2007. február 6., kedd

Megkóstolni és megszeretni

Ennek a spenótos tésztának (jobban mondva a receptjének és első elkészítésének) története van.
Párom megismerkedésünkkor hajthatatlanul nemszerette a spenótot és rá is hagytam, akkor még kollégisták voltunk, néha feltörő spenótmániámat pedig remekül tudtam egyik szobatársammal közösen kiélni.
Aztán eltelt egy év, közös albérletbe költöztünk. Egy este kitaláltam, hogy legyen fokhagymás spagetti a vacsora, de nem voltam teljesen elégedett az ötlettel, és eszembe jutott, hogy lapul egy csomag anyutól kapott finom otthoni spenót a fagyasztóban -na ezzel elintéztem, hogy csak egyedül egyek a tésztából. Hát elővettem, kiolvasztottam, a megpirított fokhagymához adtam és kicsit összeforraltam őket. Aztán ezt szépen összekevertem a spagettivel és reszelt sajttal megszórva raktam az asztalra. Kedvesemnek megtetszett azért a tészta illata (köszönet a fokhagymának) és belekóstolt az egyszemélyesnek hitt vacsorámba. Végül természetesen egymással versengtünk az utolsó falatokért.
Az ominózus vacsora óta akármilyen formában felhasználhatom ezt a zöld növényt, és nemhogy ellenkezés nincs miatta, de még örül is neki.
Az eredeti szimpla recept azért némi bővülésen, változtatáson esett át. Például már nem spagettivel, hanem fusilivel készítem. Továbbá nem reszelt sajt kerül a tetejére hanem néhány (néha egy egész doboz) háromszögsajtot (Medve vagy hasonló) olvasztok bele a mártásba. Fűszerezésnek pedig mindig teszek hozzá némi bazsalikomot (még a spenótfőzelékbe is teszek mostanság). Ma elkapott a hév és a további fejlesztési kedv, ezért a bazsalikomot mozsárban összezúztam némi fenyőmaggal és ezzel a zúzalékkal fűszereztem a szószt. És majd kifelejtettem... Férfi-nyomásra pirított szalonnakockák is kerülnek a kész tészta tetejére :)
És végül mindez recept-szerű formában is:

Spenótos tészta

egy csomag spenót (anyu által eltéve ez kb 20-30 dkg szokott lenni)
egy kisebb fej fokhagyma (persze ez attól füg, mennyire fokhagymásak a fogyasztók, mi nagyon)
füstölt szalonna
egy doboz háromszögsajt vagy egy tömlős ömlesztett sajt
bazsalikom
fenyőmag
20-25 dkg fusili

A tésztát sós olajos vízben kifőzöm. Amíg a tészta készül elkészítem a mártást is: a felkockázott szalonnát megpirítom, majd kiszedem, ha nem állt neki füstölni a kisült zsír, akkor azt használom a továbbiakban, de ha nem túl bizalomgerjesztő, akkor lecserélem olajra. Ezután a zsíron/olajon kicsit megpirítom a fokhagymá és hozzáadom az aprított spenótot. Rövid ideig kevergetem őket, majd jöhetnek az extrák: a fenyőmaggal összezúzott bazsaliom és az ömlesztett sajt. Az egészet jó alaposan összekeverem és addig rotyogtatom, amíg a sajt teljesen fel nem olvad. Ha sűrűnek, vagy kicsit kevésnek találom a mártást, némi vizet/tejet/keményítővel elkevert vizet adok még hozzá és még rövid ideig forralom. Végül összekeverem a kifőtt tésztával és pirítot szalonnakockákkal meghintve tálalom.
Ez nálunk elég vacsorára, plusz a Páromnak másnapra ebére.

Nincsenek megjegyzések: