A következő címkéjű bejegyzések mutatása: receptlen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: receptlen. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 3., vasárnap

Tevek 2010-re

... persze leginkább gasztrofronton. Először is, örömteli változást hozott ez az év, vagyis már az előző vége, ugyanis december közepe óta nem műszakos munkarendben dolgozom, hanem hétfőtől péntekig, 9-5-ig. Ami azért sokkal kellemesebb. Így végre rendszeressé tehetem azt, ami az elmúlt évben csak néha jött össze, hogy minden pénteken megtervezzem a következő heti menüt és aztán szombaton a piacon be is tudjak hozzá vásárolni. Persze ezeket a menüket és a hozzájuk tartozó recepteket fel szeretném tenni a blogra. Szóval ez az én nagy tervem. Az egyik.
A másik, hogy végigsütöm apai nagymamám receptes füzetét. Már kb másfél éve megvannak a receptek, ugyanis egyszer amikor apánál voltunk befényképeztem az egészet. Persze ezek a sütik is itt lesznek a blogon.
Hát ennyi... és persze BÚÉK 2010!

2008. november 1., szombat

7

Az épp aktuális kördés utolért engem is, Sylviának köszönhetően.

Gondolkodtam egy darabig, mi is legyen az a hét dolog, amit a világ elé tárok, és a következő eredményre jutottam:

1. A házimunkát nagyon nem szeretem, a főzést kivéve. Néha azért elkap a lelkiismeret furdalás, és akkor pár napig rendes kislány vagyok, de aztán visszatér a megszokott énem, és visszavedlek kupacgyárossá. Sajnos nem tudok igazán rendet tartani, de legalább a saját kupimban tudom mi hol van.

2. Néha elkap a sorozatmánia, és akkor képes vagyok maratonokat rendezni. Így jártam a 24-el, a Szex és New Yorkkal, most épp a Szívek szállodájával vagyok így. (Amúgy tv-nk nincs, így egész jól védve vagyok a komolyabb sorozatfüggéstől :) )

3. Azt hiszem nem túl lányosak az olvasási szokásaim: oda vagyok a fantasyért, a cyber punkért és a szerepjátékokhoz kapcsolódó regényekért. Meg a vámpíros sztorikért. (Viszont a rettegős dolgkkal ki lehet kergetni a világból) És szeretem a képregényeket. Nagy kedvencem volt minig is Garfield és az X-Men.

4. Egyszerre vagyok maximalista és kényelmes (csunyábban mondva lusta). Nem tudom, hogy csinálom.

5. Egyetemi éveim elején jól elképzeltem, hogy ha nagy leszek és önálló, lesz egy kényelmes kis garzonlakásom és egy macskám és persze szingli leszek. Ezzel szemben már 4 éve együtt élek párommal (szóval nem éltem még soha egyedül, momentán nem is vágyom rá, de nem is félek az egyedüléléstől).

6. Szeretnék megtanulni hímezni. Csak nem tudom hogy fogjak hozzá. :)

7. Ha egyszer lesz egy kertes házunk lesz kutyánk. Azt még nem sikerült eldönteni, hogy labrador, gordon szetter, vagy tibeti masztiff legyen-e.

Hát ennyi volt az én hetesem. Már annyi mindenki megkapta a kördést, hogy én továbbadnám mindenkinek, aki szeretne nyilatkozni, de még nem kapott felkérést.

