A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 12., kedd

Tonhalfasírt

Egyszerű, egész gyorsan kész van és még hal is, meg nem a szokásos tonhalas tészta, amit persze nagyon szeretek, de azért minden héten kicsit sok lenne. De halat azért kéne enni, viszont a fagyasztottat nem kedvelem, marad a konzerv, frissről nem is álmodom, errefelé tengeri halat szerezni kemény dió.

Tonhalfasírt

2 tonhalkonzerv
1 tojás
1 kisebb vöröshagyma
pici só, bors
kb 2 ek zsemlemorzsa

A tonhalat lecsöpögtettem, elkevertem a tojással, apóra vágott vöröshagymával, sóval, borssal és ennyi zsemlemorzsával, hogy formázható állagú legyen. Kisebb pogácsákat formáztam belőle és kevés olajon, közepes tűzön mindkét oldalukat pirosra sütöttem. Párolt vegyes zöldséget ettünk hozzá.

2009. február 3., kedd

Jansons frestelse

... vagyis Janson kísértése. Nevezhetnénk egyszerűen svéd rakott krumlpinak is. A lényeg, hogy nekem nagyon ízlik. :)
A recept a Kulináriából származik, ahol megemlítik, hogy az elnevezés eredete nem egyértelmű: vagy egy 1928-s svéd filmről kapta vagy pedig egy gourmand svéd operaénekesről, Pelle Janzonról.

Jansons frestelse

bő 1 kg krumpli
2 nagy fej hagyma
1 üveg (80 g) szardellafilé
őrölt fehérbors
fél l tejszín
néhány ek zsemlemorzsa
vaj

A krumplit meghámoztam, hasábokra vágtam, a hagymát szintén pucolás után felkarikáztam. Egy nagyobb jénai tál alján szétterítettem egy réteg krumplit (a teljes mennyiség harmadát), arra a hagyma felét, majd a szardellafilé felét, kissé feldarabolva. Ezt megszórtam fehérbosrssal, majd ismét krumpli, hagyma, szardellafilé és bors következett. Végül a maradék krumplival befedtem az egészet. ( Első sütésnél, kicsit kevés lett az 1 kg krumpli, akkor kellett még mellé puculnom egy közepes szemet) A felső réteg krumlit megcsepegtettem a szardellafilé olajával, ráöntöttem a tejszínt, megszórtam zsemlemorzsával, majd vajdarabkákkal. 170-180 fokra előmelegített sütőben lefedve sütöttem háromnegyed órát, majd fedő nélkül addig, amíg kissé megpirult a teteje. Szerintem megunhatatlan és abbahagyhatatlan.

2008. november 1., szombat

Kamramélyről

Egészen pontosan Párom anyujának kamrájából, ugyanis amikor tegnap este felugrottunk hozzá elhalmozott minket mindenféle tartós élelmiszerrel, merthogy ma nem nyitnak ki a boltok. Plusz kaptunk tőle sült hagymát. Függő lettem, momentán nem nagyon tudok olyan dolgot elképzelni amire nem tennék belőle, persze a desszerteken kívül. Így a mai ebéd a tegnap kapott dolgokból készült. Egyszerű, gyors, már-már comfort food.

Spagetti sprotnival

20 dkg spagetti
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 doboz (500 ml) passzírozott paradicsom
só, bors, kevés cukor, olaj
1 doboz füstölt sprotni
sült hagyma

Először is odatettem a vizet a tésztának. Aztán olajon megpároltam a szálasra vágott hagymát, amikor pirulni kezdett hozzáadtam a fokhagymát és a passzírozott paradicsomot, sóztam, kicsit cukroztam. Addig rotyogtattam kis lángon amíg a spagetti elkészült. A lecsöpögtetett tésztát összekevertem a szósszal, tányérokba szedtem, elosztottam rajtuk a halat és végül megszórtam sült hagymával.

2008. augusztus 27., szerda

Paradicsomos halas

A hétvégén anyusnál voltam ketchupkészítés okán (hamarosan írok arról is, de még nem lett letesztelve az eredmény, érnie kell kicsit). És persze anyustól sok-sok friss zöldséggel-gyümölccsel tértem haza. Ezek között volt egy hatalmas adag paradicsom, aminek egy részéből lecsó lett, a többiből pedig az alábbi tonhallal töltött finomság. A gyümölcsöket nagyrészt frissen tüntettük el, kivéve az anyus unokatesójától kapott fügét (tavasszal kap tőle anyus fügefacsemetét, remélem hamar termőre fordul majd:) ), az ugyanis muffinban végezte, az áfonyás-csokis muffin mintájára készült, csak áfonya helyett úgy 6-8 darab apróra vágott füge került a muffinba.
Na de akkor jöjjön a lényeg, a paradicsom, amit tonhallal töltöttem meg:

