A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendéges. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendéges. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. november 4., kedd

Társasjáték mellé

Hosszú szemezés után néhány hete végre megvettük a Catan nevű társasjátékot, az októberi hosszúhétvége alkalmából pedig át is hívtuk két barátunkat egy borozással, falatozással összekötött Catan-partira. A falatozáshoz káposztás tekercset készítettem, most először. Az alapötletet a nyáron unokatestvéreméknél kínált, pékségből származó falatka adta és szerencsére jó ötletnek bizonyult. A kis tekercsekhez leveles tésztát használtam, bevallom boltit, méghozza a több helyen is elismeréssel emlegetett Tante Fanny márkájút. Hát most én is beállok a pártolók táborába, nagyon ízlett. :)

Káposztás tekercs

2 csomag Tante Fanny leveles tészta (összesen 4 lap, amit már nem kell nyújtani)
1 kisebb fej káposzta
1 ek cukor
kb 1 ek só
olaj
1 tojás
köménymag

A káposztát vékonyra felszeleteltem, megsóztam és felforrósított olajon párolni kezdtem, majd lefedtem (Néha öntöttem alá egy kis vizet, hogy nehogy leégjen, mielőtt megpuhulna). Amikor már szépen összeesett és pirulni kezdett rászórtam a cukrot és már fedő nélkül szép barnásra (és persze puhára) hőkezeltem. Hagytam kihűlni. A sütőt begyújtottam 200 fokra. A levelestészta lapokat hosszában ketté vágtam, hogy keskenyebb csíkokat kapjak, és a tészta hosszabb szélétől kb 1 centire elosztottam a káposzta mintegy egynyolcadát majd feltekertem a tésztát. A tekercset megkentem felvert tojással és megszórtam köménymaggal majd kb 1 - máfél centis darabokra vágtam. A kis tekercseket sütőpapírral bélelt tepsire tettem és kb 10-15 perc alatt világosbarnára sütöttem őket. Összesen 4 tepsinyi lett és ezt maradéktalanul elfogyasztottuk négyen.

2008. május 24., szombat

Farewell party

Tegnap volt az utolsó napom a mukahelyemen, merthogy véget ért a gyakornoki időm. És a cégnél az a szokás, hogy ilyenkor búcsúsütizést tartunk. Kedves mindenes asszisztensünk szokott az alkalomra némi üdítőt, kekszet, meg tortát beszerezni, de lehet magánakciózni is, és hát ugye nem tagagadhatom meg önmagam, sütöttem hát a munkatársaknak némi sütit. Egyrészt készült Maci féle pekándiós brownie sima dióval (még mindog eszméletlenül finom) meg Párom anyujától származó recept alapján sajtos rúd. És annak ellenére, hogy először sütöttem ilyet, nagyon tuti lett. :)
És hát nem csak süti volt, kaptam ajándékot is. Szerencsére a csapattársaim tudták, hogy enyhén konyhamán vagyok, így eléggé személyesre sikerült, persze azért az is látszik, kiktől kaptam (külön köszönet azért a Zs -ért :)). :) Íme a fotó a csini új kötényemről, meg minihabverőmről meg a képeslapot is muszáj volt rátenni.




És akkor a sajtos rúd receptje.
Sajtos rúd

60 dkg liszt
1 ek só
30 dkg vaj
10 dkg túró
2 dkg élesztő (plusz kevés meleg víz és cukor a felfuttatáshoz)
másfél kispohár tejföl
2 tojás sárgája
tetejére reszelt sajt és a tojások fehérje

A lisztet elkevertem a sóval, majd elmorzsoltam a hideg, felkockázott vajjal és túróval. Közben az élesztőt felfuttattam. A vajas-túrs liszthez adtam az élesztőt, tojás és tejfölt és ruganyos, épp csak kicsit kemény tésztává gyúrtam az egészet. Letakarva egy éjszakára a hőtőbe tettem. Másnap a tésztát lisztezett deszkán kb 7 mm vastagra nyújtottam, megkentem tojásfehérjével, megszórtam sajttal, a sajtot jól rányomkodtam és éles késsel kb 1 cm széles 3-5 cm hosszú rudakra vágtam. A sütőt előmelegítettem kb 180-200 fokra, a rudakat sütőpapírral bélelt tepsire tettem (nem kell őket nagyon távolra) és addig sütöttem, míg kissé megpirult a sajt a tetejükön. Négy gáztepsinyi lett az adag.


