A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vkf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vkf. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. május 31., vasárnap

VKF! XXV. - Krumpli

Igyekszem visszatérni blogolni, és erre remek alkalmat adott Cukros Kata VKF! kiírása. Ugyanis imádom a krumplit. Bár igyekszem nem túl sokat enni belőle, mert sajnos hamar meglátszik rajtam (főleg ha mérlegre is állok), ha gyakran elcsábulok.

Visszatérve a visszatérésre. Szegény blogot eléggé hanyagoltam mostanság, mert nem igazán tudtam mit is kezdjek vele. Szerettem volna valamiféle tematikát találni neki, ami nem volt könnyű feladat. Aztán a nyaralásunk alatt (erről mondjuk kéne írnom egy beszámolót) jól véggigondoltam az egészet és arra jutottam, hogy olyan recepteket fogok feltenni, aminek a fő hozzávalóit az aktuális piaclátogatásomon szerztem be (az utóbbi idóben nem is nagyon vásárolok máshol élelmiszereket). Szóval szezonális és helyi finomságok lesznek a középpontban. És nagyrészt két személyre szóló receptek. Vicces, hogy egy ideje már határozottan ebben a szellemben főzök, csak valahogy nem jutottam el odáig, hogy ez a blogon is látszódjon. Hát remélem ezentúl ez máshogy lesz.

Ebbe a szezonális vonalba remekül beleillik Cukros Kata felhívása, ugyanis megérkezett az újkrumpli szezon. :) És hogy mi is készült az újkrumpliból? Nyaralásunk alatt volt szerencsém egy zöldfűszeres tejföllel nyakonöntött pirított újkrumplihoz, ezt próbáltam meg reprodukálni, igaz nem köretként, ahogy eredetileg ettem, hanem főételként.

Zöldfűszeres pirított újkrumpli pirított sonkával

1 kg apróbb szemű újkrumpli
3 dl tejföl
egy újhagyma zöldje
2 kocka fagyasztott provanszi fűszerkeverék (na itt bukik kicsit a helyi dolog, de egyrészt kaptam, és azért nem ártana elhasználni, másrészt sajnos még erkélyem sincs, ahol fűszernövényeket nevelhetnék)
2 nagyobb szelet füstölt sonka
só
olaj és vaj




A tejfölt elkevertem a felaprított hagymazölddel, sóztam és beletettem a fűszerkockákat (amíg a krumpli elkészült ezek fel is olvadtak a tejfölben). Időnként jól átkevertem a tejfölt, hogy az olvadó zöldfűszer ne egy csomóban maradjon.
Az újrkumplik héját lekapartam majd sós vízben félig megfőztem. A sonkát apró kockára vágtam. Egy nagyobb serpenyőben, amibe belefért az összes krumpli olajat és vajat forrósítottam, megpirítottam benne a sonkakockákat majd kiszedtem őket és ment is a helyükre a félig főtt krumpli. Szép pirosra pirítottam őket, majd a tejföllel nyakon öntve és sonkakockákkal megszórva tálaltam. Amilyen egyszerű és gyors, olyan finom ebéd lett kettőnknek.