2008. augusztus 4., hétfő

Kreatív blogger


Hát én is kaptam egy kreatív blogger díjat Endíviától, köszönet érte. :) Jól esett nagyon, de azért meglepett. Főleg a leveses indoklás. Merthogy igen ritkán főzök levest. Bár ha már leves, akkor az nem szokott szimpla lenni:)
A továbbadásnál nem néztem, pontosan ki is kapta már meg, csak az vezérelt, hogy olyan legyen, akit érdemesnek tartok rá.
A díjazás szabályai:
-kiteszem a logót a blogomba -belinkelem azt a személyt, akitől kaptam - megnevezek 5 blogot- belinkelem a blogokat - üzenetet hagyok a kiválasztott személyeknek

Az én díjazottaim pedig:

1. Beatbull. Számomra ő A Kreatív Blogger, és a díjat ítélném Ditéjének is a koktélok miatt:)
2. Mamma. Szeretem főleg mediterrán iheltésű receptjeit, és hogy mindben ott hagyja Mamma a keze nyomát.
3. T3v. A bonbonok. Azt hiszem ez nem szorul bővebb magyarázatra.
4. Anna. Hát most épp a japán kaják miatt. Meg az a babpüré amit GBTre hozott... Nyamm.
5. MiniMálna. Őt nagyon irigylem a lelkesedéséért, bizony. :)

2008. június 14., szombat

Londonfia


Az elmúlt hét nem csak az államvizsga miatt volt érdekes, ugyanis Kedvesem Londonban volt oktatáson. Így egyedül izgultam végig itthon a hetet, de kárpótlásul sok-sok remek dolgot kaptam onnan messziről. :) Ugyan Kedvesnek csak hazafelé a reptéren sikerült csemegeboltot lelnie, de azt hiszem nem akármilyet (vagyis akármilyeneket).
Először is érkezett néhány Marks and Spenser termék: csokoládékrém, amiből majd forró csoki lesz, chilis fokhagymás és BBQ-s marinád és curry szósz (ezt csak fel kell melegíteni, igazából szinte készkaja, viszont finom és nincs benne tartósítószer) - ami nagyon tetszik ezekkel kapcsolatban, hogy pl a csokikrém fair trade termék, meg a tartósítószerrel és színezékkel teletömés se jellemző rájuk, attól függetlenül, hogy ugye sajátmárkás termékekről van szó, az meg itthon nem mindig jelent jót.
Aztán lapult a csomagban több doboz Twinings tea: Lady Grey, Darjeeling és English Breakfast, eddig ez utóbbit bontottuk ki és kóstoltuk meg, nagyon finom. :)
És végül három kis üveg került elő: szemes mustár, ami sörrel készült, igazán csípős angol mustár és mentás almazselé (ezt ettük reggelire friss kiflivel, nagyon finom és üde íze van, majd nyár végén lehet megpróbálok valami hasonlót készíteni).
Ó, és majdnem megfeletkeztem róla: kaptam szakácskönyvet is, Jamie Oliver Jamie at home című könyvét. Ez is nagy kedvenc lesz azt hiszem, nagyon tetszik, hogy évszakok szerint vannak benne felosztva a receptek és tippeket is ad arra, hogy melyik zöldséget-gyümölcsöt hogyan kell termeszteni.
És végül egy kis "hazai": a héten Veszprém és Fehérvár között rohangálva fedeztem fel a Garabonciás Csemegebolt reklámját, úgyhogy délelőtt a piacos körbe belfoglaltuk ezt az üzletet is. Olyanok voltunk Párommal, mint két gyerek a játékboltban. :) Ugyanis végre van Fehérváron sajtbolt! :) Nagyon kedves volt az eladó hölgy, kóstolhattunk mindeféle sajtot, és persze vásároltunk is rendesen: lett egy darab cheddarunk (az új szakácskönyvben van is egy hagymaleves recept, amihez cheddaros pirítós dukál:) ), egy kb két éves gouda, kecskegorgonzola, olasz törkölyön érlelt sajt, Garabonciás friss kecskesajt és diós sajt. Oda fogunk szokni én tudom. :) És nagyon remélem, hogy még sokan mások is így fognak tenni! (És láttam fontinát is, úgyhogy ha legközelebb toszkán babos paradicsomlevest főzök, már nem kell kihagynom:) ) Ja, és nemcsak sajtok, hanem mangalica és szürkemarha füstöltárú, meg méz, meg lekvár meg pármai sonka is kapható náluk.

2008. június 13., péntek

Végre elmúlt ennek is vége...