Tonhallal tölött paradicsom

2 konzerv tonhal
1-2 marék zsemlemorzsa
2 tojás
metélőhagyma
egy darabka kemény juhsajt
egy nagy kupac paradicsom

A tonhalat lecsöpögtettem, összetörtem, elkevertem a tojásokkal, zsemlemorzsával, metélőhagymával. A sajtot lereszeltem és kba negyedét a tonhalas masszához adtam. A paradicsomokat félbe vágtam, kiszedtem a magjukat és megtölöttem őket a masszával. A paradicsomok tetejére sajtot szórtam. Tepsibe sorakoztatva kb 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem őket mintegy 20 percig. Közben a maradék halasmasszát elkevertem a maradék sajttal, pogácsákat formáztam belőle és kevés olajon serpenyőben kisütöttem őket. Könnyű nyári ebéd lett kettőnknek.

2008. augusztus 11., hétfő

Calzone

Egy ideje mozgatta a fantáziámat a hajtott pizza, azaz a calzone és nemrégiben el is készítettem. Egyáltalán nem csalódtam, sőt, ilyet máskor is, nem is tudnám megmondani, hogy ez ízlik-e jobban, vagy a hagyományos.
Calzone cukkinivel és tonhallal

1 adag pizzatészta
1 cukkini
1 doboz tonhalkonzerv (nemolajos)
1 zacskó minimozzarella
1 doboz hámozott paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
bazsalikom, oregano, rozmaring, zsálya (mind szárított), frissen őrölt bors
olaj

Először is elkészítettem a tésztát. Amíg az kelt, a hagymát apróra kockáztam, kevés olajon megfonnyasztottam, őröltem rá némi borsot majd nyakonötöttem a paradicsomkonzervvel, fűszereztem, a paradicsomokat fakanállal szétnyomkodtam majd kb 20-30 percet főztem kislángon, míg jó sűrű nem lett. A cukkinit hosszában kb 2 mm-es szeletekre vágtam és forró grillserpenyőben megsütöttem. Amikor megkelt a tészta jól átgyúrtam, 4 részre osztottam, mindegyikből kb 25 cm átmérőjű korongot nyújtottam. Aztán egyesével sütöttem meg őket: egy tésztakorongot fektettem a pizzasütőtepsimre, megkentem a paradicsomszósszal, felére tettem cukkinit, némi lecsöpögtettett tonhalat és pár széttépkedett mini mozzarellát. A tészta nemmegpakolt felét ráhajtottam, szélet összenyomkodtam-hajtogattam majd a jó alaposan felforrósított sütőbe toltam mintegy 10 percre, amíg szépen megpirult a teteje. Nyamm.

2008. június 15., vasárnap

VKF! XVI. - Multikulti piknik

Ebben a hónapban Gourmandula a házigazda és egy remek kis piknikre invitálta a bloggereket. Ami nagyon jó ötlet volt! :) Csak a határidővel rémísztett meg egy kicsit, merthogy az államvizsgára készülés közepette kissé esélytelennek tűnt a piknik összehozása. De szerencsére ott volt a pünkösd hétfő, meg persze pár barát akiket el tudtunk csábítani egy kis szabadtéri eszegetésre. Csak készülni meg tervezgetni nem volt túl sok időm, de azt hiszem ennek ellenére remek délutánt töltöttünk együtt a barátainkkal. És íme a menü, amelynek egy része mások receptjei alapján készült, egy része pedig saját ötlet. Így lett multikulti az én piknikem.

Pékáruk:

Lila Fügétől származó recept alapján bagel:
A recepten annyit módosítottam, hogy a víz felét tejjel helyettesítettem és szárított élesztőt használtam. Aztán sütöttem a tésztából 21 bagelt. Naggyon finom volt, ezúton is köszönet Lila Fügének!



E. Margit oldalán talált recept szerint készítettem kovászos rozskenyeret, ez nagy kedvenc lett, azóta már párszor megsütöttem, megunhatatlan. :)


Amik a kenyérre kerültek:


Gombás kence:
50 dkg gomba apróra kockázva
1 hagyma
só, bors, kakukkfű
olaj
2 ek tejföl

A hagymát apróra kockázva megpirítottam az olajon, utána küldtem a gombát is, fűszereztem, addig pároltam míg minden levét elfőtte, miután levettem a tűzről elkevertem a tejföllel.

