A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kedves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kedves. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. április 18., péntek

Maradékértékesítés

A címet kétféleképpen is eleht értelmezni. Egyrészt ugye maradék étel továbbgondolása. Másrészt több hete készült az étek, no meg a fotó is. Itt az ideje közzé tenni. (Azt hiszem kezdek kicsit elvadulni. :) Hiába no, ha nem munkahelyen vagyok, diplomamunka van terítéken, bár már csak bő egy hétig, szerencsére.)
Szóval. A maradék. Az konkrétan a bácsalmási bajai halászléban főtt hal volt. Mert hát annyit nem tudtunk megenni a lével. Így ami nem fogyott el, abból Kedvessel csináltunk halpástétomot. És így lett egy csudafinom vasárnapi reggelink minden jóval. :)
A mennyiségeket csak úgy saccra tudom megadni, részben, mert kezd már a feledés homályába veszni a készítés, részben mert semmit nem mértünk le igazán.

Pontypástétom

a halászléből maradt főtt hal, szálkamentesítve, lebőrözve
2-3 újhagyma vékonyan felszeletelve
1-2 ek olivaolaj
2-3 tk mustár
kevés joghurt
bors frissen őrölve

Elsőzsör is a halat jól átvizsgáltuk, szálkátlanítás címén, aztán kimosakodtunk a halból. Turmixszal pépesítettük a halhúst, majd belekevertük a többi hozzávalót, végül egy utolsó kör turmix, és ment is a hűtőbe másnapig érni. Reggel pirított kenyérrel és salátával igazi ráérős, vasárnapi reggeli lett belőle. :)

2008. április 15., kedd

Mert már noszogatva vagyok

Szóval az úgy volt, hogy pár hete életem párja főzte meg a szombati menüt, és nagyon kitett magáért és finom lett meg miden, én még fotóztam is, csak írni nem volt energiám... Meg nem is minden fotó lett az igazi. Pedig volt leves (zöldborsó mozzarellával) meg főétel (svéd húsgolyók spenótos salátával és petrezselymes krumplival) és desszert is (grillezet őszibarack vaníliafagyival és málnavelővel).
És mindez azért, hogy ne nekem kelljen főzni, tudjak dolgozni a diplomámon. :) Szerencsére már csak a dolgozatírás része van folyamatban, meg lassan már kezd készen is lenni, csak azok a fránya konzulensek haladnak lassan az olvasással meg annak kitalálásával, hogy még mit javítsak rajta. De már csak két hét és befejezem, én tudom :) (Tudom, hogy az még tök sok idő, de úgy hogy hétközben kb 2 órát tudok rajta effektíven dolgozni, kell ennyi idő a véglegesítésre.) Végeredményben emiatt hanyagolom szegény blogot, pedig készült pár nagyon kellemes és még le is fotózott étek, legkésőbb május elején tuti felkerülnek :)

És akkor az egy szem jól sikerült fotó, arról a bizonyos desszertről, ami nagggyon finom lett, csakúgy mint az ebéd többi része.

2007. október 28., vasárnap

A Kedves alkot

Nem szeretem a szombati munkanapokat, mindig alig várom, hogy végük legyen (igazából most volt az első igazi szombati munkanapom, korábban ezek szombati tanítási napok voltak). Most ez hatványozottan igaz volt, ugyanis Kedvesem szabadságon van és bejelentette, hogy akkor szombaton vacsorával vár haza. :)
Már az ajtóban finom illatok fogadtak, és nem kellett sokáig várnom, hogy kiderüljön mi készül a sütőben. Szeretem amikor Párom érzésből főz, jó dolgokat szokott összehozni :)
Az alábbi receptet Ő mondta tollba- jobban mondva billentyűzetbe- mennyiségekről nemigen tudott nyilatkozni, főleg a páclénél, elmondása szerint azt érzésből, kóstolgatva kell csinálni :) Egyéb hozzávalókból pont annyi volt, hogy ketten jóóóóóóóóóóól lakjunk. Szóval 3 darab oldalas (egy darabban 2 csont volt), tippem szerint 1 vagy 2 alma, ugyanennyi hagyma, kb 20 dkg gomba és fél kiló krumpli került a tepsibe.
És akkor végül a recept:

"Az oldalast megborsozzuk, bekenjük mézzel, szójaszószt és balzsamecetet öntünk mellé zúzott fokhagymával; ebben a lében pár óráig állni hagyjuk. Egy tepsi alját beterítjük feldarabolt, kakkukfűvel beszórt krumplival, mellé kockázott almát, aprószemű csiperkét és negyedelt vöröshagymát szórunk. Erre az ágyra rakjuk az oldalast, amire pár szelet húsos szalonnát teszünk. A maradék páclét aláöntjük. Egy órát fólia alatt, majd fólia nélkül pirulásig sütjök kb 200 fokos sütőben."

És persze le is fotóztam: