A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajándék. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 19., szombat

Karácsony projekt 2009 a.k.a. Minden napra egy süti /5

Kicsit megcsúsztam, ugyanis ezt a sütit tegnap este akartam megsütni, de végül csak a tészta készült el, mert fél órára be kellett tenni a hűtőbe, ez idő alatt pedig nekiálltam filmet nézni, aminek persze 11 után lett vége, akkor meg már nem volt kedvem sütögetni. Úgyhogy a sütés mára tolódott, nem is baj, legalább fűtöttem a sütővel kicsit a lakást ebben a hidegben és hóesésben. A recept egyébként szintén az ezeréves Tina Konyhából, és már nem először sütöttem ilyen sütit, úgyhogy nem okozott olyan meglepetéseket mint a habrúd és az amorf süti.
És ezzel végeztem is a süti sütéssel, még jövő hét elején fogok készíteni egy trüffelt szaloncukorpótlónak, aztán már csak ünnepelni és utazni kell a családhoz.

Sárgabarackos szivek

20 dkg vaj
30 dkg teljes kiőrlésű liszt
10 dkg cukor
1 tojás
baracklekvár az összeragasztáshoz
kevés porcukor a tetejére




A felkockázott vajat elmorzsoltam a liszttel, majd összegyúrtam a cukorral és a tojással, folpackba csomagolva egy éjszakára a hűtőbe tettem (eredetileg fél órára kellett volna, ugye...). Másnap jó fél órával azelőtt hogy nekiálltam volna nyújtani, kivettem a tésztát a hűtőből. Amikor már gyúrható volt több részletben 3-4 mm-esre nyújtottam és szív alakú sütikiszúrókkal kiszaggattam a tésztát. A sütőt kb 180 fokra előmelegítettem. Sütőpapírral bélelt tepsiben kb 10 percet sültek a sütik, amíg barnulni nem kezdett az aljuk. Amikor kisültek még melegen baracklekvárral összeragasztottam két-két szívsütit és rácson hagytam őket kihűlni. Miután kihűltek kevés porcukorral szórtam meg őket.

2009. december 17., csütörtök

Karácsony projekt 2009 a.k.a. Minden napra egy süti /4

Na a mai süti egyáltalán nem annak indult, mint ami végül lett belőle, sőt majdnem ki is dobtam, de aztán sikerült kihozni belőle egy fogyasztható aprósütit. Az eredeti recept szerint ebből a tésztából csillagcsöves nyomózsák segítségével kellene csillagokat nyomni a sütőlemezre, amivel az én nyomózsákom nem értett egyet, úgyhogy végül teáskanállal pötyögtettem tésztahalmokat a tepsire. Amik mire megsültek korongok lettek. Úgyhogy valószínűleg még jó is, hogy nem csillag formából indultak. Csakhogy ezek a korongok ízre eléggé semmilyenek voltak. Már kezdtem kétségbe esni, amikor eszembe jutott a tegnapról maradt darált dió és csoki, amibe végül nem mártogattam bele a habrudakat, viszont ma remekül feldobták az amőba-alakú sütiket.

Amorf süti csokival és dióval

20 dkg puha vaj
10 dkg cukor - ezt legközelebb részben vaníliás cukorral helyettesíteném
1 tojás
20 dkg liszt
10 dkg étkezési keményítő

10 dkg étcsoki
1 tk olaj
5 dkg darált dió




A puha vajat a cukorral és a tojással kérmesre kevertem majd hozzászitáltam a lisztet és a keményítőt majd a kézi robogép gyúrópálcájával simára kevertem. A masszából teáskanálnyi halmokat pötyögtettem a sütőpapírral bélelt tepsire és kb 170 fokon addig sütöttem, míg az alja barnulni kezdett, ez úgy jó 10 perc volt. Két menetben sültek ki a sütik. A sütőből kivéve rácson hagytam őket kihűlni.
Amikor kihűltek gőz felett felolvasztottam a csokit, hozzákevertem az olajat és minden sütit megmártottam benne majd a darált dióban is. Szilikonlapra pakoltam őket megkötni.

2009. december 15., kedd

Karácsony projekt 2009 a.k.a. Minden napra egy süti /2

Kedd van, elkészült a második adag sütemény is, szintén az ezeréves Tina Konyhából (onnan lesz az összes idei sütiféle). 2 darabot már megettünk belőle, mert most sütöttem ilyet először. Szerencsére finom lett. Szóval a többire már vigyázni kell nagyon, mert nem mit ajándékba adni.
Ebből a tésztaadagból 24 kis süti lesz, viszont a díszítéshez szükséges 5 dkg mogyoró és egy tojás sárgája plusz 2 evőkanál tejszín simán elég lehet dupla vagy tripla adag tésztához is.
A kép tipikus esti lámpás lett, sajna ilyenkor másra nem futja.