Szóval tegnap megvédtem a diplomámat, előtte hétfőn és szerdán pedig leállamvizsgáztam. Igazából még fel se fogtam, hogy befejeztem az egyetemet. Remélem azért majd jövő héten pénteken, amikor kezembe nyomják az oklevelet, majd leesik. :)
Munkám még egyelőre nincs, úgyhogy a következő hetekben tuti sokat fogok a konyhában sürögni-forogni, főleg hogy végre itt a nyár, és mindenféle friss zöldséggel.gyümölccsel van tele a piac. Mondjuk ma még tuti nem főzök, kb aludni van erőm, de holnap már talán :)
És persze majd vasárnap jön a VKF!, ahhoz már csak elő kell keresnem a pünkösdi piknikről készült képeket meg recepteket. :)
Meg lesz jövő héten menzás paradicsomleves is tutira, mert hogy Móni olvasó kérte. És ez olyan jól esett. :)

2008. június 5., csütörtök

Pay it forward

Annától fogok kapni valamit és hát ugye cserébe én is adok majd. Méghozzá tovább másoknak (remélem) :)
Szóval lehet nálam is jelentkezni, ha valaki esetleg véletlenül szeretne tőlem olyat valamikor a következő 365 nap során, amit saját kezűleg készítettem. Ja, majd elfelejtettem, ugye 3 ember jelentkezhet.
És akkor a szabályok:
A jelentkezőnek legyen blogja, kommentben kérje az ajándékot és tegyen közzé egy hasonló posztot, amiben szintén felajánl 3 sajátkezű ajándékot 365 napon belüli átadással.

Hát ennyi és megyek vissza tanluni, de jövő hét végén visszatérek rendesen! :)

2008. április 15., kedd

Mert már noszogatva vagyok

Szóval az úgy volt, hogy pár hete életem párja főzte meg a szombati menüt, és nagyon kitett magáért és finom lett meg miden, én még fotóztam is, csak írni nem volt energiám... Meg nem is minden fotó lett az igazi. Pedig volt leves (zöldborsó mozzarellával) meg főétel (svéd húsgolyók spenótos salátával és petrezselymes krumplival) és desszert is (grillezet őszibarack vaníliafagyival és málnavelővel).
És mindez azért, hogy ne nekem kelljen főzni, tudjak dolgozni a diplomámon. :) Szerencsére már csak a dolgozatírás része van folyamatban, meg lassan már kezd készen is lenni, csak azok a fránya konzulensek haladnak lassan az olvasással meg annak kitalálásával, hogy még mit javítsak rajta. De már csak két hét és befejezem, én tudom :) (Tudom, hogy az még tök sok idő, de úgy hogy hétközben kb 2 órát tudok rajta effektíven dolgozni, kell ennyi idő a véglegesítésre.) Végeredményben emiatt hanyagolom szegény blogot, pedig készült pár nagyon kellemes és még le is fotózott étek, legkésőbb május elején tuti felkerülnek :)

És akkor az egy szem jól sikerült fotó, arról a bizonyos desszertről, ami nagggyon finom lett, csakúgy mint az ebéd többi része.

2007. november 30., péntek

Megérkezett az angyalkám :)


Most értem haza, és útközben még szerencsésen nyitva találtam a postát:)
Az én angyalkém Chilii-nek álcázta magát, és küldött nekem cukrozott fahéjas diót és mandulát- naaaaagyon finom, épp küzdök, hogy ne tűntessem le most azonnal az egészet, de a gonoszok csak úgy ugrálnak be a számba egymás után-, meg birsalmasajtot -ezt még nem kóstoltam meg, de egyébként szeretem, nem lesz belőle püspükkenyér-, meg marcipánt ééééééés Rómából hozott tésztát és arrabiata fűszert. Ez utóbbinak különösen örülök, mert az utóbbi hetekben igencsak befészkelte megát a gondolataim közé az arrabiata mártás :)

