Ehhez használtam el a tök másik felét. Igazán kellemes téli leves lett, finom meleg és a színe ideális az ilyen szürke időben kedélyjavítónak.
Sütőtökkrémleves
egy közepes tök fele
1 kis fej vöröshagyma
1-2 ek olaj
fél l alaplé
fél l víz
só
fél tk curry por
késhegynyi cayenne bors
A hagymát felkockáztam, az olajon fedő alatt megfonnyasztottam, hozzáadtam a tököt és felöntöttem az alaplével és a vízzel. Fedő alatt addig főztem, míg a tök megpuhult. Ekkor fűszereztem, levettem a tűzről, és miután hűlt egy kicsit botmixerrel pürésítettem. Én magában, párom szezámmagos keksszel ette.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldféle. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 7., csütörtök
2010. január 5., kedd
Sütőtökropogós
...vagyis inkább sütőtök tócsni. Az ötlet innen jött.
Bátran érdemes fűszerezni és akkor a legjobb, amikor már azt hinné az ember, hogy túlsült. Fokhagymás tejfölbe/joghurtba mártogatva finom vacsora volt.
Sütőtökropogós
egy közepes sütőtök fele
1 kisebb fej hagyma
1 kb 20 dkg-os feta sajt
1 tojás
fél csésze teljes kiőrlésű liszt
só, bors, cayenne bors
olaj a sütéshez
A tököt lereszeltem, a hagymát felkockáztam. Összekevertem a tököt, hagymát, tojást, elmorzsolt fetát, sót, fűszereket és a lisztet. Egy teflonserpenyőben kevés olajat forrósítottam és evőkanálnyi adagokban kisütöttem a sütőtökös masszát. Érdemes a lehető legnagyobb serpenyőben készíteni, úgy talán nem tart olyan sokáig kisütni. Nekem úgy lett jó, hogy miután felforrósodott az olaj visszavettem a gázt majdnem takarékra és egy-egy oldalt kb 3-4 percig sütöttem.

2010. január 4., hétfő
Sajttal sült gomba
Ez lesz a holnapi ebéd. Már nem először készült, az ötlet pedig onnan jött, hogy 1-2 éve párom fejtágításon volt és az ottani étteremben kínáltak sajttal sült gombát, ami megfogta a fantáziámat, bár miután kész lett kiderült, hogy az étteremben nem is úgy nézett ki, mint az enyém, és még sajt se volt rajta annyi.
Sajttal sült gomba
fél kg csiperke
1 fej vöröshagyma
1 ek kacsazsír
só, bors
(meg ízlés szerint egyéb fűszer)
6 dkg vaj (bár most nem volt itthon ennyi ezért kacsazsírral egészítettem ki)
6 dkg liszt
fél l tej
10 dkg sajt
bors, szerecsendió
(só, ha a sajttól nem lenne eléggé sós)
A hagymát nagyobb kockára vágtam, a zsíron fedő alatt megpároltam. Közben a gombát megtisztítottam és felszeleteltem. Amikor a hagyma már barnulni kezdett hozzáadtam a gombát is, sóztam, borsoztam és addig pároltam, míg a levét el nem főtte és kissé pirulni kezdett. Közben elkészítettem a sajtos besamelt: a vajat és a zsír felolvasztottam, beleszórtam a lisztet és amikor elkezdett habosan sülni, takarékra vettem alatta a lángot és a masszát folyamatosan keverve apránként hozzáadtam a tejet. Amikor ez megvolt és forrt egy kicsit reszeltem bele szeresendiót, tekertem rá borsot és belekevertem a lereszelt sajtot is. Amikor a sajt elolvadt elzártam alatta a tüzet. Egy jénai tálba simítottam a gombát, arra a sajtos besamelt és kb 200 fokra melegített sütőben addig sütöttem, míg a teteje megpirult.
Köretnek párolt sárgarépa és zöldborsó lesz hozzá.

2008. augusztus 27., szerda
Paradicsomos halas
A hétvégén anyusnál voltam ketchupkészítés okán (hamarosan írok arról is, de még nem lett letesztelve az eredmény, érnie kell kicsit). És persze anyustól sok-sok friss zöldséggel-gyümölccsel tértem haza. Ezek között volt egy hatalmas adag paradicsom, aminek egy részéből lecsó lett, a többiből pedig az alábbi tonhallal töltött finomság. A gyümölcsöket nagyrészt frissen tüntettük el, kivéve az anyus unokatesójától kapott fügét (tavasszal kap tőle anyus fügefacsemetét, remélem hamar termőre fordul majd:) ), az ugyanis muffinban végezte, az áfonyás-csokis muffin mintájára készült, csak áfonya helyett úgy 6-8 darab apróra vágott füge került a muffinba.
Na de akkor jöjjön a lényeg, a paradicsom, amit tonhallal töltöttem meg:
Tonhallal tölött paradicsom
2 konzerv tonhal
1-2 marék zsemlemorzsa
2 tojás
metélőhagyma
egy darabka kemény juhsajt
egy nagy kupac paradicsom
A tonhalat lecsöpögtettem, összetörtem, elkevertem a tojásokkal, zsemlemorzsával, metélőhagymával. A sajtot lereszeltem és kba negyedét a tonhalas masszához adtam. A paradicsomokat félbe vágtam, kiszedtem a magjukat és megtölöttem őket a masszával. A paradicsomok tetejére sajtot szórtam. Tepsibe sorakoztatva kb 180 fokra előmelegített sütőben sütöttem őket mintegy 20 percig. Közben a maradék halasmasszát elkevertem a maradék sajttal, pogácsákat formáztam belőle és kevés olajon serpenyőben kisütöttem őket. Könnyű nyári ebéd lett kettőnknek.