2008. február 16., szombat

GBT 3

Elérkezett a nagy nap:) És még indulás előtt gyorsan lefotóztam a sajtostallérokat. Kinézetre olyanok mint anyáé, és az ízük is szerencsére:)
Mondjuk a kinézet nehezen lehetett volna más, ugyanis anya sajtostallér-sütőjével készültek.Mert nekem adta az övét. Azt mondta, ha majd ő akar sütni, elkéri nagynénjétől. Szóval nem ellenkeztem :) (Egyébként sikerült beszerzési helyet is találnom, a fehérvári iparcikkpiacon egy konyhaivasárus bácsinál, meg konyhafelszereléses boltabn is mondtak, hogy szokott lenni, csak pont nem akkor, amikor kereste, az ára 3000 ft környékén volt)

Sajtos tallér

1 kg liszt
25 dkg vaj
30-40 dkg reszelt sajt
2 tojás
1 pohár tejföl
só, bors, köménymag

A lisztet elmorzsoltam a hideg vajjal, hozzákevertem a reszelt sajtot, fűszereket, majd a tojásokkal és a tejföllel összegyúrtam. Kicsi vizet is kellett hozzáadnom, hogy összeálljon. A golyóvá gyúrt tésztát fóliába csomagolva egy napot pihentettem a hűtőben. Sütés előtt a tésztából dió és mogyoró mérett közötti golyókat formáztam (lett egy pár...), amikor a nagyja megvolt elkezdtem forrósítani a tallérsütőt a tűzhelyem legnagyobb gázrózsáján (forgattam is, hogy mindkét fele melegedjen rendesen). Amikor elkészültek a golyók és a tallérsütőt is elég melegnek tartottam, nekiálltam a sorozatgyártásnak: tallérsütő kinyit, két golyó belerak, erősen összeszorít, 8-ig számol, taléérsütőt megfordít, 8-ig számol, taléérsütőt kinyit, kész tallérokat tálba ügyeskedik. (Az, hogy meddig kell számolni, függ a gáztól meg hogy mennyire akarjuk pirosra sütni, érdemes az első pár darabot a kísérletezésre szánni.)
Röpke másél óra alatt sikerült is végezni a sütögetéssel. Nem egy midnen hétvégére való recept, de néha megéri belevágni, rengeteg lesz belőle és sokáig eláll.

2008. január 27., vasárnap

VKF! XII. - A tenger gyümölcsei

Ebben a hónapban Gabojsza kavarta fel a gasztrobloggerek tengerét, mégpedig herkentyűs témával. Nekem a legnagyobb gondot az alapanyagbeszerzés jelentette, nemigazán akartam fagyasztott dolgokat használni, de végül az lett a vége, Fehérvártól sajnos kicsit messze a nagycsarnok :(
Egyébként a témától nem ilyedtem meg annyira, annak ellenére, hogy herkentyűket még nemigazán ettem, de a halat szeretem, úgyogy ideje volt már kipróbálni valami extrábbat is. Ráadásként kapóra jött Kedves szülinapja, így kellőképpen meg tudtam indokolni magamnak, hogy miért is fizetek ki oly borsos összeget egy kiló rákfarokért (sajnos nem frissért, itt Fehérváron csak fagyasztottat sikerült beszerezni). Páncélosat vettem, meg is küzdöttem velük rendesen, mire fogyasztásra alkalmasak lettek, és már végeztem az egésszel, amikor rájöttem, hogy a farka legvégét bizony rajta kellett volna hagyni. Hát most már ezt is tudom. És hogy mi lett a rákfarkak sorsa tisztítás után? Kaptak egy jó kis pácot, aztán grillezést, és végül háromfajta mártásba tunkolva ettük meg őket.
Első próbálkozáshoz képest határozottan elégedett voltam az eredménnyel, szerencsére a szülinapos és vendégei is. :)
Egyébként a recept a Nélkülözhetetlen vendégváró falatok című könyvből származik.