2009. március 1., vasárnap

VKF! XXIII. - Magvas gondolatok

Grenadine ebben a hónapban magvas gondolatokat, azaz olajos magvas recepteket, vár a bloggertársaitól.
Úgyhogy reménykedtem én is magvas gondolatokban. Be is szereztem ezt-azt, amiből már csak ki kellett volna találni mi legyen. De aztán megláttam ezt a receptet, és tudtam, ezt ki kell próbálni. Így az általam használt olajos mag a földimogyoró lett, jobban mondva a belőle készült mogyoróvaj.
És hogy mi is az a mogyoróvaj:
Amerikai találmány, olyannyira, hogy már az aztékok is készítettek pépet a Közép- és Dél- Amerikában honos földimogyoróból. Aztán 1884 Marcullus Gilmore Edson jegyeztette be a mogyoróvaj gyártás szabadalmát. Legnagyobb részt földimogyoróból készül, akár olaj hozzáadásával, akár anélkül. Az általam beszerzett mogyoróvajban a 95 % mogyorón kívül pálmaolaj, nádcukor és só volt még.
Sok telítetlen zsírsavat tartalmaz, ezért hasznos lehet az érrendszeri megbetegedések megelőzésében, persze csak ha nem tartalmaz hozzáadott módosított növényi olajakat, amik gyakran tartlamaznak transz-zsírsavakat, és ezek pont az érrendszernek nem tesznek jót. A telítetlen zsírsav mellett tartalmaz fehérjéket, B3 és E vitamint, magnéziumot. Meg persze nem kevés kalóriát (590 kcal/ 100 g), úgyhogy csak módjával :)

Az okosságokat itt találtam.


Mogyoróvajas szelet

Ropogós alaphoz:
1 3/4 bögre puffasztott rizs
1/4 pohár cukor
1/4 pohár víz
3 ek méz (eredetileg corn syrup)
3 ek vaj

Mogyoróvajas réteghez:
1 bögre mogyoróvaj
15 dkg csoki (Tibi ét)

Csokimázhoz
10 dkg csoki (szintén Tibi ét)
fél ek méz (eredetileg szintén corn syrup)
4 ek vaj
2 kis csipet só

1 bögre kb 2,5 dl

A ropogós réteghez a vizet a cukorral és a mézzel felolvasztottam, majd karamellizáltam (vagyis azt kellett volna, de elkapkodtam, így kicsit tocsogós lett ez a réteg, de azért finom :) ), elkevertem a puffasztott rizzsel, és egy alufóliával kibélelt szögletes formába nyomkodtam (alapterületre kb 15*25 cm-es volt a forma). Ezután vízgőz fölött összeolvasztottam a csolit a mogyoróvajjal, amikor már folyékony volt a massza a puffasztott rizsre öntöttem, hűlni hagytam, majd betettem a hűtőbe amíg meg nem szilárdult (kb 1 órára). Ezután a csokimáz hozzávalóit olvasztottam össze vízgőz felett majd öntöttem a megszilárdult mogyoróvajas rétegre. A formát kissé rázogatva oszlattam el egyentesen a csokimázat. Ismét egy órára a hűtőbe küldtem, majd amikor még nem volt egészen kemény a csokimáz a formából kiszedve kisebb szeletekre vágtam a művet, majd visszaügyeskedtem a formába és visszaküldtem a hűtőbe. Másnap álltunk neki a tesztelésnek (nem volt könnyű kibírni :) ) és azt kell mondjam, finom. Persze nem egy diétás édesség, de szerintem érdemes kipróbálni.

2009. január 25., vasárnap

VKF! XXII. - Mindent bele!

Ismét VKF!, ismét volt min gondolkodni. Most Zsuzsa dobta fel a labdát, egytálételes témával. Ezúttal saját kreációval készültem. Jól véggigondoltam, hogy milyen egytálételnek is örülnék mostanság. Első gondolatom az volt, hogy mindenképp római tálban készüljön, aztán meg hogy legyen benne gersli. Meg valamiképp paradicsom. De azért igaz télies legyen, olyan dolgokkal, amiknek ilyenkor januárban is szezonja van felénk. Csak hogy tudatosan menjen az a főzé, ugye. Így a gersli mellé sárgarápát zellert és füstölt húst terveztem (nem akartam nagyon túlbonyolítani), aztán végül a zellerből kelbimbó lett, mert a piacon csak úgy kellették magukat. A paradicsomot pedig lé formájában csempésztem bele, hogy legyen miben megfőniük a finomságoknak. A végeredmény szerintem (és Párom szerint is) jó lett, benne van egy tálban minden ami kell egy jó étkezéshez és nem utlsó sorban nincs is vele sok macera, csak bele kell mindent pakolni a római tálba, aztán irány a sütő és csak néha kell ránézni, hogy elkészül-e. :)

Zöldséges, füstülthúsos, gerslis egytál

4 sárgarépa
1 kis tál kelbimbó
30-40 dkg füstöt hús
2 dl gersli
1 liter paradicsomlé (1 fél literes passzírozott paradicsomot hígítottam fel)
bors, babérlevél, köménymag, csipetnyi fahéj


Először is beáztattam a tálat. Aztán a répát megpucoltam, karikára vágtam, a kelbimbót megtisztítottam, a húst felkockáztam. A tál aljába terítettem a zöldségeket, rá a húst, erre kerültek a fűszerek, végül rászórtam a gerslit és felöntöttem a paradicsomlével. Lefedve hideg sütőbe toltam, majd a sütőt olyan 180 fokra bekapcsoltam. Fedő alatt sült kb egy órát aztán még fedő nélkül háromnegyedet, amíg a geersli megpuhult és lé is jól besűrűsödött (mire kihűlt, szinte el is tűnt). Finom téli étek lett, ami 3-4 személyre elég. És érdekes módon sütés közben a gersli és a zöldségek helyet cseréltek, a gersli került alulra, zöldségek felülre.

2008. november 2., vasárnap

VKF! XX. - Bő lére eresztve

Újabb hónap, újabb VKF!, ezúttal Cserke házgazdaságával.
Sokáig nem voltam nagy levesrajongó (a paradicsom- és a húsleves kivétel), aztán felnőtt fejjel, már a saját konyhámban rájöttem, miért. Igazából két fajta levest szeretek. A krémleveseket (itthoni szóhasználattal rémleves :) ) és az olyan sok mindennel telepakolt leveseket, amiben szinte megáll a kanál. Magyarán nem vonz a bő lére eresztett leves. De ronda hideg időben el sem tudnék képzelni jobb lélekmelengetőt, mint egy kellemesen fűszeres, csípős, sűrű levest. A krémleveseket pedig remek előételnek tartom, erre a tavalyi élénkítő VKF! kapcsán jöttem rá.
Eredetileg két levest terveztem ma posztolni, el is készült mindkettő, egy fűszeres gyümölcskrémleves és egy jó sok zöldséggel készült húsgombóc leves. Aztán a gyümölcskrémlevesről kiderült számomra, hogy inkább ivólé, de annak tuti finom. A következőképp készült: 4 körtét és 2 birsalmát megmostam, kicsumáztam, felkockáztam és annyi vízzel ami kényelmesen ellepte puhára főztem, majd leturmixoltam (adtam hozzá még egy kis vizet, mert túl sűrű lett) és kardamommal fűszereztem.
Na de akkor át is térnék a végül egyedül maradt pályaműre:
Zöldségleves rozmaringos húsgombóccal

fél kg darált hús
1 tojás
rozmaring, só, bors
zabkorpa (eredetileg zsemlemorzsával akartam, de későn fedeztem fel, hogy nincs itthon)

1 vöröshagyma
4 sárgarépa
1 fehérrépa
fél zellergumó (nagyobb fajta gumó volt)
1 bögrényi fagyasztott zöldborsó
fél l passzírozott paradicsom
olj, só, bors, víz

Először is megpucoltam a zöldségeket és kb 1 centis kockákra vágtam őket. Aztán összekevertem a darált húst kb 1 tk rozmaringgal, sóval, borssal és a tojűssal, majd annyi zabkorpát adtam hozzá, hogy kicsit sűrűbb massza legyen.
Kevés olajon megpároltam a felkockázott vöröshagymát majd hozzáadtam a többi zöldséget, kicsit megfuttatam az olajon, tekertem rá borsot és felönötöttem a passzírozott paradicsommal meg még kb 1 liter vízzel (hogy bőven ellepje a zöldségeket és a húsgombócoknak is maradjon hely), sóztam. Amíg főttek a zöldségek, kis gombócokat formáztam a darált húsból és amikor már majdnem puhák voltak a zöldségek a leveshez adtam a gombócokat is (a teljes mennyiség kb kétharmadát, a maradékot olajban kisütöttem). Innen kb 15 perc múlva kész is volt a leves. Sajtos melegszendvicset ettünk hozzá.