2008. július 20., vasárnap
VKF! XVII. - Saláták
Először is 100. bejegyzés. (Eredetileg más akart lenni, de a blogspot meghülyült és elszállt a gyönyörű hosszú posztom, morr, de igyekszem összeszedni magam és újra megírni)
Szóval ismét VKF, ezúttal Dolce Vita a háziasszony a feladat pedig valami izgalmas saláta volt. Sikerült is kiötleni egyet, Párom tetszését is elnyerte, ilyet csinálhatok még:) Eléggé egyszerű saláta lett egyébként, nem akartam túlbonyolítani.
Csirkés padlizsánsaláta
2 duci padlizsán
1 csirke melle
só
1 nagy pohár (450 g) joghurt
2 gerezd fokhagyma
2-3 marok dió
Először is egy nagy pohár joghurtot a műanyag szitámba öntöttem lecsöpögtetés céljából (mert nincs gézem, és a tapasztalataim szerint ez a szita is megteszi). A csepegtetés kb egy délutánnyi deig tartott. A padlizsánt kisebb kockára vágtam, besóztam és kb fél órát állni hagytam. Közben felkockáztam a csirkemellet is. A fél óra letelte után a padlizsánt átöblítettem, lecsöpögtettem. A vokomat jól felhevítettem (ennek hiányában normál serpenyő is megteszi) és kevés olajon több részletben megpirítottam benne a padlizsánt majd a csirkét is. A diót durvára vágtam és száraz serpenyőben megpirítottam. Az időközben lecsöpögtetett joghurtot ízesítettem a zúzott fokhagymával majd a még meleg padlizsán- és csirkekockákhoz kevertem. Tálkákba szedtem a salátát és a tetejére szórtam a pirított diót. Melegen és hidegen is ízletes, ez az adag kb 3 személyre elegendő. A joghurtot a fokhagymán kívül egy kis kecskesajttal vagy fetával is lehet ízesíteni.

2008. június 17., kedd
Egyedülitthon ebéd
Most így államvizsga előtt, de még munka nélkül egyedül kuksolok itthon. És nagyon nem tudtam kitalálni mit is ebédeljek. De egyre éhesebb lettem... Úgyhogy felmértem a konyhai készleteket: kotorászás közben a kezembe akadt a Chilii-től kapott tészta. Na, gondoltam, ez jó lesz. Oda is tettem a vizet forrni. De mi legyen a tésztához... Eszembe jutott, hogy van a fagyasztóban brokkoli. Oké, de a tészta-brokkoli páros így magában nem túl izgalmas. És akkor rám kacsintott a polcról a szójaszósz, meg a szezámmag is. És már raktam is oda a vokot melegedni.
Szezámmagos brokkoli tésztával
5 dkg száraztészta
25 dkg brokkoli
1 ek szezámmag
1 tk sötét szójaszósz
1 tk worchestershire szósz
fél tk csípős paprikakrém
1 tk méz
1 tk borecet
1 tk ketchup
1 tk keményítő
kb 1 dl víz
kevés olaj
A tésztát al dentére főztem. A szószokat, paprikakrémet, mézet, ecetet, keményítőt és vizet elkevertem. Felforrósítottam a vokot, öntöttem bele kicsi olajat, majd jöhetett a brokkoli, csak kicsit átpirítani (fagyasztott volt, szóval adtam neki egy kis plusz időt a kiolvadásra). Amikor úgy gondoltam, hogy a brokkoli már nem fagyos, de még nem is esett szét rászórtam a szezámmagot, átpirítottam vele és nyakon öntöttem a mártással. Jól összeforgattam, belekevertem a tésztát és el is zártam alatta a tüzet. Jó kis egyszemélyes villámebéd lett. (A fotó meg lehetett volna szebb is:( )