Grillezett rákfarok

1 kg rákfarok
4 gerezd fokhagyma
3 ek zöldcitromlé
1 kk őrölt római kömény
1 kk őrült koriander

A zúzott fokhagymát, zöldcitromlevet és fűsszereket összekevertem egy nagyobb tálban, végül belekevertem a megtisztított rákfarkakat is. A hűtőben lefedve egy éjszakát pácolódtak. Amikor megérkeztek a vendégek jó alaposan felforrósítottam a grillserpenyőmet (mióta megkaptam apától -vagyis megvettem magamnak, mert apa nem tudott venni Bácsalmáson- elég rendesen ki van használva, nagyon szeretem) és belepakoltam a rákfarkakat. 2-2 percig sütöttem mindkét oldalukat majd a háromféle mártással tálaltam őket. Kellemesen egyszerű, ám igen ízletes fogás :)


A mártások

Paprikás majonéz
(Ehhez eredetlieg megvettem a bolti majonézt alapnak - túl vagyok egy szalmonellafertőzésen, félek a nyers tojástól kissé-, aztán Mamma írt a fehér majonézről. Kiütéssel győzőtt. :))

1 piros húsú (kaliforniai) paprika
6 gerezd fokhagyma nem meghámozva
1 csésze fehér majonéz (1 dl tejből és 2 dl olajból, Maci receptje alapján villámgyorsan)
1 ek zöldcitromlé

A paprikát fébevágtam, kicsumáztam és a fokhagymával együtt betoltam a kb 200 fokos sütőbe, mintegy 20 percre, alényeg, hogy kezdjen feketedni a paprika héja. Ekkor kivettem őket a sütőből, a paprikát bezártam egy műanyag dobozba hűlni. Amikor mind a fokhagyma, mind a paprika kezelhető hőmérsékletű lett, megpucoltam őket és kissé feldarabolva a majonézhez adtam a zöldcitromlével együtt. Jól összeturmixoltam ez egészet és kész is volt.

Fűszeres paradicsommártás

2 vöröshagyma
1 doboz hámozott paradicsom
1 kk darált csípőspaprika (vagy 1 apróra vágott friss chilipaprika)
1 ek barnacukor
1 ek borecet
1 ek olaj

A hagymákat kicsit nagyobb kockára vágtam, megpirítottam az olajon, hozzádtam a paradicsomkonzervet, kissé szétnyomkodtam a paradicsomokat, belekevertem a paprikát, barnacukrot, borecetet is, és eddig főztem, míg kellemesen besűrűsödött.

Sültfokhagymás mártohatós


A képen a előlről hátrafelé: paprikás majonéz, sültfokhagymás mártogatós és fűszeres paradicsomszósz