Tonhalas kence:
2 tonhalkonzerv
fehér majonéz (0,5 dl tej, 1 dl olaj, 1 gerezd fokhagyma)
2 kis újhagyma
1 camping sajt

Először elkészítettem a fehér majonézt: az olajat a tejjel és a fokhagymával kb fél-1 percig turixoltam. (Imádom ezt a receptet:)) Majd hozzákevertem az apróra vágott újhagymát, a tonhalat és a sajtkrémet.

Sűlt húsos szendvicsbevaló:

4 szelet sertéscomb
1 tk sajátmustár
2 tk boltimustár
kb 1 ek bazsalikomos balzsamecet
1-2 ek olivaolaj

A mustárokat, balzsamecetet és olajat összekevertem, egy nejlonzacskóba tettem bele egy keveset, arra az első szelet húst, arra még kencét, majd húst, kencét... Igyekeztem egyenletesen elosztani a kencét a hússzeleteken, majd zacskón keresztül jól összemaszíroztam az egészet, egy éjszakát pácoltam a hűtőben. Másnap a hússzeleteket forró teflonserpenyőben kisütöttem, majd vékony csíkokat vágtam belőlük és azokat is átsütöttem.


A pikniken mindeni maga állíthatta össze a szendvicsét a fentiekből, volt még mellé rukkola, paradicosm és persze sajt is.



És végül a desszert sem maradhatott el:
Rebarbarás muffin:

25 dkg liszt
fél cs. sütőpor
2 tojás
10 dkg cukor
70 g olaj
kb. 3 dl rebarbaraszósz (8 szálból)

Először is a rebarbarát meghámoztam, felszeleteltem és pici vízzel szétfőztem (vagyis lett belőle rebarbara szósz). A tojásokat elkevertem a cukorral és az olajjal majd a rebarbarával, végül hozzáadtam a sütőporral elkevert lisztet. Kb 180 fokra előmelegített sütőben tölöttek mintegy 25 percet (szilikon formában)



2008. április 18., péntek

Maradékértékesítés

A címet kétféleképpen is eleht értelmezni. Egyrészt ugye maradék étel továbbgondolása. Másrészt több hete készült az étek, no meg a fotó is. Itt az ideje közzé tenni. (Azt hiszem kezdek kicsit elvadulni. :) Hiába no, ha nem munkahelyen vagyok, diplomamunka van terítéken, bár már csak bő egy hétig, szerencsére.)
Szóval. A maradék. Az konkrétan a bácsalmási bajai halászléban főtt hal volt. Mert hát annyit nem tudtunk megenni a lével. Így ami nem fogyott el, abból Kedvessel csináltunk halpástétomot. És így lett egy csudafinom vasárnapi reggelink minden jóval. :)
A mennyiségeket csak úgy saccra tudom megadni, részben, mert kezd már a feledés homályába veszni a készítés, részben mert semmit nem mértünk le igazán.

Pontypástétom

a halászléből maradt főtt hal, szálkamentesítve, lebőrözve
2-3 újhagyma vékonyan felszeletelve
1-2 ek olivaolaj
2-3 tk mustár
kevés joghurt
bors frissen őrölve

Elsőzsör is a halat jól átvizsgáltuk, szálkátlanítás címén, aztán kimosakodtunk a halból. Turmixszal pépesítettük a halhúst, majd belekevertük a többi hozzávalót, végül egy utolsó kör turmix, és ment is a hűtőbe másnapig érni. Reggel pirított kenyérrel és salátával igazi ráérős, vasárnapi reggeli lett belőle. :)

2008. április 6., vasárnap

VKF! XIV. - Magyar ízek

Most Maci adta fel a leckét. Első olvasásra nagyon beindult a fantáziám, aztán el is csitult, nem igazán jöttek az ötletek. Mert nem ám csak úgy szimlpán magyarost szeretttem volna főzni, hanem olyasmit, ami szűkebb hazámra, a Bácskára jellemző. Na erről elsőre a bácskai rizses hús ugrott be, amit viszont nem szeretek. Úgyhogy jöhetett a további fejtörés. Aztán jött egy gondolat, amit gyorsan el is hessegettem, hogy áááá, az nekem úgyse menne. De az a fránya gondolat csak nem akart magamra hagyni, így engedtem az erőszaknak. Belevágtam. Így sikeresen megfőztem életem első bajai halászlevét. És mivel Fehérváron nem lehet gyufatésztát kapni, így egy füst alatt az első házitészta-készítésen is túlestem. Az eredménnyel elégedett volt párom is, meg anyuja is, ez eléggé biztató, de azért el kell mondjam, hogy ez csak amolyan városi halászlé lett, mert igazából bográcsban kéne, fával tüzelve alá, sok apróhallal, persze mindet frissen feldolgozva a bográcsba kerülés előtt. Ehelyett most szimplán pontyszeletekből, meg egy fejből és farokból készült.
Majd ha lesz egyszer házunk, akkor majd csinálok nagyon igazit is, főleg, ha neki tudom durálni magam a halpucolásank. :) Bár még lehet nyáron apus tart nekem halászléfőző tanfolyamot, emlegette, amikor felhívtam a receptért. Mert persze tőle kértem segítséget, hogy miként is kell abból a halból igazi bajai halászlevet főzni. Jó tippeket adott.:) Aztán persze hívtam anyust is, őt a tészta miatt, azt ő tudja jobban.