2008. március 9., vasárnap
Spenótos ázsiai
Múlt hét szombathoz hasonlóan most is piacon jártam. És ez alkalommal már kerestem a spenótot áruló bácsit, megint vettem tőle egy harmincdekás csomagot. Mert ebédre valami tavasziast, zöldet szerettem volna készíteni. (Azt hiszem Mamma megfertőzött a zöld menüjével) Meg a kamraszekrényben ott várakozott türelmesen a rizstészta. Ideje volt azt is kipróbálni. Így a szombati ebéd kevergetve sütött spenótos csirkehús lett risztésztával.
Nagyon meg voltam elégedve a végeredménnyel, viszont ebéd közben lett még pár ötletünk a recept továbbfejlesztésére: csirke helyett hallal (igaz a csirke osztrigaszószban volt pácolva, szóval tengeríz így is volt), még zöldfélével, vagyis inkább zöldfűszerrel, mondjuk talán citromfűvel, és gombával. (Gombát eredei terveim szerint akartam rakni bele, csak aztán elfelejtettem, pedig van is itthon szárított fafüle gomba). Meg el tudnék képzelni hozzá egy kis pirított szezámmagot is.
Spenótos csirkés risztészta wokban
1 kisebb csirkemellfilé
30 dkg spenót
1 csomó újhagyma
1 tk osztrigaszósz
fél ek balzsamecet
kb 2-3 cm-es gyömbér
2 gerezd fokhagyma
10 dkg rizstészta
1 ek sötét szójaszósz
1 tk barnacukor
fél tk fokhagymás paprikakrém (sambal batjak)
víz
olaj
Először is a csirkemellett vékonyan felszeleteltem, összekevertem az osztrigaszósszal és az ecettel. Hagytam pácolódni kb 1 órát. Ezután a spenótot megmostam, majd kb centi széles csíkokra vágtam. Az újhagymát vékonyan felszeleteltem, a zöld részét a spenóthoz adtam. A gyömbérdarabot és a fokhagymagerezdeket Párom megtisztította, az előbbit lereszelte, utóbbit pedig fokhagymanyomóval kezelte. Azonban mielőtt nekiálltam volna a zöldfélék darabolásának, a rizstésztát egy nagyobb tálba tettem és leöntöttem meleg vízzel. Kb 5-10 percet ázott, nagyjából puhának is tűnt mire a darabolás végére értem, úgyhogy leszűrtem. Az egészre persze kellett egy kis szósz is: ehhez a sötét szójaszószt összekevertem a barnacukorral és a paprikakrémmel, valamint kb fél dl vízzel. Miután mindent szépen előkészítettem, begyújottam a wok alatt a tüzet és várta, hogy jó alaposan felorrósodjon. Amikor már úgy tűnt, füstöl, beleöntöttem egy kevés olajat, majd a fokahymát és a gyömbért, keverem rajta kettőt, jött hozzájuk az újhagyma fehér része, ezen is kevertem kettőt, majd a hús is a wokba került, ezt addig kevergettem, míg mindenhol szépen kifehérdett, meg kicsit meg is pirult. Ekkor adtam hozzá a spenótot és az újhagyma zöld részét, kevergettem, amíg a spenót össze nem esett, a spenótos csirkéhez adtam a lecsepegtetett risztésztát és a szószt, jól összekevertem az egészet és el is zártam a wok alatt a tüzet. Ketten kellemesen jóllaktunk ezzel az adaggal.

2008. március 6., csütörtök
Levesvacsora
Anyus pár héttel ezelőtti ittjártakor hozott fagyasztott spárgát is. Igazából még nem használtam ilyesmit, de ha már ott lapult a fagyasztóban, csak kezdeni kellett vele valamit. :)
Így lett belőle finom leves -krémlevesszerű,de nemigazán sűrű-, pirított szalonnakockákkal és márványsajttal megszórva. Nagyon bejött ez a hármas. Alig várom, hogy végre elinduljon a spárgaszezon. :)
Spárgakrémleves
kb fél kg zöld spárga
1 fej vöröshagyma
fél liter tyúkalaplé (fagyasztott aranytartalék egy hatalmas fazék húslevesbőllevesből)
kevés őrölt fehérbors
só
olaj
füstölt szalonna
márványsajt
A hagymát apró kockára vágtam, kevés olajon megpároltam-pirítottam (rögtön megsóztam, ahogy az olajba került, így ereszt egy kis levet, jobban párolódik), majd hozzáadtam a spárgát (kb 2 cm-es darabokra vágva fagyasztotta le anyus, és a fagyasztóból egyenesen a fazékba vándoroltak), megszórtam a fehérborssal és hozzáadtam a még kőállagú alaplevet, lefedtem, és vártam hogy minden felolvadjon, aztán felforrjon és megpuholjon a spárga. Amikor kellően puhának gondoltam, lehúztam a levest a tűzről, néhány spárgafejet kihalásztam belőle, a többit pedig leturmixoltam majd átszűrtem, végül kicsit még visszatettem a tűzre, hogy átmelegedjen. A turmixolás előtt azért hagytam kicsit hűlni, addig egy félmaréknyi apróra kockázott füstöltszalonnát megpirítottam és egy kisebb darab márványsajtot apróra kockáztam. Tálaláskor a tányérokba osztottam a spárgafejeket, rámertem a levest majd megszórtam a szalonna- és sajtkockákkal. Ketten el is tüntettük az egészet. Viszont fotózni nem mertem, mert a leves szine antifotogén lett.

