Bizony ez is elérkezett, baracklekvárt főztem. Mondjuk elég kis mennyiségben, mert ugye első próbálkozás, meg a kamraszerényeben sincs végtelen mennyiségű hely. Így kb 3 kiló barackból álltam neki a főzésnek, és naná hogy az év egyik legmelegebb napján, mikor máskor.
És azt hiszem jó lett a végeredmény, legalábbis az a kis kóstoló alapján, ami kimaradt az üvegekből. Maga a lekvárfőzés pedig kész élmény volt, öröm volt nézni ahogy sűrűsödik, lekvárosodk a fazékban a massza. :D
És akkor ahogyan készült:
A barackot alaposan megmostam, majd kimagoztam, a hibás részeket kivágtam. Így tisztított állapotban lemértem, 2,3 kg lett. Aztán húsdarálón ledaráltam és odatettem főni.(Drága nagyim is így készítette és nekem az ő baracklevárja az etalon.) Amíg rendesen fel nem forrt csak néha kevertem meg, de aztán folyamatosan (szépen hozta a láva-formát, 3 kisebb égési sérüléssel meg is úsztam). Kb 20 percig főztem, aztán hozzáadtam kilónként 30 deka cukrot és még jó 5 percig kevergetve főztem. Végül alaposan elmosott üvegekbe töltöttem, a kupakok alá fóliát tettem, lezárás után pár perce fejre állítottam őket és mentek is a dunyha alá dunsztolódni. 7 kisebb üveggel lett. Ja, és a felébe tettem egy kis őrölt kardamomot, remélem nem rontja el.
Ha kijöttek a dunsztból lesz fotó is.
2009. július 23., csütörtök
2009. május 31., vasárnap
VKF! XXV. - Krumpli
Igyekszem visszatérni blogolni, és erre remek alkalmat adott Cukros Kata VKF! kiírása. Ugyanis imádom a krumplit. Bár igyekszem nem túl sokat enni belőle, mert sajnos hamar meglátszik rajtam (főleg ha mérlegre is állok), ha gyakran elcsábulok.
Visszatérve a visszatérésre. Szegény blogot eléggé hanyagoltam mostanság, mert nem igazán tudtam mit is kezdjek vele. Szerettem volna valamiféle tematikát találni neki, ami nem volt könnyű feladat. Aztán a nyaralásunk alatt (erről mondjuk kéne írnom egy beszámolót) jól véggigondoltam az egészet és arra jutottam, hogy olyan recepteket fogok feltenni, aminek a fő hozzávalóit az aktuális piaclátogatásomon szerztem be (az utóbbi idóben nem is nagyon vásárolok máshol élelmiszereket). Szóval szezonális és helyi finomságok lesznek a középpontban. És nagyrészt két személyre szóló receptek. Vicces, hogy egy ideje már határozottan ebben a szellemben főzök, csak valahogy nem jutottam el odáig, hogy ez a blogon is látszódjon. Hát remélem ezentúl ez máshogy lesz.
Ebbe a szezonális vonalba remekül beleillik Cukros Kata felhívása, ugyanis megérkezett az újkrumpli szezon. :) És hogy mi is készült az újkrumpliból? Nyaralásunk alatt volt szerencsém egy zöldfűszeres tejföllel nyakonöntött pirított újkrumplihoz, ezt próbáltam meg reprodukálni, igaz nem köretként, ahogy eredetileg ettem, hanem főételként.
Zöldfűszeres pirított újkrumpli pirított sonkával
1 kg apróbb szemű újkrumpli
3 dl tejföl
egy újhagyma zöldje
2 kocka fagyasztott provanszi fűszerkeverék (na itt bukik kicsit a helyi dolog, de egyrészt kaptam, és azért nem ártana elhasználni, másrészt sajnos még erkélyem sincs, ahol fűszernövényeket nevelhetnék)
2 nagyobb szelet füstölt sonka
só
olaj és vaj

A tejfölt elkevertem a felaprított hagymazölddel, sóztam és beletettem a fűszerkockákat (amíg a krumpli elkészült ezek fel is olvadtak a tejfölben). Időnként jól átkevertem a tejfölt, hogy az olvadó zöldfűszer ne egy csomóban maradjon.
Az újrkumplik héját lekapartam majd sós vízben félig megfőztem. A sonkát apró kockára vágtam. Egy nagyobb serpenyőben, amibe belefért az összes krumpli olajat és vajat forrósítottam, megpirítottam benne a sonkakockákat majd kiszedtem őket és ment is a helyükre a félig főtt krumpli. Szép pirosra pirítottam őket, majd a tejföllel nyakon öntve és sonkakockákkal megszórva tálaltam. Amilyen egyszerű és gyors, olyan finom ebéd lett kettőnknek.

2009. március 15., vasárnap
Háromszínű GBT
Tegnap ismét találkozó volt a hasonszőrűekkel. És ismét élveztem. Jó volt új arcokat is látni, meg persze a régebbi ismerősöket is. Meg persze szokás szerint gurulósra ettem magam. :D
És amiket vittem: pirosnak paprikás bucikat aminek a Mindmegettén találtam a receptjét, fehérnek a Váncsa-féle sülfokhagymás kencét, zöldnek pedig spenótos-fetás muffint. Amit legközelebb tuti hogy szilikon formában sütök, mert nem akart rendesen kijönni a papírból. Csak ehhez még be kell szereznem egy új formát, mert úgy tűnik a régi elöregedett.
Paprikás buci
1 fej vöröshagyma
1 nagyon púpos teáskanál pirospaprika
2 ek olaj
45 dkg liszt
1 ek cukor
1 tk só
7g-os csomag szárított élesztő
1 tk sikér
2 dl víz
A hagymát apróra kockáztam, az olajon megpirítottam, majd lehúztam a tűzről és belekevertem a pirospaprikát. Megvártam, míg kihűlt. Aztán a kenyérsütőgépbe tettem az összes hozzávalót, dagasztó programra. Amior a gép végzett a tésztából kisebb bucikat formáztam, majd kb 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütöttem őket.

Spenótos-fetás muffin
15 dkg mirelit aprított spenót jól kinyomkodva
20 dkg feta sajt
25 dkg liszt
3 dl író
30 ml olaj
1 tasak sütőpor
2 tojás
(elvileg kéne bele só is, de a feta eléggé sós volt, így inkább kihagytam)
A tojásokat felvertem, hozzáadtam az olajat, írót, spenótot, azokkal is jól elkvertem. A lisztet ősszekevertem a sütőporral és a tojásos keverékhez öntöttem. Elkvertem a masszát majd beleforgattam az apróra kockázott fetát is. 180 fokos sütőben mintey 20 perc alatt sültek meg a muffinok.

2009. március 7., szombat
Zellerkrémleves
Ma ismét piacoltunk és sajnos nagyon látszott, hogy tél vége van. Zöldségfélét nem is sikerült venni, csak egyebeket (pl tejfölt, nemrég kipróbáltuk a Koppányi Tej tejfölét, amit egy kis tejboltban árulnak, meg joghurt, meg tej meg hasolnók is vannak, nagyon finom, és ráadásul a közelben készül egy tejgazdaságban). Azt hiszem még egy darabig rá leszünk szorulva a fagyasztott zöldségekre, sajnos. Viszont még a szerdai piacolásból maradt egy szép nagy zellrgumó, abból készült az ebéd: zellerkrémleves. Gyorsan megvolt és nagyon jól esett ebben a ronda szeles időben.
Kép nincs ról, mert már éhesek voltunk, meg nem is volt túl szép.
Zellerkrémleves
1 nagyobb zellergumó
3 szál újhagyma
fél liter húsleves
kb fél liter víz
só, frissen őrölt bors
olaj
A zellert felkockáztam, az újhagymát karikára vágtam és kevés olajon megpirítottam, tekertem rá borsot. Aztán felönöttem a húslevessel meg a vízzel és puhára főztem. Botmixerrel pürésítettem, úgy hogy pár zellerkocka egyben maradjon. Pirított sokmagos rozskenyérrel ettük.

2009. március 4., szerda
Gombából ebédre
Ma a piacon szép gombákat és újhagymát siekrült venni, ezekből lett az ebéd. Amit aztán nem tudtam lefotózni, merttúl finomnak nézett ki :)
Paradicsomos gomba mozzarellával
fél kg barna csiperke
2 csomó újhagyma
1 konzerv hámozottparadicsom
olaj
só, zöldbors
2 golyó mozzarella
A gombát megtisztítottam, cikkekre vágtam (nem túl apróa), az újhagymát felszeleteltem. Begyújtottam a sütőt kb 200 fokra. A hagymát kevés olajon megpároltam, megszórtam frissen tört zöldborssal, majd utána küldtem a gombát is. Kicsit körbepirítottam és ráöntöttem a paradicsomot (ezeket a fakanállal kissé szétnyomkodtam). Kb 15-20 percet rotyogtattam. amíg a leve kissé besűrűsödött, majd egy jénai tálba önöttem a paradicsomos gombát, a tetején elosztottam a felkarikázott sajtot és a sütőben addig sütöttem, míg kissé megpirult a sajt. Ketten el is tüntettük, nagyon finom volt. :) Valamilyen kenyér vagy zsemle jól passzol hozzá.