Halászlétészta (3 személyre volt elég)

2 tojás
15-16 dkg liszt

A tojásokat összegyúrtam a liszttel, aminek a mennyiségéről anyus csak annyit mondott, hogy kicsit keményebb, de rugalmas tészta legyen az eredmény. A reprodukálás érdekében mértem le a felhasznált mennyiséget. Ez persze nagyban függ a tojások méretétől is. Szóval a tészát miután jól összegyúrtam letakarva pihentettem fél órát, aztán alaposan lisztezett deszkán kb 1-2 mm vékonyra nyújtottam. Ezt úgy a legegyszerűbb, hogy amikor már kicsit nagyobb a tészta a kezdeti gömböcnél, feltekerem a nyújtófára és úgy hengergetem a deszkán. Aztán fordítok rajta kilencven fokot és kezdem előről. Így megyek szépen körbe-körbe, amíg a kellő vékonyságot el nem éri a tészta. Nagymamám is így csinálta, igaz ő sokkal nagyobb adaggal, más módszerrel el sem fért volna a tészta a deszkán. Miután végeztem a nyújtással egy tiszta konyharuhára terítettem a tésztát és betettem a nappaliba az asztalra szikkadni, kb egy órára. Aztán szépen kb 5 centis csíkokra vágtam a tésztát (ez kifőzés után kicsit soknak bizonyult, asszem elég a 3 cm is), azokat egymásra pakoltam és gyufaszál vastagságú metéltre vágtam. A deszkán kiterítve várták, hogy kifőzzem őket. Úgy kell időzíteni, hogy egyszerre legyen kész a hallal. A főzési idejét meg elfelejtettem figyelni, de gyorsan megvan, max 5 perc. Mivel a tésztába nem tettem sót, a főzővízből igyekeztem nem kispórolni.



Bajai halászlé, bácsalmási módra

személyenként fél kb hal (mi ennyit nem ettünk meg, a maradékból lett, halpástétom)
plusz egy halfej meg egy halfarok (meg ha van a halasnál, akkor ikra, haltej)
1 kg halhoz 3 ökölnyi (én öklöm, szóval olyan átlag női ököl) vöröshagyma
1 kg halhoz 1,5 liter víz
2 dl paradicsomlé
pirospaprika - az általam készített mennyiséghez (3 liter víz) 3-4 evőkanállal kellett, a lényeg, hogy szép piros legyen a lé
2 kisebb gerezd fokhagyma
só
olaj

Első lépésként a hagymát igen apró kockára vágtam (vagyis párom, mert nekem a második hagyma pucolásakor kifolyt a szemem ;) ), egy lábosban kevés olajon felforrósítottam, szórtam rá egy kevés sót és felöntöttem annyi vízzel, ami még épp nem lepi el. Aztán néha megkeverve elforraltam róla a vizet. Ekkor újra jött egy kis víz, ismételt elforralás. ezt ismételgettem addig, amíg a hagyma szinte pépesre nem főtt. Ekkor az utolsó adag vizet már csak félig forraltam el, aztán levettem az tűzről, hagytam hűlni kicsit, aztán megfelelő tálba öntve még a trumixszal is adtam neki egy kört, így ténylegesen hagymakrémem lett. Ezután egy nagyobb fazékban a hagymát felöntöttem 3 liter vízzel (másfél kiló volt a pontyszelet, meg plusz még a feje meg a farka), belekevertem az őrölt paprikát, paradicsomlevet, és felorraltam. Mintegy 15-20 percig forraltam így őket együtt, aztán belekerült a fokhagyma fokhagymanyomóval kezelve, az előzőleg besózott halszeletek (min 4 órával a főzés előtt érdemes besózni őket) meg a halfej meg a halfarok, aztán a legnagyobb lángon, hogy jól lobogva forrjon, főztem 25 percig (közben nem szabad keverni, maximum rázogatni). Elég lett volna 20 perc is, kicsit túlfőztem a halat, nagyon könnyen szétesett. Aki szereti a csípőset (anyósjelölt miatt maradt ki) tehet bele szárított cseresznyepaprikát is.
Tálaláskor elsőként a halat mertük ki a fazékból egy tálba, így a tányérokba csak tészta és lé került, a halat rendszerint külön szoktuk enni. (Most csak a fotó kedvért került a tányéromba egy relatíve épen maradt szelet)