2007. december 2., vasárnap

Születésnapi ZSÚr

Hát igen, megint egy évvel öregebb lettem. Vagy tapsztaltabb. Kinek hogy tetszik. Viszont ez remek alkalmat jelent arra, hogy az ember összetrombitálja a barátait, és mindenféle finomságokat készítsek nekik.
Amikor két éve Kedvessel beköltöztünk a Lakásba (nem sokkal szülinapom előtt) sikerült úgy kialakítani a berendezést meg mindenfélét, hogy nálunk három embernél több nemigazán tud leülni késsel villával enni. Ezért ha több vendégünk érkezik, tuti, hogy vamailyen falatot, vagy egyvillával ehető dolgot gyártok. Ebben a műveletben nagy segítség a két éve (miért is pont akkor? ;)) Kedvestől kapott szülinpi ajándékom, a Nélkülözhetetlen Vendégváró falatok.
Idén is abból néztem ki három receptet, ezeket maradéktalanul al is tűntettük hatan, senki nem maradt éhen. A tortát pedig szokás szerint volt szobatársamtól kaptam, ez nálunk már szokás, mióta ismerjük egymást sütjük a szülinapi tortákat a másiknak. Idén sajttortával márványozott brownie-t rendeltem. Finom volt nagyon. :) Ezen kívül azért kaptam mást is: egy kínálótálat, amibe mindeféle apró dolgokat lehet pakolni (fel is avattam rögötn) és pizzasütő tepsiket. Azt hiszem ismernek a barátaim. Vagy elég határozottan hangoztatom, hogy szeretek főzni. :)

És akkor amivel a vendégeket vártam: sajtos csillagok, ropogós csirkerudak sültfokhagymás és paradicsomos mártogatóval és paprikás kenyértekercs.

Sajtos csillag

20 dkg liszt
20 dkg vaj
20 dkg cheddar reszelve
1 tojás
1-1 kiskanál fokhagymasó, őrölt chili, őrölt pirospaprika

A liszthez kevertem a fűszereket, aztán a hideg darabolt vajjal elmorzsoltam, hozzáadtam a tojást és a sajtot is, összegyúrtam, gombócot formáztam belőle (kicsit lágynak tűnt, de nem adatam hozzá több lisztet, szerencsére ez nem volt rossz döntés) és lefóliázve fél órára betettem a hűtőbe. Amikor letelet az ideje lisztezett deszkán kb 1 cm vastagra nyújtottam és csillag formával kiszaggattam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem (nekem 2 tepsinyi lett) és kb 200 fokos sütőben 10 perc alatt megsütöttem.



Ropogós csirkerudak

3 csirke melle
4 ek szójaszósz
2 ek worcestershire szósz
1 ek cukor
2 ek joghurt
a bundához morzsává zúzott corn flakes és reszelt parmezán (meg szezámmag, ha nem felejtem el, hogy elfogyott és veszek időben)

A csirkemelleket csíkokra vágtam, összekevertem őket a szószokkal, cukorral és joghurttal és egy éjszakára a hűtőbe tettem őket. Sütés előtt összekevertem a corn flakes-morzsát a parmezánnal és abban forgadtam meg a csirkecsíkokat, mielőtt a kiolajozott tepsibe és a 200 fokos sütőbe kerültek volna mintegy 20 percre. A bundázás eléggé pepecs lett volna, de fogtam egy nagyobb dobozt, abba tettem a "bundát", rá egy réteg húst, aztán lezártam a dobozt és jól összeráztam az egészet. Meglepően nagy hatéknysággal siekrült így bundázni. 3 tepsinyi lett a 3 csirke melléből.



Paprikás kenyértekercs

15 szelet kenyér (bevallom zacskós bolti, mert nem volt időm kenyeret sütni)
6 dkg reszelt cheddar
1 kaliforniai paprika
2 ek majonéz
5 dkg vaj

A aparikát kettévágtam, kicsumáztam, héjas felével felfelé forró sütőbe toltam, addig sütöttem míg felhólyagzott a héja, aztán kiszedtem a sütőből, nejlonzacskóba tettem, és ott hagytam kihűlni. Aztán lehúztam a héját, apró kockára vágtam a parikahúst, összekevertem a reszelt sajttal és a majonézzel. A kenyérszeletekről levágtam a héját és nyújtófával jól ellapítottam őket. A vajat felolvasztottam és a kenyérszeletek mindkét felét megkentem vele, aztán minden szelet kenyére kentem a parikás sajtból úgy, hogy körben kb fél centit szabadon hagytam, aztán feltekertem, a tekercset kettévágtam és fogpiszkálóval megtűztem a kis tekercseket. Pár órát pihentek a hűtőben mielőtt közepesen meleg sütőbe kerültek volna 10 percre. A kész tekercsekkel pont tele lett az új kínálótálam. :)