2008. július 20., vasárnap

VKF! XVII. - Saláták

Először is 100. bejegyzés. (Eredetileg más akart lenni, de a blogspot meghülyült és elszállt a gyönyörű hosszú posztom, morr, de igyekszem összeszedni magam és újra megírni)
Szóval ismét VKF, ezúttal Dolce Vita a háziasszony a feladat pedig valami izgalmas saláta volt. Sikerült is kiötleni egyet, Párom tetszését is elnyerte, ilyet csinálhatok még:) Eléggé egyszerű saláta lett egyébként, nem akartam túlbonyolítani.

Csirkés padlizsánsaláta

2 duci padlizsán
1 csirke melle
só
1 nagy pohár (450 g) joghurt
2 gerezd fokhagyma
2-3 marok dió

Először is egy nagy pohár joghurtot a műanyag szitámba öntöttem lecsöpögtetés céljából (mert nincs gézem, és a tapasztalataim szerint ez a szita is megteszi). A csepegtetés kb egy délutánnyi deig tartott. A padlizsánt kisebb kockára vágtam, besóztam és kb fél órát állni hagytam. Közben felkockáztam a csirkemellet is. A fél óra letelte után a padlizsánt átöblítettem, lecsöpögtettem. A vokomat jól felhevítettem (ennek hiányában normál serpenyő is megteszi) és kevés olajon több részletben megpirítottam benne a padlizsánt majd a csirkét is. A diót durvára vágtam és száraz serpenyőben megpirítottam. Az időközben lecsöpögtetett joghurtot ízesítettem a zúzott fokhagymával majd a még meleg padlizsán- és csirkekockákhoz kevertem. Tálkákba szedtem a salátát és a tetejére szórtam a pirított diót. Melegen és hidegen is ízletes, ez az adag kb 3 személyre elegendő. A joghurtot a fokhagymán kívül egy kis kecskesajttal vagy fetával is lehet ízesíteni.

2008. június 15., vasárnap

VKF! XVI. - Multikulti piknik

Ebben a hónapban Gourmandula a házigazda és egy remek kis piknikre invitálta a bloggereket. Ami nagyon jó ötlet volt! :) Csak a határidővel rémísztett meg egy kicsit, merthogy az államvizsgára készülés közepette kissé esélytelennek tűnt a piknik összehozása. De szerencsére ott volt a pünkösd hétfő, meg persze pár barát akiket el tudtunk csábítani egy kis szabadtéri eszegetésre. Csak készülni meg tervezgetni nem volt túl sok időm, de azt hiszem ennek ellenére remek délutánt töltöttünk együtt a barátainkkal. És íme a menü, amelynek egy része mások receptjei alapján készült, egy része pedig saját ötlet. Így lett multikulti az én piknikem.

Pékáruk:

Lila Fügétől származó recept alapján bagel:
A recepten annyit módosítottam, hogy a víz felét tejjel helyettesítettem és szárított élesztőt használtam. Aztán sütöttem a tésztából 21 bagelt. Naggyon finom volt, ezúton is köszönet Lila Fügének!



E. Margit oldalán talált recept szerint készítettem kovászos rozskenyeret, ez nagy kedvenc lett, azóta már párszor megsütöttem, megunhatatlan. :)


Amik a kenyérre kerültek:


Gombás kence:
50 dkg gomba apróra kockázva
1 hagyma
só, bors, kakukkfű
olaj
2 ek tejföl

A hagymát apróra kockázva megpirítottam az olajon, utána küldtem a gombát is, fűszereztem, addig pároltam míg minden levét elfőtte, miután levettem a tűzről elkevertem a tejföllel.