2008. március 3., hétfő
Finom zöld
Hétvégén apus járt nálunk vendégségbenm főztem neki finomakat, de vagy már írtam róluk - szezámmagos csirke pirított tészával (ennek a receptjét el is kérte:))- vagy még csiszolni kell rajta-enchilada. Ez utóbbi finom volt nagyon, de még nem tudom igazán fotogén állapotba hozni.
A hétvégi program része volt egy piaci bevásárlás is, és nem csak a hétvégi ebédekhez sikerült a hozzávalókat beszerezni, hanem egy szép halom spenóttal is gazdagabb lettem. Egyszerűen vétek lett volna otthagyni. :) Így ma este spenótfőzelék lett a menü. De azt hiszem a közeljövőben gyakori vendég lesz nálunk a spenót, ki szeretném próbálni salátában is, meg mindenféle nemfőzelékben, mert ugyan még mindig nagyon szeretem főzelékként, de azért fő a változatosság. :) Szerencsére Párom is megszerette mellettem a spenótot, mindig felemlegeti ha asztalra kerül, hogy ő ezt bizony évekig meg se ette. :)
A spenótfőzelék azon kevés receptek közé tarozik, amit anyustó tanultam és a mai napig úgy gondolom, hogy ez a nekem legjobban tetsző változata.
Spenótfőzelék
30 dkg spenót
1 ek vaj
1 naaagyon púpos ek liszt
fél liter tej
kevés só
2 gerezd fokhagyma
Először is a spenótleveleket megmostam, a szárukat a vastag erekkel együtt eltávolítottam. Aztán egy kevés vizet öntöttem egy lábosba, belehalmoztam a spenótot és lefedve néhány perc alatt megpároltam őket. Akkor jó, ha rendesen összeesett mind, de túlfőzni nem érdemes (szerintem). Az összeesett leveleket leszűrtem, kevés hideg vízzel leöblítettem (hogy gyorsabban hűljön) és nem túl apróra vágtam (a menzás spenótőzeléket sose ettem meg, mert abban túl apróra volt darabolva a spenót). A fokhagymagerezdeket kés pengéjével összenyomtam majd apróra vágtam. A vajat egy lábosban felolvasztottam, hozzáadtam a fokhagymát és a lisztet, kicsit átforrósítottam. Aztán lejebb vettem a tüzet és apránként hozzáadtam a tejet is, folyamatosan keverve, hogy ne legyen csomós. Végül a masszába került a spenót és némi só, kicsit összeforraltam és már kés is volt. Párom kapott hozzá tükörtojást, én viszont inkább bundáskenyérrel szeretem, de nem volt itthon szikkadt pékáru, meg hát még diéta van, szinte egyáltalán nem eszem kenyeret.

2008. február 23., szombat
VKF! XIII. - Különleges köretek/3
És végül.... Egy új kedvenc, a gersli. Chili & Vaníliánál sokat olvashattunk már róla, erre a VKF-re ő is gerslizett. Gondolkoztam rajta, hogy vkf-es legyen-e ez a posztom, de végül úgy döntöttem, hogy miért is ne, végülis köret is meg különleges is. A főétel mellette vajas csirke volt, amit Párom készített el, hamarosan annak a receptjét is felteszem.
Mazsolás-pisztáciás gersli
10 dkg gersli
fél fej vöröshagyma
1 dl fehérbor
5 dl víz
őrölt gyömbér, kurkuma
arany mazsola
pisztácia(héjtalanítva)
olaj
A hagymát apró kockára vágtam, kicsit megpirítottam az olajon majd hozzáadtama gerslit is, kicsit pirítottam, felöntöttem a bort és beleszórtam egy marék arany mazsolát. Elforraltam a bort, felöntöttem a gerslit 2,5 dl vízzel, lefedve addig főztem, míg felitta a vizet, majd újabb 2,5 dl vizet kapott az árpagyöngy. Ezzel is fedő alatt főztem, amíg fel nem itta. Amikor már csak ekvés lé volt a gerslin, hozzáadtam az őrölt gyömbért és a kurkumát is. Ekkorra kellemesen majdnempuha lett. Kettőnknek kényelmesen elég volt ez az adag.

VKF! XIII.- Különleges köretek/2
A következő köretet annyira nem érzem különlegesnek, de mivel a végeredmény nagyon tetszett, ezért idekerül. Egyszerű sült cékláról van szó, amihez juhtúrós krémsajt is társult. A különlegesség itt a tálalásban volt. Jó kis babramunka, se néha az ilyesmi is simán belefér.
Majd elfelejtettem, hogy grillserpenyőzött sertéskarajhoz volt köret.
Céklatorony
cékla
x dkg krémsajt
x dkg juhtúró
Azért írtam x-eket a mennyiséghez, mert az egész attól függ, mennyi céklatornyot akarunk csinálni. A lényeg, hogy ugyanannyi krémsajtot használtam, mint juhtúrót. Én kb 5-5 dkg-t használtam, ez 2 kisebb céklához volt elég. Főleg, mert a torony-gyártás sok hulladékkal járt.
Az előzőleg alufóliában megsütött céklákat (kisebbek voltak, kb 1 órát töltöttek a 180-200 fok körüli sütőben) kihűtöttem, meghámoztam, kb 3 mm vastag szeletekre vágtam. Aztán a szeletekből hullámos kiszúróval hullámosszélű korongokat vágtam. Lehetőleg páros számút.
Aztán jött a bűvészkedés. (Az összeállítást ajánlom azon a tányéron végezni, amin majd találalni szeretnénk, és ez tipikusan olyan köret, amiből mindenki külön-külön megkapja a magáét, kicsit macerás mozgatni.) Egy tányérra tettem az előzőleg használt kiszúrót, beleügyeskedtem egy kiszúrt céklát, rátettem egy mokkáskanál juhtúrós sajtkrémet, aztán ráügyeskedtem még egy kiszúrt céklát. A sajtkrémes masszát érdemes jó alaposan lehűteni, hogy lehetőleg minél keményebb legyen. Mikor a felső cékla is a helyére került, óvatosan lehúztam a kiszúróformát a "céklaszendvicsről". Ezt a műveletet ismételgettem addig, míg tartott a cékla és a krémsajt.