2007. november 22., csütörtök

Ötletet kaptam, köszönöm

Az egész úgy kezdődött, hogy pár napja olvastam Rossa Mela-nál, hogy milyen is egészséget enni. (A sütőben sült zöldségeknek én is nagy kedvelője vagyok, csak ritkán jut eszembe, hogy az milyen finom. :)) Szóval az egészség. Aztán egy a Kedvessel folytatott beszélgetésben merült fel a téma, hogy mekkora szerepe van a nőnek abban, hogy a párja egészségesen táplálkozzon. Legalábbis ha olyan a felállás, mint nálunk, ahol én vagyok többet a konyhában. :) Nekem erről az a véleményem, hogy mondjuk Kedvesnek lehet adni zöldséget dögivel, főleg ha van mellé hús is ;), jól tűri a konyhai akcióimat, sőt általában tetszeni is szokott neki a végeredmény, de sajnos nem mindenki ilyen, szóval egészséges ételek ügyében is kettőn áll a vásár.
Na de a lényeg az, hogy ez a két input -Rossa Mela és a Kedves- határozta meg a tegnapi vacsorát. A legjobb az volt, hogy elsőre nem lett túl nagy az adag, Párom meg éhes volt rendesen, és kis hezitálás után hogy rendeljen-e egy minipizzát ráadásnak vagy sem, úgy döntött, hogy még sültzöldésget enne tonhallal, úgyhogy sütöttem még egy kört. :) A zöldségek mellé tonhalas krémszerűt csináltam. A recepteben a dupla adag került rögzítésre.

Sült zöldségek tonhalas krémmel

sárgarépa, fehérrépa, zeller, lilahagyma (meg ami még akad otthon)
oliva olaj
só
bors

2 doboz sajátleves tonhalkonzerv
1 ek majonéz
joghurt
2 gerezd fokhagyma

Volt otthon 4 sárgarépa, egy zeller és egy fehérrépa, pár kisebb lilahagyma, ezeket megtsiztítottam, hasábra vágtam, a hagymát csak félbe, beleszórtam egy nejlonzacskóba, öntöttem rá kevés olajat, sóztam, borsot tekertem rá aztán befogtam a zacskót-úgy hogy meradjon benne levegő rendesen- és jól összeráztam az egészet. (Ezért a technikáért köszönet Chili és Vaniliának). Az így befűszerezett zöldséghasábokat alufóliával bélelt tepsibe szórtam és kb 200 fokos sütőben sütöttem addig, amíg elkészült a tonhalas massza és elmosogattam, ez kb 15-20 perc lehett.
A tonhalas maszához két doboz sajátleves tonhalkonzervet használtam, ezekről leöntöttem a lét, atán összekevertem kb 1 evőkanálnyi majonézzel, két gerezd apróra vágott fokhagymával és annyi joghurttal, hogy sűrűbb masszát kapjak. A mososgatás idejére betettem a hűtőbe, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

2007. június 18., hétfő

Hétvégi beszámoló és gyors ebéd

A hétvégén szüleimet látogattuk meg Bácsalmáson, és sok-sok finomsággal lettünk gazdagabbak, de csak sorjában :)
Először is megérkeztünk, aztán a szombat apánál, a vasárnap anyánál telt.
Apa csudafinom csülköt sütütt, a titka valószínűleg a hosszú, kislángon történő sütés volt. Csak úgy leomlott a hús a csontról, és a bőre is remek lett, itt-ott ropogós, egyébként finom szaftos. A csülök mellett sült pár gombafej is, amik szárából csináltam egy kis mártást, unokahúgom kérésére le is írom hogyan:
A gombaszárakat vékonyra szeltem, a csülök kisült zsírjában-ennek hiányában olaj is megteszi- megpirítottam egy fej kockázott vöröshagyma társaságában, sóztam, borsot őröltem rá és megszórtam majorannával. Egy kis pohár tejfölt elkevertem némi vízzel és egy evőkanál liszttel és ezt a keveréket összeforraltam a gombával.
Szóval apunál ettünk csudafinomat és kaptunk egy nagy tál frissenszedett meggyet, szilvapálinkát és nagybátyám borából két flakonnal. (Vöröset és fehéret is, nagyon kellemes asztali borok.)
Aztán vasárnap anyánál. Szokásos ünnepi menü - anyunak és férjének is ezen a hétvégén volt a születésnapja-: húsleves tyúkból és gyömgytyúkból, meggyszósz a leveshúshoz, marhapörkölt nokedlivel és libasült párolt zöldségekkel és rizzsel, meg persze tejfölös uborkasaláta.
Anya jó alaposan fel is pakolt minket nála termett dolgokkal, úgyhgy végül nem kellett buszoznunk, visszahozott minket Fehérvárra kocsival:). És amivel felpakolt minket: saját készítésű bodza és málnaszörp, fagyasztott meggy, málna, zöldborsó, spárga, valamint friss cukkini és zöldbab. Meg egy láda cseresznye:) Ó és a fodormentát meg a lestyánt majdnem el is felejtettem, pedig itt illatoznak a lakásban, még száradniuk kell. :) Szóval lesz miből finomat főznöm mostanság. :)