Tonhalas kence:
2 tonhalkonzerv
fehér majonéz (0,5 dl tej, 1 dl olaj, 1 gerezd fokhagyma)
2 kis újhagyma
1 camping sajt

Először elkészítettem a fehér majonézt: az olajat a tejjel és a fokhagymával kb fél-1 percig turixoltam. (Imádom ezt a receptet:)) Majd hozzákevertem az apróra vágott újhagymát, a tonhalat és a sajtkrémet.

Sűlt húsos szendvicsbevaló:

4 szelet sertéscomb
1 tk sajátmustár
2 tk boltimustár
kb 1 ek bazsalikomos balzsamecet
1-2 ek olivaolaj

A mustárokat, balzsamecetet és olajat összekevertem, egy nejlonzacskóba tettem bele egy keveset, arra az első szelet húst, arra még kencét, majd húst, kencét... Igyekeztem egyenletesen elosztani a kencét a hússzeleteken, majd zacskón keresztül jól összemaszíroztam az egészet, egy éjszakát pácoltam a hűtőben. Másnap a hússzeleteket forró teflonserpenyőben kisütöttem, majd vékony csíkokat vágtam belőlük és azokat is átsütöttem.


A pikniken mindeni maga állíthatta össze a szendvicsét a fentiekből, volt még mellé rukkola, paradicosm és persze sajt is.



És végül a desszert sem maradhatott el:
Rebarbarás muffin:

25 dkg liszt
fél cs. sütőpor
2 tojás
10 dkg cukor
70 g olaj
kb. 3 dl rebarbaraszósz (8 szálból)

Először is a rebarbarát meghámoztam, felszeleteltem és pici vízzel szétfőztem (vagyis lett belőle rebarbara szósz). A tojásokat elkevertem a cukorral és az olajjal majd a rebarbarával, végül hozzáadtam a sütőporral elkevert lisztet. Kb 180 fokra előmelegített sütőben tölöttek mintegy 25 percet (szilikon formában)



2008. május 4., vasárnap

VKF! XV.- Kreatív kaméleon

Ebben a hónapban Beatbullnál a staféta. És hát mi más témat adhatott volna, mint hogy kreatívan formáljunk át egy ételet.
Nagyjából egy hete tudtam aktívan nekiállni a gondolkodásnak, és hát tipikus Micimackó lettem: "Gondolj! Gondolj! Gondolj!" Szerencsére nem kellett sokáig törnöm a buksimat, kigondoltam mi legyen az az étek amit átfazonírozok. Alapvatő elképzelésem volt, hogy olyasmi legyen, amit relatíve gyakran készítek, és eszembe is jutott egy régi kedvenc, amire már nagyon fájt a fogam, főleg hogy azok a fránya kilók miatt nemigan ehettem. De most már egész elégedett vagyok magammal, meg néha kell bűnözés is. :)
Szóval a pályamű. Először fotó, aztán recept, aztán a legvégén hogy mi is volt az alap. Mert szerintem ez így érdekes. :)


Kb. fél kg burgonya
1 nagy fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
egy vékony szelet füstölt szalonna
egy vékony szelet kolozsvári szalonna
kb 10 cm puhább kolbász
kevés olaj
fűszerpaprika
sós paprikakrém (házi:), ennek hiányában szimplán só)
45-50 vékony szelet szárazkolbász
4 tojás
liszt