VKF! XIII.- Különleges köretek/1
Fakanál felhívása nagyon bejött. :)
Igazából az utóbbi időben legfőképp azért ment el a kedvem az éttermektől, mert a körtek kb 90% valamilyen krumpli. És hiába szeretem a kruplit, azért kicsit egysíkúnak érzem. Hasonló a véleményem a rizsről is. Ráadásul ez utóbbit Párom nem nagyon szereti, ezért ritkán készítek rizses dolgot. Szóval már egy ideje az alternatív köretek felé tendálok, így igen aktuális volt ez a forduló. Eddig leginkább az ilyen-olyan sűlt zöldségekre (így télen zeller, cékla, kelbimbó, karfiol) korlátozódott a krumplihelyettesítés, de most elérkezett az idő a komolyabb kísérletezésre. Köszönet érte Fakanál! :)
Három köretet sikerült megalkotni, így most 3 VKF! bejegyzésem lesz.
Már a kiírás olvasásakor megfogant bennem a hercegnőkarfiol gondolota, ami a hercegnőburgonya átdolgozása. Szóval így elsőre nem jutottam messzire a krumplitól, de egy ízben és kissé állagban is más köretet sikerült megalkotni. A főétel hozzá pedig Párom által készített hagymás-borsos pirított csirkemáj volt. Mindenképp valamilyen szaftosabb fogás mellé tudom elképzelni.
Hercegnőkarfiol
1 kisebb karfiol rózsáira szedve
1 tojás sárgája
kb 4-5 dkg reszelt sajt (edami)
szerecsendió, só, bors
A karfiolt enyhén sós vízben majdnem puhára főztem, majd leszűrtem, leturmixoltam, fűszereztem a szerecsendióval és a borssal, belekevertem a tojássárgáját és a sajtot. A habzsákomat felszereltem a legnagyobb csillagcsövével és beletölöttem a masszát (két adagban fért bele). Egy kb 20*30 cm-es tepsit kibéleltem alufóliával, vékonyan beolajoztam a fóliát és a masszából kis halmokat nyomtam rá. Közepesen meleg (előmelegített) sütőben kb negyed órát sűltek, amíg színük kezdett lenni. Határozottan tetszett a végeredmény, ketten el is tüntettük ezt az adagot.

2007. december 20., csütörtök
Waldorf-szerű saláta
A hévégi bevásárlás alakalmával hazajött velünk egy szép nagy fej zeller is, mert Kedves is és én is oda vagyunk a sült zellerért. Ezek után már csak azt kellett kitalálni, hogy mit is kezdjek a sült zellerrel. Valami finom salátát akartam belőle csinálni, és eszembe is jutott a Waldorf-saláta, de ahhoz csak annyiban tartottam magam, hogy a zeller mellé alma és dió is került a vacsoránkba. Azokon kívül még kockázott csirkemell és márványsajtos öntet tette teljessé a finomságot. :)
Csirkés zeller saláta
1 csirkemellfilé
1 nagyobb fej zeller
2 alma
5 dkg dió
10 dkg márványsajt
2 dl tejszín
fehérbors
majoranna
feketebors
só
olaj
A csirkemellet felkockáztam, megszórtam fehérborssal, majorannával és kevés olajat öntöttem rá, lefedve a hűtőbe raktam elgondolkozni az élet nagy dolgairól, úgy egy órára. A zellert hasábokra vágtam, beledobáltam egy nagyobb uzsonnászacskőba, sót szórtam rá meg frissen őrölt borsot, kpár csepp olajat öntöttem hozzá és jól összeráztam az egészet. (És még mindig köszönet ezért a technológiáért Chil és Vaníliának). Alufóliával bélelet tepsibe szórtam a hasábokat (a zacskó nélkül ;)) és kb 200 fokra előmelegített sütőben sütöttem őket mintegy 15 percig. Közben kicsit összeaprítottam a diót, kikevertem az összetört márványsajtot a tejszínnel, majd jó forró serpenyőben hirtelen kisütöttem a csirkekockákat. Amikor minden megsült felszeleteltem az almát és egy nagy salátás tálban összekevertem a mártás kivételével mindent, a mártás külön tálban kínáltam a salátához. Ketten kellemesen jóllaktunk ettől az adagtól.

Egyébként ezerrel készülnek a karácsonyi sütik, meg a szaloncukor Piszke golyói nyomán, kihasználom, hogy kedd óta szabadságon vagyok. :)