2007. augusztus 10., péntek

Dicsekedős, büszkélkedős

Az egész azzal kezdődött, hogy láttuk a moziban a L'ecsó bemutatóját. Aztán rögötn el is döntöttük, hogy ezt meg kell nézni, ebben két barátunk (vagyis párom egy régi barátja és a menyasszonya) is csatlakozott hozzánk, megbszéltük, amint leet, megnézzük.
Aztán jött a bemutató napja, de akkor nem mentünk el a moziba, mivel barátaink Forma-1-en voltak, mélkülük meg nem akartunk menni. Aztán hétfőn találkoztam a pár fiúfelével (minden nap együtt jövünk megyünk vonattal Pestre), és érdeklődtem, hogy akkor hétvégefelé L'ecsó? Hát kiderült, hogy ők már megnézték. Na sebaj, kettesben is igen kellemes moziba menni. :)
Mindeközben volt egy anyulátogatás, amiből kifolyólag két szép zsenge cukkini várta még a sorsát. Meg egy csomó paradicsom. Ki is találtam, hogy szerdán főzök lecsószerűséget cukkinivel. Páromat meg is bízta, hogy munkából hazafelé hozzon a zöldségestől pár paprikát meg padlizsánt. De egyikből sem volt szalonképes kínálat, de az eladó megnyugtatta, csütörtökön jön friss áru. Amikor ezt elmesélte jól kétségbe is estem, mert csütörtökre volt betervezve a mozi is: már láttam magam előtt, hogy 3/4 7-re hazaérek, összedobom a vacsit, aztán rendbeszedem magam és már mehetünk is moziba. Na az egésztől egy az egyben elment a kedvem. De ekkor jött a Kedves. :) Ő úgyis 5 után itthon van, majd vár haza vacsival. :)
És el kell mondjam, nagyon finomra sikeredett.
Így vacsi után volt idő nyugodtan pihegni kicsit aztán összeszedni magam és elmenni megnézni a L'ecsót. Ami nagynagyon jó volt :) Asszem beszerzem majd DVDn.

2007. július 20., péntek

Meleg...

Vagyis nem is meleg, hanem határozottan forró odakinn az időjárás. Ennek köszönhetően szombat óta nem ragadtam fakanalat. És már hiányzik, nagyon. De nem vagyok hajlandó tovább melegíteni a lakást. Viszont most hogy gyakorlatilag szendvicsen élünk meg rendelt kaján (sajna ez most megesik) felfedeztem a paradicsom pesto-t és a rabja lettem, pedig csak bolti üvegest ettem eddig. De eltökélt szándékom egy jó receptet felhajtni aztán reszkethetnek a paradicsomok! ;)

2007. május 27., vasárnap

Kereső

Jelentem meglett az első fura keresőkifejezésem, pontosabban kifejezéseim. Bár igzából szeretném tudni, hogy mi is az a nemi massza, amivel valaki rám talált. A másik érdekes pedig micsoda @.com.

2007. április 15., vasárnap

Hogy micsoda csodák vannak :)

Pénteken volt három és fél éve, hogy együtt vagyunk a Párommal. De különösebb hajcihőt nem csaptunk belőle, csak megemlítettük, hogy mennyi idő is telt el. Aztán Kedvesen szombaton partizán akciót követett el. Betértünk a helyi plázába, nekem cipőt nézni (a plázákat nemszeressem, de cipőmániám van a konyhamánia mellett és szombat délután nehéz plázánkívüli cipőboltot nyitva találni). Csak azt hagytam ki a számításból, hogy a "komplexum" bejáratánál könyvesbolt is van. És hát ugye oda mindenképp be kell nézni. Miközben Párom szokásos körbenéző körét rótta, én a szakácskönyv szekciónál ragadtam le, mint mindig. Általában csak nézelődök, hála annak, hogy még nem dolgozom, de már most félek, mi lesz itt egy év múlva. :)
A lényegre térve: a nagy nézelődés közepette a Kedves egyszercsak megjelent mögöttem, hogy akkor válasszak, akármelyiket. Hát leesett az állam rendesen. Vaciláltam mindenfélék között, amikor a polc alján megbújva felfedeztük a Kulináriát. Belelapoztunk, és mi tagadás, szép munka. :) Szó ami szó, végül ezzel a "könnyű" szerzeménnyel távoztunk az üzletből. Aztán itthon gyorsan végig is lapoztuk az egészet, persze közben sűrűn nyeltünk. :) Nagyon tetszett, hogy az országokról helyiek írtak, meg hát hogy nem egy szimpla szakácskönyv, hanem gasztro-utazás könyvformátumban.(Egyszer szivesen csinálnék ilyet élőben is.)
Most már csak időt kell keríteni, hogy közösen főzőcskézzünk belőle, úgyis olyan rég serénykedtünk együtt a konyhában.
(Cipőm is lett végül, de az nem gasztro téma :))