Mogyorós cipócska

10 dkg vaj
6 dkg cukor
fél üvegcse (kb 15-20 ml) vaníliaaroma; ha lenne itthon akkor vanília eszenciát használtam volna
csipetnyi só
15 dkg liszt
1 tk sütőpor
5 dkg mogyoró
1 tojás sárgája
2 ek tejszín - ehelyett joghurtot használtam, teljesen jó lett az eredmény így is



A vaj felolvasztottam, majd keverőtálba öntöttem és hűlni hagytam, m-g szobahőmérsékletű nem lett. Aztán jó alaposan kikevertem a cukorral, sóval és vaníliaaromával. A lisztet a sütőporral együtt a cukros vajhoz szitáltam és összegyúrtam. Közben a sütőt 200 fokra előmelegítettem. A tésztát 24 részre osztottam és kis cipókat formáltam belőle. Minden cipó tetejét késsel bevágtam (ez végül sütés után nem látszott), megkentem őket a joghurttal elkvert tojás sárgájával és az apróra vágott mogyoróba mártottam őket. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam őket, egymáshoz nem túl közel, majd a 175 fokra visszavett sütőben sültek kb 15 percig. Ezután pár percet hűltek a tepsiben (ekkor még nagyon puhák voltak) majd rácsra szedve hagytam őket teljesen kihűlni.

2009. december 14., hétfő

Karácsony projekt 2009 a.k.a. Minden napra egy süti /1

Hát ha minden jól megy visszatérek a bloghoz de nem ígérek semmit... a lényeg, hogy kicsit több, mint egy év folyamatos műszakban dolgozás után múlt hét péntek óta rendes munkaidőm van, hétfőtől péntekig, 8-4ig (vagy 9-5ig, ahogy sikerül). Úgyhogy visszatér a rendszer az életembe és nagyon remélem hogy ezzel együtt a blogolási kedv is, és nem csak olvasni fogom a többi gasztroblogot.

És akkor az aktuális téma... nem tudok - és nem is akarok- elszakadni attól, hogy karácsonyra a szeretteim saját sütésű sütit kapjanak ajándékba, úgyhogy idén ezt a hetet szántam arra, hogy elkészüljenek a finomságok. Minden este szépen egy fajta, péntekre végzek is a kinézett sütikkel, jövő hétre már csak egy trüffel fog maradni, az lesz a szaloncukor-pótlék nekünk.

És akkor a mai recept, aminek az alapja, a kávés aprósüti egy ezeréves Tina Konyhából van, a díszítés pedig innen, egyszerűen belehabarodtam ezekbe az elektronpályákba :) Mondjuk az enyémek nem lettek ennyire szépek, de talán majd egyszer...

Kávés aprósütemény atomdísszel

1 tojás
2 ek instant kávé
5-6 dkg porcukor
125g vaj
225g liszt
díszítéshez:
10 dkg porcukor
2 ek citromlé
cukorgyöngy


A tojás felvertem, beleszórtam az instant kávét és addig kevertem, míg teljesen felolvadt, majd hozzászitáltam a porcukrot és azzal is elkevertem. A hideg vajat felkockáztam és elmorzsoltam a liszttel, majd a lisztes vajat összegyúrtam a kávés keverékkel. A tésztagombócot folpackba csomagolva fél órára hűtőbe tettem. Negyed óra után begyújtottam a sütőt és 175 fokra előmelegítettem. A hűtőből kivett tésztát lisztezett deszkán 2-3 mm vékonyra nyújtottam és 6 szirmú virágformájú kiszúróval kiszaggattam. Kb 60-70 db sütim lett. 3 tepsibe féretek bele, és kb 10 perc sülés után lettek készen. Miután kihűltek nekiálltam a díszítésnek: elkevertem a porcukrot a citromlével és nejlonzacskóba töltöttem a masszát, aminek egyik sarkára kis lyukat vágtam. Minden sütire 3 ellipszist -azaz elektronpályát- rajzoltam a masszával és mindhárom ellipszisre tettem egy-egy cukorgyöngyöt -vagyis elektront. Mert igenis lehet tudni, hol vannak azok a cseles elektronok. Bár lehetnének élethűbbek is az atomsütik, ha lenne atommagjuk is, de az már egyrészt nem fért rá a sütire, másrészt nem is sikerült 3 különböző színű cukorgyöngyöt beszereznem.
Remélem marad belőlük karácsonyig.