2007. december 8., szombat
Túrógombóc kétszer
Amíg kicsi voltam, nem rajongtam a túrógomcért, gimnazista koromig egyértelműen a szilvás gombóc pártján álltam. Aztán elkerültem Szegedre tanulni és ott felfedeztem a Bocit. Jobban mondva a barátnőkkel együtt fedeztük fel. Meg aki szegedi volt a társaságból, az már ismerte rég. Szóval ebben az éjjel-nappali tejivóban szerettem meg a túrógombócot. Sajnos -túrógombócügyileg legalábbis- érettségi után Veszprémbe kerültem egyetemre, de azért nyaranta visszajárok Szegedre, hála annak, hogy ott laknak bátyámék. Meg hát a régi barátok közül is néhányan. :) És ilyenkor mindig be kell térni a Bociba.
De most nincs nyár, Szeged messze van, így ha túrógombócra fáj a fogam, azt bizony nekem kell megfőznöm. Szerencsére a könyvespolcunkon ott van Horváth Ilona szakácskönyve, ilyen klasszikus receptek esetén mindig ahhoz fordulok. És eddig még nem kellett csalódnom. :)
Azonban nem csak hagyományos gombócok készültek, nem is lennék igazi konyhamán, ha nem akarnék kísérletezni. :) Így a gombócok fele spenótos-krémsajtos tölteléket kapott, ami határozottan jót tett nekik. :) Mivel vacsorázni megyünk pár barátunkkal nem akartam komoly ebédet főzni, de amíg rotyogott a víz a gombócokkal, elgondolkoztam rajta, hogy a spenótosak jók lennének levesbetétnek is mondjuk paradicsomlevesbe, aztán ebéd közben a Kedves vetette fel, hogy köretnek sem lennének rosszak valamilyen szaftos húsétel, mondjuk pörköltféle mellé. Határozottan egyetértettem vele. :) (Egészen kedvet kaptam egy jó ízes marapörkölt főzéshez, már csak stabil húslelőhejtet kell találnom it Fehérváron. :))
És akkor ennyi szövegelés után jöjjenek a receptek:
A massza (2 személyre)
25 dkg túró
2 tojás
1 dl búzadara
kevés só
zsemlemorzsa
1-2 ek olaj
A túrót villával összetörtem, belekevertem a tojást a darát és egy csipetnyi sót, aztán 4-5 órára a hűtőbe tettem. A szakácskönyv szerint így jól megszívja magát a dara és nem főnek szét a gombócok. Hogy állás nélkül mit csinálnak, azt nem tudom, de ezzel a módszerrel az összes gombóc tökéletesen egyben maradt.
A zsemlemorzsát egy nagyobb lábasban aranybarnára pirítottam az olajon.
Klasszikus változat
fél pohár tejföl
3 tk joghurt
1 tk vaníliáscukor
A massza feléből kisebb gombócokat formáztam, 8 db lett. Lobogva forró vízbe tettem őket- egy evőkanál segítségével- és miután feljöttek a víz felszínére kb 5 percig főztem őket. Aztán szűrőkanállal a pirított zsemlemorzsára pakoltam őket, jól körbeforgattam a lábosban, hogy mindenhol egyenletesen bevonja a morzsa és egy lapos tálra tettem őket. A tejfölből, jopghurtból és vaníliás cukorból készült öntettel került az asztalra.

Spenóttal töltött változat
3-4 evőkanál párolt, apróra vágott és jól kiynomkodott spenót
20 dkg natúr krémsajt
szerecsendió
1 gerezd fokhagyma
fél pohár tejföl
kevés szárított bazsalikom
só
A spenótot jó alaposan elkevertem a krémsajttal, reszeltem bele kevés szerecsendiót és hozzányomtam a fokhagymát, ezzel is jól elkevertem. A gombócmassza másik felét megtöltöttem ezzel a krémmel: a gombócmasszából egy keveset szétlapítottam a tenyeremben, tettem rá fél kávéskanál speótos krémet, ráhajtottam a széleit és így formáztam belőle golyót a tenyeremben. Amíg a kalsszikus gombóc főtt ezzel e töltéssel pont végeztem, 12 gombócot kerekítettem. A spentkrémből elég sok maradt, most a hűtőben várja sorsát, azt hiszem szendvics lesz a végzete. A spenótos gombócokat is ugyanúgy főztem meg, mint a simákat majd a zsemlerozsás rész is azonos volt. Viszont ehhez az öntet a tejfölön és joghurton kívül kevés szárított bazsalikomból és sóból készült.

A végeredménnyel határozottan elégedett vagyok, a spenótst pedig mindenképp ki fogom próbálni köretként is.

2007. november 30., péntek
Egy régi kedvenc
Még veszprémi közös albérletünkben készítettem először a Kedvesnek karfiolpörköltet, a receptet Horváth Ilona szakácskönyvében találtam. Meglepően finom, ám az utóbbi időben elég rendesen elfeledkeztem róla, Kedves emlegette is, hogy itt lenne az idő a karfiolpörkölt főzésre. A hétvégi piacoláskor össze is találkoztam egy helyes fej karfiollal, persze muszáj volt hazavinni. Köretnek általában rizst szoktam készíteni hozzá, de most inkább nokedlit csináltam, a kedves azzal ette én pedig saját sütésűropogós kenyérel(ez utóbbi még nem az igazi, majd ha jól meglesznek az arányok, felteszem a receptet).
Nokeldit főzni anyustól tanultam, már nemotthonlakósként, telefonon keresztül. Vicces volt. :) De azóta a telefonbeszégetés óta tudom, hogy a nokeldihez személyenként kell egy merőkanál liszt, egy tojás, csipetnyi só és kevés víz. És annak ellenére, hogy nem közvetlenül anyus mellett tanultam meg, mindig érzésből készül, tipikus csináld, amíg kész nem lesz recept.
Karfiolpörkölt nokedlivel
1 kisebb fej karfiol
1 fej vöröshagyma
olaj
só
majoranna
pirospaprika
1 tojás
1 merőkanál lsizt
csipetnyi só
kevés víz
A kerfiolt rózsáira szedtem. A hagymát apró kockára vágtam és a felforrósított olajon üvegesre pirítottam. Ekkor lehúztam a lábast a tűzről és egy púpozott teáskanál őrölt paprikát szórtam hagymára, alaposan elkevertem és hozzáadtam a karfiolt is, felöntöttem annyi vízzel, hogy épp ne lepje el, sóztam, majorannával ízesítettem és visszaraktam a tűzre. Fedő alatt főtt, amíg a karfiol meg nem puhult,ez kb negyed óra lehett.
Közben elkészítettem a nokedlit. Egy fazékban vizet forraltam, a liszthz adtam a sót és a tojást, elkezdtem összekeverni őket, aztán még kb fél deci vizet adtam hozzá, most ennyi kellett, hogy nyúlós, kicsit kemény tésztát kapjak. Amikor a víz lobogva forrt, nokedliszaggatóvel beleszaggattam a tésztát, miután a nokedlik feljöttek a víz tetejére még kb 1 percig főztem őket, aztán leszűrtem.
Ez az adag kettőnek volt elég.