2007. március 1., csütörtök

Kördés

Hozzám is elért Kicsivú kördése, egészen konkrétan Anna vágta hozzám a hógolyót.
A válaszaim pedig itt sorakoznak:
Hány szakácskönyved van?
Megszámoltam... elkeseredtem... mindössze 18. De mentésgemre legyen mondva, hogy még lelkes egyetemista vagyok, páromtól meg csak szülinapomra kérek szakácskönyvet. De ha egyszer beállok a kenyérkeresők közé, retteghetnek a könyvesboltok! :)

Melyik a 3 legkedvesebb?
Első helyen Váncsa István szakácskönyve, aztán megosztva második Horváth Ilona és a Nélkülözhetetlen Vendégváró Falatok.
Melyikek várnak beszerzésre?
Ezt így konkrétan megmondani nem tudom. De mindig találok olyat a könyvesboltban, amire szívesen áldoznék. Legutóbb a Shakespeare szakácskönyve volt ilyen, azt meg is kaptam szülinapomra. És hajlamos vagyok az albumszerű szakácskönyvekbe beleszeretni.
Milyen konyhai kütyük után vágyakozol?
Kés, kés, kés!!! Szóval elsődlegesen egy jó késkészlet a szivem vágya, az tuti elférne a kis panel-konyhánkban is. Aztán jó lenne fondü edény meg raklette-sütő, ezeket már nemtudom, hová tenném. Meg mindenféle sütőtál, meg tálalóeszközök persze. :) Kenyérsütő szerencsére már van (ajándék volt párom anyukájától, ő nem használta, és ránk hagyományozta) Huhh, a mosogatógépet és a villanysütőt majdnem kifelejtettem, de azok majd akkor fordulhatnak elő nálunk, ha nagyobb konyhás otthonba költözünk.
Kedvenc fűszereid?
bazsalikom, kakukkfű, újabban római kömény, koriander
Mit rendelsz leggyakrabban étteremben?
Ami megtetszik az étlapon. És amit valószínűleg nem csinálnék meg otthon, mert macerás, meg úgy egyáltalán egy horror beszerezni a hozzávalóit.

És akkor most levadászom, hogy ki nem kapta még meg...
Akkor tőlem Húsosfazék, Beatbull, ViaKonyha kapja meg a kördés-hógolyót.

2007. február 7., szerda

Gond...

Még ősszel kaptunk édesapámtól néhány fajta paprikakrémet. Az édes chiliszósz és a sambal olek felhasználásával nem is nagyon van gondom, mindkettővel találtam már néhány receptet. De a harmadik erősen gondolkodóba ejtett: ez a sambal batjak. Eddig maximum szendvicshez használtam ízesítőként, de szeretném azért máshoz is kipróbálni... Gugli jóbarát most nem tudott sajnos segíteni, nemhogy magyar, de még angol oldalt sem talált, ahol ezzel a paprikakrémmel foglalkoznának, más nyelveken meg sajnos nem értek... Szóval gondban vagyok... Hallott már valaki bármit erről a sambal batjak dologról?