A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 15., vasárnap

Háromszínű GBT

Tegnap ismét találkozó volt a hasonszőrűekkel. És ismét élveztem. Jó volt új arcokat is látni, meg persze a régebbi ismerősöket is. Meg persze szokás szerint gurulósra ettem magam. :D

És amiket vittem: pirosnak paprikás bucikat aminek a Mindmegettén találtam a receptjét, fehérnek a Váncsa-féle sülfokhagymás kencét, zöldnek pedig spenótos-fetás muffint. Amit legközelebb tuti hogy szilikon formában sütök, mert nem akart rendesen kijönni a papírból. Csak ehhez még be kell szereznem egy új formát, mert úgy tűnik a régi elöregedett.

Paprikás buci

1 fej vöröshagyma
1 nagyon púpos teáskanál pirospaprika
2 ek olaj
45 dkg liszt
1 ek cukor
1 tk só
7g-os csomag szárított élesztő
1 tk sikér
2 dl víz

A hagymát apróra kockáztam, az olajon megpirítottam, majd lehúztam a tűzről és belekevertem a pirospaprikát. Megvártam, míg kihűlt. Aztán a kenyérsütőgépbe tettem az összes hozzávalót, dagasztó programra. Amior a gép végzett a tésztából kisebb bucikat formáztam, majd kb 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütöttem őket.



Spenótos-fetás muffin
15 dkg mirelit aprított spenót jól kinyomkodva
20 dkg feta sajt
25 dkg liszt
3 dl író
30 ml olaj
1 tasak sütőpor
2 tojás
(elvileg kéne bele só is, de a feta eléggé sós volt, így inkább kihagytam)

A tojásokat felvertem, hozzáadtam az olajat, írót, spenótot, azokkal is jól elkvertem. A lisztet ősszekevertem a sütőporral és a tojásos keverékhez öntöttem. Elkvertem a masszát majd beleforgattam az apróra kockázott fetát is. 180 fokos sütőben mintey 20 perc alatt sültek meg a muffinok.

2007. december 21., péntek

Egy újabb köszönet az undok fiúnak

Amikor elolvastam Mademoiselle posztját a másfélórás dagasztás nélküli bucikról, rögtön elkapott engem is a gépszíj, igaz kellett három próbálkozás, hogy tökéletesen elégedett legyek az eredménnyel. Kicsit módosítgattam a recepten, kezdve azzal, hogy mivel csak ketten vagyunk ezért a 8 bucit soknak tartottam, ezért feleztem az adagot. Aztán, mivel gyakorlatilag nem iszunk tejet, ezért ha csak lehet pótlom joghurttal, az van mindig, szeretjük is. Úgyhogy a folyadék úgy nézett ki az én esetemben, hogy egy jókora evőkanál joghurtot langyos vízzel kicsit több mint 3 dl-re hígítottam. Aztán az első sütésnél jött a kedvenc problémám: ráragadt a sütőpapír a bucik aljára. Még nem sikerült megfelelő minőségű papírt találnom, sajnos. Úgyhogy a második próbálkozásnál papír nélkül sütöttem, mondanom sem kell, úgy kellett lefeszegetni a bucikat a tepsiről. Aztán jött az ihlet, ami igazán megeshetett volna korábban is: a tizensok órás DNK-nál nem csak a sütő, hanem a sötőedény is forró. Hát kipróbáltam azt a trükköt és bevált: a tepsivel eggyütt forrósodott a sütő, és az előforrósított tepsiről aztán gyönyörűen lejöttek a bucik a hőkezelés végén. :)
És akkor következzen az undok fiú receptjének fele:

Másfél órás DNK buci

375 g liszt
fél ek élesztő
fél ek cukor
hamad ek só
1 ek joghurt
3 dl langyos víz

A lisztet, élesztőt, cukrot sót egy nagy tálban összekevertem, hozzáöntöttem a joghurtos vizet és egy kanállal homogénre kevertem a masszát, tetejére kevés lisztet szórtam. Lefóliázva hagytam kelni meleg helyen kb máfél órát. Egy óra elteltével begyújtottam a sütőt 220-240 fok környékére, betettem az aljába egy használaton kívüli tepsit félig megtöltve vízzel és a sütőtepsit is. Fél óra múlva kiborítottam a tésztát egy erősen lisztezett deszkára, kicsit széthúztam, négyfelé vágtam, a negyedeket kétszer hajtogattam, ekkor kikaptam a tepsit a sütőből, hajtott felükkel lefelé rápakoltam a bucikat és mentek is a forróságba. Nekem olyan 15-20 perc alatt sültek szépre.