Ui.: Már a fehérvári postán van az angyalkás csomagom, munka után megyek érte, csak ne késsen a vonat. :) És én is fel tudom végre adni ma az én ajándékozottamnak, elvieleg jövő hét elején oda is fog érni.

2007. november 22., csütörtök
Ötletet kaptam, köszönöm
Az egész úgy kezdődött, hogy pár napja olvastam Rossa Mela-nál, hogy milyen is egészséget enni. (A sütőben sült zöldségeknek én is nagy kedvelője vagyok, csak ritkán jut eszembe, hogy az milyen finom. :)) Szóval az egészség. Aztán egy a Kedvessel folytatott beszélgetésben merült fel a téma, hogy mekkora szerepe van a nőnek abban, hogy a párja egészségesen táplálkozzon. Legalábbis ha olyan a felállás, mint nálunk, ahol én vagyok többet a konyhában. :) Nekem erről az a véleményem, hogy mondjuk Kedvesnek lehet adni zöldséget dögivel, főleg ha van mellé hús is ;), jól tűri a konyhai akcióimat, sőt általában tetszeni is szokott neki a végeredmény, de sajnos nem mindenki ilyen, szóval egészséges ételek ügyében is kettőn áll a vásár.
Na de a lényeg az, hogy ez a két input -Rossa Mela és a Kedves- határozta meg a tegnapi vacsorát. A legjobb az volt, hogy elsőre nem lett túl nagy az adag, Párom meg éhes volt rendesen, és kis hezitálás után hogy rendeljen-e egy minipizzát ráadásnak vagy sem, úgy döntött, hogy még sültzöldésget enne tonhallal, úgyhogy sütöttem még egy kört. :) A zöldségek mellé tonhalas krémszerűt csináltam. A recepteben a dupla adag került rögzítésre.
Sült zöldségek tonhalas krémmel
sárgarépa, fehérrépa, zeller, lilahagyma (meg ami még akad otthon)
oliva olaj
só
bors
2 doboz sajátleves tonhalkonzerv
1 ek majonéz
joghurt
2 gerezd fokhagyma
Volt otthon 4 sárgarépa, egy zeller és egy fehérrépa, pár kisebb lilahagyma, ezeket megtsiztítottam, hasábra vágtam, a hagymát csak félbe, beleszórtam egy nejlonzacskóba, öntöttem rá kevés olajat, sóztam, borsot tekertem rá aztán befogtam a zacskót-úgy hogy meradjon benne levegő rendesen- és jól összeráztam az egészet. (Ezért a technikáért köszönet Chili és Vaniliának). Az így befűszerezett zöldséghasábokat alufóliával bélelt tepsibe szórtam és kb 200 fokos sütőben sütöttem addig, amíg elkészült a tonhalas massza és elmosogattam, ez kb 15-20 perc lehett.
A tonhalas maszához két doboz sajátleves tonhalkonzervet használtam, ezekről leöntöttem a lét, atán összekevertem kb 1 evőkanálnyi majonézzel, két gerezd apróra vágott fokhagymával és annyi joghurttal, hogy sűrűbb masszát kapjak. A mososgatás idejére betettem a hűtőbe, hogy kicsit összeérjenek az ízek.

2007. november 4., vasárnap
Esős napon melengető leves
Csütörtökön megejtettük az őszi nagytakarítást, miközben odakinn felettébb barátságtalan volt az idő. Így különösen jól esett a már előre betervezett borscs. Ez volt az első borcs-főzésem, nem is ettem korábban, úgyhogy összehasonlítási alapom nincs, de ízlett mindkettőnknek. Még jó, hogy az elmúlt pár évben megszerettem a céklát :)
A hosszúhétvége többi napján sem tétlenkedtem a konyhában, elkszült a következő VKF-es fogás, és a Keserédes pályzatra is (ez lesz a következő poszt) megszületett az első mű, de lesz még :)
A borcs receptjét a Kuináriából vettem, annyit módosítottam csak, hogy marha helyett disznóhússal készítettem.
Borscs
50 dkg cékla
2 nagyobb sárgarépa
1 fehérrépa
20 dkg fejes káposzta
1 nagy fej vöröshagyma
50 dkg sertéscomb
3 dkg vaj
1,5 l víz (vagy húsalaplé)
3 ek borecet
2 babérlevél
1 tk cukor
só
bors
1 csokor petrezselyem
1 csokor kapor - ami végül pár szál lett csak, mert a többi már sárga volt
tejföl
ahúst felkockáztam és a karkikázott répákkal, kockázott hagymával megpirítottam a vajon. Amikor a hús már kicsit megirult hozzáadtam a szintén kockázott céklát és kb fél liter vizet, sóztam, borsozta, cukroztam, eceteztem, babérleveleztem, fedő alatt kb háromnegyed órát főztem. Ezután hozzáadtam a maradék vizet, a felszeletelt káposztát és a petrezselyem és kaporcsokrot, még fél órát főztem, aztán tejföllel és kenyérrel ettük. 4-5 személyes adag lett belőle.