És akkor a mai ebéd: Mostanság sűrűn főzök tonhalas tésztát, mert gyorsan kész van és könnyű belőle egyszemélyes adagot csinálni- tipikus vizsgaidőszak-kaja. Most jól feturbóztam a hétvégi szerezeményekkel. :)

Tonhalas tészta

1 tonhalkonzerv
1 fej lilahagyma
1 kis doboz sűrített paradicsom
5 dkg orsótészta
só, bors, bazslikom, lestyán
olaj, víz, bor

A hagymát felkockáztam, kevés olajon megpirítottam, majd felöntöttem a paradicsompürével, amit előzőleg két kisparadicsompürésdoboznyi vízzel és egy ugyanilyen doboznyi fehérborral higítottam. Hozzáadtam a lecsepegtetett tonhalat, a morzsolt fűszereket, borsot, kevés sót és a tésztát. Addig főztem, míg a tészta megpuhult és jó sűrű lett a mártás. Ha kész, érdemes kcisit hűlni hagyni. Meg lehet szórni reszelt sajttal , vele is, nélküle is finom,

2007. április 24., kedd

Sárgahal

Kitört rajtam kissé az édesehenék. De nem is annyira édesség, hanem a gyümölcsös hús vonzott. Halat meg ugye kell enni rendszeresen, épp ideje volt kiszabadítani a fagyasztóból a fél csomagnyi vörös sügért. És mivel ennek a halnak eléggé kemény húsa van, gondoltam jó alapanyag lehet egy gyümölcsös párolt halhoz. És nem utolsó sorban nem is tart sokáig elkészíteni. Remek fogás egy egyetemrerohangászós, meg beadandókészítős nap végére. (Közben némi diplomamunkávalfoglalkozást is kéne csinálni:S)
A hozzávalókról meg... nagyjából minden volt hozzá itthon, némiképp maradékfelhasználásnak is jó volt ez a fogás.

Gyümölcsös currys hal

3 szelet vörös sügér
fél fej lilhagyma (a másik feléről majd szombaton beszámolok)
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 alma
1 körte
kb 1/3 konzervnyi ananász
1 paradicsom
fél csípőspaprika (ez nyugodtan lehetett volna egész is, de ugye sok múlik a paprika erején is)
kevés olaj, só

Kevés olajon megpirítottam a felszeletelt hagymát, hozzádobtam a kockázott paradicsomot (most nem volt kedvem hámozni) és a a fokhagymákat, utóbbiakat fokhagymanyomóval kezelve. Kicsit pirítottam, megszórtam egy kiskanál curry porral (jobbna kedvelem a curry krémet, de azért Pestre kéne utazni és mostanság nem jártam arra) és egy kiskanál őrölt gyömbérrel, hozzáadtam a kis csíkokra vágott píprikát, jól összeforgattam és már a hal is a lábasba kerülhetett. Kicsit átforrósítottam az egészet, hozzáadtam a kockára vágott gyü,ölcsöket, meg egy kis ananászlevet. Ez hiba volt, mert így kissé túl édes lett a végeredmény, legközelebb talán sima vízzel meg egy kis jughurttal érném el a kívánt szaftosságot. Kb 10-15 percg rotyogtattam az egészet (igazából nem néztem az órát, a lényeg, hogy a hal megfőjön, a gyümölcsök meg még ne főljenek szét, csak kcsit puhuljanak meg). Ketten megvacsiztunk belőle, meg maradt nekem is egy kis adag ma ebédre. Ha már úgyis elvileg progamoznom kéne, ne mondjam azt, hogy a főzés miatt nem érek rá. De attól függetlenül nem haladok túl jól, sajna.