2007. március 30., péntek

VKF! III. - Vendégváró falatok

Egész hamar sikerült kitalálnom, mit is szeretnék csinálni erre a furdulóra: nagymamám csudafinom leveles pogácsáját. Mivel nagyim sajnos már nem él, kis családi kutatómunka kellett a recepthez, de azért eljutott hozzám. Viszont nem számoltam egy tényezővel: ehhez a pogácsához háj kell. Azt meg sajnos nem sikerült időben beszerezni. Ráadásul Kismacshoz hasonlóan én is épp alakbarátkodom, úgyhogy az ilyen hájastésztás dolgok egy időre kiesnek a repertoárból.(Azért nem adom fel, amint a körülmények engedik legyártom azt a csudafincsi pogácsát!)
A pogácsa-projekt kútbaesésével viszont ki kellett találnom, hogy akkor végülis mi legyen, ráadásul már a határidő is a nyakamon volt
Némi gondolkodás és hűtő-felmérés után jutottam el a következő ötletig:

Tonhalas uborkafalatok

2 tonhalkonzerv
2 uborka
1 kis fej lilahagyma
frissen őrölt bors
majoránna

Az uborkát kb 2-3 centis szeletekre szeltem és karalábévájóval némiképp kivájtam a közepüket.
A tonhalkonzervet alapos lecsöpögtetés után összekevertem az apróra vágott lilahagymával, borssal, majorannával. A masszát az uborkák mélyedésibe töltöttem. Ennyi.
Kicsit talán lehet érlelni a hűtőben. Tipikusan olyan vendégvárónak tartom, amit hirtelen betoppanók esetén is gyorsan el lehet készíteni. Vagy ha többfélét akar tálalni az ember, nem árt, ha nem pepecselős egyik-másik falatka. :)

2007. március 16., péntek

Fiúk jöttek

Végre siekrült olyasmit főznöm, amit méltónak tartok a posztolásra.
Ma vendégségbe érkeztek Kedvesem volt egyetemi évfolyamtársai egésznapos szerepjáték-partyra. Mindenképp valami könnyen fogyasztható, szendvics-szerű ebédet akartam készíteni nekik, de azért valamennyire "főttkaja" jelleggel. Gyros és hamburger között vaciláltam, a házi pitát már úgyis rég ki akartam próbálni, viszont igazi gyros husit nehéz itthon sütni, a hamburger húspogácsája némiképp egyszerűbb. Végül ötvöztem a kettőt: készült pita, tzatziki, és pici korongok darálthúsból. Mindehhez társult még paradicsom, lilahagyma, káposzta, sajt, házi darált erőspaprika.

Pita

1 kg liszt
7 g szárított élesztő
fél ek só
1 kk cukor
5-6 dl langyos víz

Először a lisztet elkevertem a szárított élesztővel, sóval cukorral, majd a vízzel kenyértésztát gyúrtam belőle, kb egy órát kelni hagytam. Amikor megkelt tíz kis cipót formáztam belőle és pihentettem addig, amíg a sütő a lehető legforóbbra melegedett. A kis cipókat egyenként kinyújtottam kb fél cm vastagra, kettesével sütőpapírral bélelt tepsiben alsó rácsálláson megsütöttem őket a következő módon: az került be legelőször a sütőbe amit először nyújtottam ki, majd lestem befelé a sütőbe az abalakon át, hogy púposodnak-e a korongok. Ez kb 3-4 percet vett igénybe, ekkor megfordítottam a korongokat és még 1 percet töltöttek a sütőben, végül cseréptálba kerültek és letakartam őket, nehogy kiszáradjanak.