2007. október 19., péntek
Beindult a tökszezon
Nálam is elérkezett az év azon időszaka, amikor tököt kell sütni.
Ezt az alkalmat kihasználva ötlöttem ki egy egyszerű és finom vacsorát: egy tököt feldaraboltam, a darbokat megkentem kaukkfű mézzel és kb egy óra alatt majdnem teljesen puhára sütöttem. Hagytam hűlni kicsit, aztán felkockáztam és szintén kockázott fetát, valamint ropogósra sütött és összemorzsolt bacont adtam hozzá. A sütőtök mézezését egyébként Páromtól tanultam.
Érdekes, hogy néhány évvel ezelőttig rá se néztem a sülttökre, de mióta ismerem a Kedvest, becsempésződött a szeretemkaják közé. És meglepően jól lehet belőle összedobálós vacsorát kreálni. Ami külön jól esett: Kedves kért még egy tányérral :)

2007. április 23., hétfő
Már megint nemfényképkész
Mostanság olyasmiket sikerül főznöm, amit nehéz szépen lefotózni. Tipikus nemszép de finom kajákat. Vagy olyasmit, amiről kár is írni. (pl natúr sült csirkemell brokkolival)
A legutóbbi nemszép a gombás lencse volt. Viszont határozottan finomra sikerült szerintem. A receptet itt találtam, de igazából azon kívül hogy gomba meg lenecse van benne nem olvastam nagyon tovább, a többit a fantáziámra meg a kedvemre bíztam. Ráadásul ez olyan nekemebéd volt, sokat vagyok mostanság egyedül itthon. Na ja, végzésfelé járó egyetemista aki próbálja írni a diplomáját. Vacsira viszont már kettőnkre sütöttem szimpla kecskesajttal töltött gombafejeket. Meg is vettem hozzá a gombát, de hát ugye annak csak a kalapja kellett, valamit kezdeni kellett a szárával is. Hát ezt kezdtem vele.
Gombás lencsepüré
6 dkg lencse
25 gomba szára (hpgy konkrétan mennyi volt súlyra, fogalmam sincs)
körömyni babérlevél
1 fej vöröshagyma
olaj, só, bors, joghurt
A lencsét beáztattam pár órára. Aztán odaraktam főni némi sóval és egy darabka babérlevéllel. Amikor a lencse már majdnem kész volt a hagymát kis kockára a gombát pedig vékony szeletekre vágtam. Kevés olajon megpirítottam a hagymát és utánaküldtem a gombát is. Nem tudom hogy csináltam, de most nem eresztett levet a gomba. Lehet azért, mert jó forró volt az edény. Vagy nemtudom. Szóval ha eresztett volna levet, azt jól elforraltam volna róla. Jól megborsoztam frissen őrölt borssal, és mivel nem volt leve, tuti borsillat terjengett a konyhában és sokkal intenzívebb lett az íze. (Jó tudni :))
Miután a lencse puhára főtt kihalásztam belőle a babért és egy kevés főzővízzel leturmixoltam. Hozzáöntöttem a pirított hagymás gombához, forraltam rajta egyet és elzártam alatta a tüzet. Még kb 2 ek joghurtot hozzákevertem és jóízűen megettem. :)

2007. április 13., péntek
Húsvét hétfői kissé megkésve
Végre túl vagyok az aktuális zh-mon meg a rákészülésen, legfőbb ideje megemlíteni a húsvéti menüt nálunk. Egészen pontosan húsvét hétfőit, mert a vasárnapot én Párom is és én is az anyunknál töltöttük. Sajnos a két anyu között van 200 km, nehéz megoldani az ünnepeket :(
De hétfőn már mindketten itthon voltunk! Az anyu-látogatásom egyik kedves mellékhatása volt jó pár csomagnyi frissen lepárolt spenót, amikből egy nem jutott el a fagyasztóig, csak a serpenyőig. :)
A spenót mellé ráadásnak kaptam fokhagymát is, egészen pontosan újfokhagymát, elsőre vastagabb újhagymának néz ki, de az illata elárulja. Ezekből az anyus szerzeményekből készült a hétfői ebédünk, ami némiképp hasonlít Kicsi Vú receptjére is. Legalábbis annyiban, hogy spenót és csirke van benne.
Spenótos csirke
1 újfokhagyma
1 csirkemell filé
spenót (megpárolva és összeaprítva kb 3 jó púpos evőkanálnyi)
2 ek joghurt
bazsalikom
csirke fűszersó
olaj
A fokhagymát vékony karikára vágtam, a csirkét nagyobb kockákra és befűszereztem. Kevés olajon megpároltam/pirítottam a fokhagymát és ment is utána a csirke. Addig sütöttem, míg egy kis színt kapott, de még épp nem pirult meg. Ekkor hozzáadtam a spenótot, jól elkevertem és megszórtam egy kevés szárított bazsalikommal. Pár percig rotyogtattam a spenótos csirkét, belekevertem két evőkanál joghurtot, hagytam még kicsit forrni és már kész is volt. Kettőnknek remek könyű ebéd lett. Köretnek ropogós kenyeret ettünk hozzá.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)