2007. március 30., péntek

VKF! III. - Vendégváró falatok

Egész hamar sikerült kitalálnom, mit is szeretnék csinálni erre a furdulóra: nagymamám csudafinom leveles pogácsáját. Mivel nagyim sajnos már nem él, kis családi kutatómunka kellett a recepthez, de azért eljutott hozzám. Viszont nem számoltam egy tényezővel: ehhez a pogácsához háj kell. Azt meg sajnos nem sikerült időben beszerezni. Ráadásul Kismacshoz hasonlóan én is épp alakbarátkodom, úgyhogy az ilyen hájastésztás dolgok egy időre kiesnek a repertoárból.(Azért nem adom fel, amint a körülmények engedik legyártom azt a csudafincsi pogácsát!)
A pogácsa-projekt kútbaesésével viszont ki kellett találnom, hogy akkor végülis mi legyen, ráadásul már a határidő is a nyakamon volt
Némi gondolkodás és hűtő-felmérés után jutottam el a következő ötletig:

Tonhalas uborkafalatok

2 tonhalkonzerv
2 uborka
1 kis fej lilahagyma
frissen őrölt bors
majoránna

Az uborkát kb 2-3 centis szeletekre szeltem és karalábévájóval némiképp kivájtam a közepüket.
A tonhalkonzervet alapos lecsöpögtetés után összekevertem az apróra vágott lilahagymával, borssal, majorannával. A masszát az uborkák mélyedésibe töltöttem. Ennyi.
Kicsit talán lehet érlelni a hűtőben. Tipikusan olyan vendégvárónak tartom, amit hirtelen betoppanók esetén is gyorsan el lehet készíteni. Vagy ha többfélét akar tálalni az ember, nem árt, ha nem pepecselős egyik-másik falatka. :)

2007. március 20., kedd

Tonhalas cukkínis lepény

Ismét elékezett a halevés. Meg a gondolat, hogy sem tonhalsalát, sem sült halat nincs kedvem enni. De leglább azt sikerült eldönteni, hogy tonhal lesz a befutó. És ilyenkor szeretem az internetet, de nagyon. Jól lehet belőle ötletek meríteni. A mindmegettén bogarásztam a tonhalas recepteket, amikor erre a receptre bukkantam. Igazából csak a tésztát használtam fel a lepényhez, a többi része kútfőből ment, eredetileg padlizsánosan szerettem volna csinálni, nemrég úgyis szép példányokat találtam az boltban, de mostanra kifogytak belőle, viszont cukkiniből még volt pár igen mutatós.

Tonahalas cukkinis lepény

2 konzerv tonhal
2 kisebb cukkini
6 gerezd fokhagyma (nagy fokhagymaevők vagyunk, a mennyiség is ezt tükrözni, persze lehet ezt kevesebbel is)
reszelt sajt (ez msot nálunk mozzarella volt)
só, bors
fél kg krumpli
7 ek liszt
olaj
só

Először is a krumplikat héjastól megfőztem, majd meghámoztam és még emlegen összetörtem. Sóztam és belekevertem egy evőkanlnyi olajat. Amíg hűlt, megtisztítottam és felkockáztam a cukkinit, a fokhagymát pedig jó apróra vágtam. A tonhal olajából keveset egy lábasba öntöttem -a többi ment a fáradtolajas üvegbe-, és beledobtam a fokhagymát. mint illatozni kezdett utána ment a cukkini is, egy kis só és bors társaságában. Egy löttyintésnyi vizet is öntöttem alá, hogy jobban párolódjon. Lefedtem, aztán folytattam a tésztát. Az összetört krumpihoz kevertem 7 evőkanál lisztet és egy gyümölcstortaformába gyurmáztam a masszát. Betoltam a kb 180 fokos sütőbe 20 percre. Amikor a cukkini már majdnem puha volt, levettem róla a fedőt és minden vizet elforraltam róla, belekevertem a tonhalat és elzártam alatta a tüzet. Az elősütött tésztára pakoltam a halas zöldséget, megszórtam reszelt sajttal és csak addig toltam vissza a sütőbe, amíg a sajt megolvadt, de nem pirult meg.

2007. március 1., csütörtök

Ilyen is ritkán van

Ma valahogy úgy jött össze, hogy levest is főztem és főételt is. Ilyen határozottan nemgyakran van, mert ha már levest csinálok, akkor inkább gazdagabb fajtát, ami után már nemigen akar semmit enni az ember. Vagy vacsira csinálom, amikor meg különben sem egészséges túl sokat meg nehezet enni. :)
De ma ebédet főztem és nem vacsit, igaz délben csak én ettem belőle, páromnak ez esti eledel lesz.
Szóval adott volt egy halom répa a kamrában akik nem is tudom mióta vártak arra, hogy répás borsólevest csináljak belőlük, ehhhez a receptet a mindmegette.hu-n találtam, aztán kicsit más arányokkal főztem meg. Csak hát ez így ebédnek kevésnek tűnt, meg délelőtt különben sem volt kedvem diplomaelőkészületi iromány gyártásához, így elballagtam a közértbe. Szerencsére ott határozottan szép kis tölteni való padlizsánokra bukkantam, vettem is belőlük kettőt. Hozzájuk képzeltem az otthon kuksoló tonhalat és már meg is volt az ebéd második felének terve.