2009. március 1., vasárnap
VKF! XXIII. - Magvas gondolatok
Grenadine ebben a hónapban magvas gondolatokat, azaz olajos magvas recepteket, vár a bloggertársaitól.
Úgyhogy reménykedtem én is magvas gondolatokban. Be is szereztem ezt-azt, amiből már csak ki kellett volna találni mi legyen. De aztán megláttam ezt a receptet, és tudtam, ezt ki kell próbálni. Így az általam használt olajos mag a földimogyoró lett, jobban mondva a belőle készült mogyoróvaj.
És hogy mi is az a mogyoróvaj:
Amerikai találmány, olyannyira, hogy már az aztékok is készítettek pépet a Közép- és Dél- Amerikában honos földimogyoróból. Aztán 1884 Marcullus Gilmore Edson jegyeztette be a mogyoróvaj gyártás szabadalmát. Legnagyobb részt földimogyoróból készül, akár olaj hozzáadásával, akár anélkül. Az általam beszerzett mogyoróvajban a 95 % mogyorón kívül pálmaolaj, nádcukor és só volt még.
Sok telítetlen zsírsavat tartalmaz, ezért hasznos lehet az érrendszeri megbetegedések megelőzésében, persze csak ha nem tartalmaz hozzáadott módosított növényi olajakat, amik gyakran tartlamaznak transz-zsírsavakat, és ezek pont az érrendszernek nem tesznek jót. A telítetlen zsírsav mellett tartalmaz fehérjéket, B3 és E vitamint, magnéziumot. Meg persze nem kevés kalóriát (590 kcal/ 100 g), úgyhogy csak módjával :)
Az okosságokat itt találtam.
Mogyoróvajas szelet
Ropogós alaphoz:
1 3/4 bögre puffasztott rizs
1/4 pohár cukor
1/4 pohár víz
3 ek méz (eredetileg corn syrup)
3 ek vaj
Mogyoróvajas réteghez:
1 bögre mogyoróvaj
15 dkg csoki (Tibi ét)
Csokimázhoz
10 dkg csoki (szintén Tibi ét)
fél ek méz (eredetileg szintén corn syrup)
4 ek vaj
2 kis csipet só
1 bögre kb 2,5 dl
A ropogós réteghez a vizet a cukorral és a mézzel felolvasztottam, majd karamellizáltam (vagyis azt kellett volna, de elkapkodtam, így kicsit tocsogós lett ez a réteg, de azért finom :) ), elkevertem a puffasztott rizzsel, és egy alufóliával kibélelt szögletes formába nyomkodtam (alapterületre kb 15*25 cm-es volt a forma). Ezután vízgőz fölött összeolvasztottam a csolit a mogyoróvajjal, amikor már folyékony volt a massza a puffasztott rizsre öntöttem, hűlni hagytam, majd betettem a hűtőbe amíg meg nem szilárdult (kb 1 órára). Ezután a csokimáz hozzávalóit olvasztottam össze vízgőz felett majd öntöttem a megszilárdult mogyoróvajas rétegre. A formát kissé rázogatva oszlattam el egyentesen a csokimázat. Ismét egy órára a hűtőbe küldtem, majd amikor még nem volt egészen kemény a csokimáz a formából kiszedve kisebb szeletekre vágtam a művet, majd visszaügyeskedtem a formába és visszaküldtem a hűtőbe. Másnap álltunk neki a tesztelésnek (nem volt könnyű kibírni :) ) és azt kell mondjam, finom. Persze nem egy diétás édesség, de szerintem érdemes kipróbálni.

2009. február 9., hétfő
Lista
Eldöntöttem, hogy listát írok azokról a dolgokról, amiket még szeretnék a konyhába. Csak hogy végre meglegyen egyben, meg hogy nekiálljak a dolgok beszerzésének. Rájöttem, hogy jópár dolgot eddig azért nem vettem meg, mert hogy mást is szeretnék még... így talán tudok rangsort állítani köztük és egyszer végig is érek rajtuk. Vagy legrosszabb esetben tovább fog bővülni. :)
fondü készlet
cserélhetőlapos melegszendvics/gofri/grillszerű sütő
szuflé formák
lepényforma (cakkosszélű kerámia)
rendesméretű kuglóf forma (most két kisebb van)
kacsasütő edény
öntöttvas lábos, öntöttvas fedővel, hogy be lehessen tenni a sütőbe is
egy szép evőeszközkészlet, amit én választok ki
szintén saját kiválasztású étkészlet (sajátvásárlásos tányérjaink vannak, viszont csak 1-2 darabok, és szeretnék egy teljes 6 személyes készletet is; amúgy van két készletünk is, de mindkettőt kaptuk, az egyik még igazán tetszik is)
tűzálló leveses tálkák (hogy tudjak végre olyan hagymalevest csinálni, aminek a tetején készül a sajtos pirítós)
szilikon jégkocka/kissüti formák, bonbonkészítéshez
minimuffin sütő
nagyobb gyümölcskenyér forma kenyérsütéshez
mindenféle méretű és formájú kínálótálak (nem hátrány, ha mondjuk hőálló is)
És majdnem lemaradt: KitchenAid, méghozzá fahéj színű... hát ez az, ami igen nagy eséllyel még jó darabig álom lesz csipán (persze kellenének hozzá mindenféle kiegészítők is, nem csak az alapdolgok, meg egy nagyobb konyha, ahol elférne a konyhapulton :) )
Így végignézve, nagy része nem is annyira nagyköltségű beszerzés, max macerás... pl a piteforma miatt már voltam párszor konyhás boltokban, de olyan nem volt, ami tetszett is volna

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)