A szalonnákat apró kockára vagtam, a puha kolbászt a lehető legkisebb darabokra szedtem, szintén apróra kockáztam a hagymát. Kb 2 centis kockára vágtam a krumplit. Egy lábosban kevés olajon megpirítottam a szalonnát, utánaküldtem a hagymát, üvegesre pirítottam, aztán ment utána a puha kolbász, kicsit átkevertem, lehúztam a tűzről és 1-2 teáskanálnyi pirospaprikát szórtam rá, jól elkevertem, hozzáöntöttem a krumplit, felönöttem annyi vízzel ami épp ellepi, adtam hozzá paprikakrémet és visszatettem a tűzre amíg a krumpli meg nem főtt és a lé nagyját is el nem főtte. Közben előállítottam a vékony kolbászkarikákat.
Amikor már majdnem megfőtt a krumpli a 4 tojást felvertem, annyi lisztet adtam hozzá, hogy sűrűbb galuskatészta legyen, egy fazékban sós vizet forraltam és a galuskatésztából egy evőkanál segítségével csónak forma galuskákat próbáltam a vízbe juttatni kisebb-nagyobb sikerrel (kb 15 db lesz ennyi tésztából). Amikor feljöttek a galuskák a víz színére még pár percig hagytam őket forrni, aztán kiszedtem és melegen tartottam.
Amikor elég puha lett a krumpli, lehúztam a tűzről és hagytam hűlni addig, amíg egy teflonserpenyőben megpirítottam a kolbászkarikákat. Miután megpirultak papírtörlőre szedtem őket. A kezelhető hőmérsékletűre hűlt krumlpit villával alaposan összetörtem, ezt lehetett volna krumplinyomóval is csinálni mondjuk, vagy botmixerrel. A lényeg, hogy krumpli olyan püré állagú legyen. Amikor ez megvolt elrendeztem a tányérokon a galuskákat, a pürét a legnagyobb csillagcsövével felszerelet nyomózsákba töltöttem, szépen rányomtam a galuskákra. Végül minden pürés galuska tetejére pirított kolbászkarikákat tettem. Ez az adag kb 4 személyre elegendő. És hát nem volt ez más, mint egy paprikás krumpli kreatívan tálalva. Azt hiszem ez az előző magyaros VKFen is jó lett volna:)

2008. április 6., vasárnap

VKF! XIV. - Magyar ízek

Most Maci adta fel a leckét. Első olvasásra nagyon beindult a fantáziám, aztán el is csitult, nem igazán jöttek az ötletek. Mert nem ám csak úgy szimlpán magyarost szeretttem volna főzni, hanem olyasmit, ami szűkebb hazámra, a Bácskára jellemző. Na erről elsőre a bácskai rizses hús ugrott be, amit viszont nem szeretek. Úgyhogy jöhetett a további fejtörés. Aztán jött egy gondolat, amit gyorsan el is hessegettem, hogy áááá, az nekem úgyse menne. De az a fránya gondolat csak nem akart magamra hagyni, így engedtem az erőszaknak. Belevágtam. Így sikeresen megfőztem életem első bajai halászlevét. És mivel Fehérváron nem lehet gyufatésztát kapni, így egy füst alatt az első házitészta-készítésen is túlestem. Az eredménnyel elégedett volt párom is, meg anyuja is, ez eléggé biztató, de azért el kell mondjam, hogy ez csak amolyan városi halászlé lett, mert igazából bográcsban kéne, fával tüzelve alá, sok apróhallal, persze mindet frissen feldolgozva a bográcsba kerülés előtt. Ehelyett most szimplán pontyszeletekből, meg egy fejből és farokból készült.
Majd ha lesz egyszer házunk, akkor majd csinálok nagyon igazit is, főleg, ha neki tudom durálni magam a halpucolásank. :) Bár még lehet nyáron apus tart nekem halászléfőző tanfolyamot, emlegette, amikor felhívtam a receptért. Mert persze tőle kértem segítséget, hogy miként is kell abból a halból igazi bajai halászlevet főzni. Jó tippeket adott.:) Aztán persze hívtam anyust is, őt a tészta miatt, azt ő tudja jobban.