Zöldborsóleves sült sárgarépával

5 kisebb és 1 nagyobb sárgarépa (ennyi volt itthon :))
egy bögrényi mirelit borsó
kb 1,5 dl tejszín
só
bors
víz
vaj és olaj

A sárgarépát megtisztítottam és karikára vágtam. Vaj és olaj keverékén kevés vízzel puhára pároltam, pirítottam egy fazékban. Amikor enyhén megpirult, kiszedtem az edényből és egy nagyobb bögrében összeturmixoltam. A répapüréhez hozzáadtam a tejszínt és némi frissen őrölt borsot. A fazékban visszamaradt zsiradékon megpároltam a borsót és felöntöttem jó fél liternyi vízzel, majd belekevertem a tejszínes répapürét is. Sóztam és kissé összeforraltam. Pirított zsemlekockával megszórva került a tányéromba.


Tonhalas töltött padlizsán (és ez még nem az a töltött :))

2 kis tölteni való padlizsán
1 tonhal konzerv
1 doboz hámozott paradicsom
fokagyma
só
bors
fél dl tejszín
2 ek zsememorzsa
juhtóró (bryndza)
olaj

A padlizsánokat megmostam, levágtam a szárát és félbevágtam. A belsejüket kikapartam és felkockáztam, a sütőt előmelelegítettem kb 180 fokra. A felkockázott padlizsánbelsőt némi olajon egy nagyobb gerezd fokhagymával jól megpirítottam majd felöntöttem az összedarabolt hámozott paradicsommal, sóztam, borsoztam. Addig forraltam, míg szinte minden levét elfőtte, ekkor hozzákevertem a tonhalat és a tejszínt. Mivel elég híg lett így, belekerült még 2 ek zsemlemorzsa, ezzel egyet rottyant, és már kanalaztam is a kivájt padlizsánokba, amiket előzőleg egy alufóliával kibélelt tepsibe tettem. Betoltam a sütőbe, kb 15 perc múlva kivettem, rámorzsoltam némi juhtúrót és visszaküldtem még kicsit sülni, kb 10 percre.
Ilyen lett:

2007. február 24., szombat

A heti hal

Egész jól sikerült rászoknom arra, hogy legalább hetente egyszer hal, vagy valami halas dolog kerüljön az asztalra. Ennek köszönhetően a fagyasztóban mindig van tőkehal, a kamrában meg tonhalkonzerv. Mivel az utóbbi időben inkább a tonhal fogyott, itt volt az ideje a fagyasztott készeltek felé fordulni. Általában nem variálom túl a dolgot, a hal kiolvad, egy kis halas grillfűszerrel beszórom, kis olajban megsütöm és párolt zöldséggel jól megesszük.
De most valami extrábbat akartam készíteni. Még nyáron sikerült összehoznom egy igen ízletes sajtban sült gombát (majd később erről is szeretnék írni), és ennek mintájára gondoltam, a hal sem lehet rossz sajtban sütve. Szerencsére jól gondoltam. A köret hozzá sima párolt zöldborsó volt.

Sajtban sült hal

fél kg tengeri halfilé
halas grillfűszer
2 ek vaj
2 púpozott ek liszt
fél liter tej
2 tömlős ömlesztett sajt
bors
reszelt sajt

A halszeleteket kiolvadás után jó alaposan beszótam a fűszerkeverékkel. Amíg kicsit összeértek az ízek, elkészítettem a sajtszószt: a vajből, lisztből, tejből sűrű besamelt főztem, fűszereztem frissen őrölt borssal és belekevertem az ömlesztett sajtot (ezt érdemes tűz fölött végezni, hogy minél jobban felolvadjon a sajt). Egy jénai tál aljára mertem a szósz nagyjából egyharmadát, erre fektettem a halszeletek felét, majd a maradék szósz fele jött, erre került a halszeltek másik fele, és végül a sajtszósz maradéka. Mielőtt a kb 180 fokos sütőbe toltam még jó alaposan megszórtam reszelt sajttal. Mintegy 20 percig tartott a hőkezelés, aztán a sütőn kívül hűlt egy kicsit tálalás előtt. Kettőnknek két vacsora lett a fél kg halból.