Húsgolyók

1 kg darált sertéshús
2 tojás
2 ek worchester-szósz
2-3 ek zsemlemorzsa
só, bors

Amikor a tésztát összegyúrtam, nekiálltam a husinak: a hozzávalókat alaposan összekevertem és a keveréket betettem a hűtőbe gondolkozni.
Közben elkészítettem a tzatzikit, egészen pontosan kb 1 órát hagytam egy nagy pohár joghurtot szűrőbe tett gézen keresztül csöpögni valamint egy lereszelt kígyóuborkát is jól lecsöpögtettem. Amikor mindkettő elegett csöpögött, összekevertem őket 3 gerezd zúzott fokhagymával, borssal, sóval.
A pita sütése előtt sütöttem ki olajban a kb 2-3 cm-es húsgolyókat, amiket előzőleg zsemlemorzsába forgattam.

Végül mindenki maga állította össze saját pita-szendvicsét, és elégedettek voltak az eredménnyel. Egy biztos: házi pitát máskor is sütni fogok.

A pita receptjét a mindmegette-n találtam.
Fotókészítése nem jutott időm, meg úgy általában ha vendégek vannak, nem szeretek evés előtt kompozíciót gyártani, utána meg már ugye nehéz. :)

2007. március 2., péntek

VKF! II. - Titkos töltelékek

Felvirradt végre a nap... Már kedden elkészült az alkotás, de hát ki kellett bírni a publikálást máig.
Nemisbéka felhívására én is nekiálltam a fogaskerék-kattogtatásak. Lekerült néhány kedves szakácskönyv a polcról, hátha adnak ötletet. Szerencsére adtak. A Nélkülözhetetlen Vendégváróban akadtam egy szimpatikus töltött-receptre, azt fejlesztettem egy kicsit tovább.

Tex-mex kosár

20 dk darált marhahús (külön köszönet egy kedves ismerősnek, aki kölcsönadta a húsdarálóját :))
1 kisebb fej vöröshagyma
1 doboz hámozott paradicsom
1 gerezd fokhagyma
kb 2,5 dl erőleves
fél kiskanál őrölt csípőspaprika
chilis fűszerkeverék
egy 24 dkg-os konzerv vörösbab
egy bögrényi mirelit morzsolt kukorica
bors
olaj
36 dkg finomliszt
12 dkg vaj
1 kiskanál sütőpor
10 dkg cheddar sajt
+tejföl

Az apró kockára vágott vöröshagymát olajon megpároltam, hozzáadtam a darált marhahúst és megpirítottam. Ekkor került hozzá a zúzott fokhagyma, a paradicsom összeaprítva és az erőleves fele. Megfűszereztem csípős paprikával, chilis fűszerkeverékkel és őrölt borssal. Nagyjából fél óráig főztem, amikor már majdnem minden levét elfőtte beleszórtam a fagyasztott kukoricát néhány perc múlva pedig a babot is, elforraltam a maradék levet is róla (nehogy túl folyós legyen a töltelék).
A tésztához elmorzsoltam a hideg vajat a sütőporos liszttel és belekevertem a maradék erőlevest is. Eléggé lágy tésztát kaptam. Kiolajoztam egy muffinsütőt. A tésztát két sütőpapír között három részletben kinyújtottam, nagyobb fánkszaggatóval 12 körlapot vágtam ki belőle, ezekkel kibéleltem a sütőformát. Az így kapott kosarakba raktam egy-egy jó kanálnyi tölteléket és egy szeletke cheddar sajtot. A maradék tésztából vágott kisebb korongokkal fedtem be a kosarakat és kb 200 fokra előmelegített sütőbe toltam őket. Nagyjából 20-25 perc alatt világosra sültek, és kijöttek a sütőből. Itt jött az egész macera része.. kiszedni a formából a tésztakosarakat. Szerencsére könyebben ment, mint sejtettem, és komoly sérülés nélkül tányérra kerültek. Tejfölbe mártogatva pillanatok alatt elfogyott a 12 darab. :)