Halászlétészta (3 személyre volt elég)

2 tojás
15-16 dkg liszt

A tojásokat összegyúrtam a liszttel, aminek a mennyiségéről anyus csak annyit mondott, hogy kicsit keményebb, de rugalmas tészta legyen az eredmény. A reprodukálás érdekében mértem le a felhasznált mennyiséget. Ez persze nagyban függ a tojások méretétől is. Szóval a tészát miután jól összegyúrtam letakarva pihentettem fél órát, aztán alaposan lisztezett deszkán kb 1-2 mm vékonyra nyújtottam. Ezt úgy a legegyszerűbb, hogy amikor már kicsit nagyobb a tészta a kezdeti gömböcnél, feltekerem a nyújtófára és úgy hengergetem a deszkán. Aztán fordítok rajta kilencven fokot és kezdem előről. Így megyek szépen körbe-körbe, amíg a kellő vékonyságot el nem éri a tészta. Nagymamám is így csinálta, igaz ő sokkal nagyobb adaggal, más módszerrel el sem fért volna a tészta a deszkán. Miután végeztem a nyújtással egy tiszta konyharuhára terítettem a tésztát és betettem a nappaliba az asztalra szikkadni, kb egy órára. Aztán szépen kb 5 centis csíkokra vágtam a tésztát (ez kifőzés után kicsit soknak bizonyult, asszem elég a 3 cm is), azokat egymásra pakoltam és gyufaszál vastagságú metéltre vágtam. A deszkán kiterítve várták, hogy kifőzzem őket. Úgy kell időzíteni, hogy egyszerre legyen kész a hallal. A főzési idejét meg elfelejtettem figyelni, de gyorsan megvan, max 5 perc. Mivel a tésztába nem tettem sót, a főzővízből igyekeztem nem kispórolni.



Bajai halászlé, bácsalmási módra

személyenként fél kb hal (mi ennyit nem ettünk meg, a maradékból lett, halpástétom)
plusz egy halfej meg egy halfarok (meg ha van a halasnál, akkor ikra, haltej)
1 kg halhoz 3 ökölnyi (én öklöm, szóval olyan átlag női ököl) vöröshagyma
1 kg halhoz 1,5 liter víz
2 dl paradicsomlé
pirospaprika - az általam készített mennyiséghez (3 liter víz) 3-4 evőkanállal kellett, a lényeg, hogy szép piros legyen a lé
2 kisebb gerezd fokhagyma
só
olaj

Első lépésként a hagymát igen apró kockára vágtam (vagyis párom, mert nekem a második hagyma pucolásakor kifolyt a szemem ;) ), egy lábosban kevés olajon felforrósítottam, szórtam rá egy kevés sót és felöntöttem annyi vízzel, ami még épp nem lepi el. Aztán néha megkeverve elforraltam róla a vizet. Ekkor újra jött egy kis víz, ismételt elforralás. ezt ismételgettem addig, amíg a hagyma szinte pépesre nem főtt. Ekkor az utolsó adag vizet már csak félig forraltam el, aztán levettem az tűzről, hagytam hűlni kicsit, aztán megfelelő tálba öntve még a trumixszal is adtam neki egy kört, így ténylegesen hagymakrémem lett. Ezután egy nagyobb fazékban a hagymát felöntöttem 3 liter vízzel (másfél kiló volt a pontyszelet, meg plusz még a feje meg a farka), belekevertem az őrölt paprikát, paradicsomlevet, és felorraltam. Mintegy 15-20 percig forraltam így őket együtt, aztán belekerült a fokhagyma fokhagymanyomóval kezelve, az előzőleg besózott halszeletek (min 4 órával a főzés előtt érdemes besózni őket) meg a halfej meg a halfarok, aztán a legnagyobb lángon, hogy jól lobogva forrjon, főztem 25 percig (közben nem szabad keverni, maximum rázogatni). Elég lett volna 20 perc is, kicsit túlfőztem a halat, nagyon könnyen szétesett. Aki szereti a csípőset (anyósjelölt miatt maradt ki) tehet bele szárított cseresznyepaprikát is.
Tálaláskor elsőként a halat mertük ki a fazékból egy tálba, így a tányérokba csak tészta és lé került, a halat rendszerint külön szoktuk enni. (Most csak a fotó kedvért került a tányéromba egy relatíve épen maradt szelet)

