben 10 perc alatt megsütöttem.



Ropogós csirkerudak

3 csirke melle
4 ek szójaszósz
2 ek worcestershire szósz
1 ek cukor
2 ek joghurt
a bundához morzsává zúzott corn flakes és reszelt parmezán (meg szezámmag, ha nem felejtem el, hogy elfogyott és veszek időben)

A csirkemelleket csíkokra vágtam, összekevertem őket a szószokkal, cukorral és joghurttal és egy éjszakára a hűtőbe tettem őket. Sütés előtt összekevertem a corn flakes-morzsát a parmezánnal és abban forgadtam meg a csirkecsíkokat, mielőtt a kiolajozott tepsibe és a 200 fokos sütőbe kerültek volna mintegy 20 percre. A bundázás eléggé pepecs lett volna, de fogtam egy nagyobb dobozt, abba tettem a "bundát", rá egy réteg húst, aztán lezártam a dobozt és jól összeráztam az egészet. Meglepően nagy hatéknysággal siekrült így bundázni. 3 tepsinyi lett a 3 csirke melléből.



Paprikás kenyértekercs

15 szelet kenyér (bevallom zacskós bolti, mert nem volt időm kenyeret sütni)
6 dkg reszelt cheddar
1 kaliforniai paprika
2 ek majonéz
5 dkg vaj

A aparikát kettévágtam, kicsumáztam, héjas felével felfelé forró sütőbe toltam, addig sütöttem míg felhólyagzott a héja, aztán kiszedtem a sütőből, nejlonzacskóba tettem, és ott hagytam kihűlni. Aztán lehúztam a héját, apró kockára vágtam a parikahúst, összekevertem a reszelt sajttal és a majonézzel. A kenyérszeletekről levágtam a héját és nyújtófával jól ellapítottam őket. A vajat felolvasztottam és a kenyérszeletek mindkét felét megkentem vele, aztán minden szelet kenyére kentem a parikás sajtból úgy, hogy körben kb fél centit szabadon hagytam, aztán feltekertem, a tekercset kettévágtam és fogpiszkálóval megtűztem a kis tekercseket. Pár órát pihentek a hűtőben mielőtt közepesen meleg sütőbe kerültek volna 10 percre. A kész tekercsekkel pont tele lett az új kínálótálam. :)

3 megjegyzés:

Gabojsza írta...

Boldog szülinapot, Zsú! :-)))

Zsu írta...

Köszönöm :)

Névtelen írta...

Boldog születésnapot, és nagyon szépen köszönöm az ajándékot :))