2008. február 23., szombat

VKF! XIII. - Különleges köretek/3

És végül.... Egy új kedvenc, a gersli. Chili & Vaníliánál sokat olvashattunk már róla, erre a VKF-re ő is gerslizett. Gondolkoztam rajta, hogy vkf-es legyen-e ez a posztom, de végül úgy döntöttem, hogy miért is ne, végülis köret is meg különleges is. A főétel mellette vajas csirke volt, amit Párom készített el, hamarosan annak a receptjét is felteszem.

Mazsolás-pisztáciás gersli

10 dkg gersli
fél fej vöröshagyma
1 dl fehérbor
5 dl víz
őrölt gyömbér, kurkuma
arany mazsola
pisztácia(héjtalanítva)
olaj

A hagymát apró kockára vágtam, kicsit megpirítottam az olajon majd hozzáadtama gerslit is, kicsit pirítottam, felöntöttem a bort és beleszórtam egy marék arany mazsolát. Elforraltam a bort, felöntöttem a gerslit 2,5 dl vízzel, lefedve addig főztem, míg felitta a vizet, majd újabb 2,5 dl vizet kapott az árpagyöngy. Ezzel is fedő alatt főztem, amíg fel nem itta. Amikor már csak ekvés lé volt a gerslin, hozzáadtam az őrölt gyömbért és a kurkumát is. Ekkorra kellemesen majdnempuha lett. Kettőnknek kényelmesen elég volt ez az adag.

VKF! XIII.- Különleges köretek/2

A következő köretet annyira nem érzem különlegesnek, de mivel a végeredmény nagyon tetszett, ezért idekerül. Egyszerű sült cékláról van szó, amihez juhtúrós krémsajt is társult. A különlegesség itt a tálalásban volt. Jó kis babramunka, se néha az ilyesmi is simán belefér.
Majd elfelejtettem, hogy grillserpenyőzött sertéskarajhoz volt köret.

Céklatorony

cékla
x dkg krémsajt
x dkg juhtúró

Azért írtam x-eket a mennyiséghez, mert az egész attól függ, mennyi céklatornyot akarunk csinálni. A lényeg, hogy ugyanannyi krémsajtot használtam, mint juhtúrót. Én kb 5-5 dkg-t használtam, ez 2 kisebb céklához volt elég. Főleg, mert a torony-gyártás sok hulladékkal járt.
Az előzőleg alufóliában megsütött céklákat (kisebbek voltak, kb 1 órát töltöttek a 180-200 fok körüli sütőben) kihűtöttem, meghámoztam, kb 3 mm vastag szeletekre vágtam. Aztán a szeletekből hullámos kiszúróval hullámosszélű korongokat vágtam. Lehetőleg páros számút.
Aztán jött a bűvészkedés. (Az összeállítást ajánlom azon a tányéron végezni, amin majd találalni szeretnénk, és ez tipikusan olyan köret, amiből mindenki külön-külön megkapja a magáét, kicsit macerás mozgatni.) Egy tányérra tettem az előzőleg használt kiszúrót, beleügyeskedtem egy kiszúrt céklát, rátettem egy mokkáskanál juhtúrós sajtkrémet, aztán ráügyeskedtem még egy kiszúrt céklát. A sajtkrémes masszát érdemes jó alaposan lehűteni, hogy lehetőleg minél keményebb legyen. Mikor a felső cékla is a helyére került, óvatosan lehúztam a kiszúróformát a "céklaszendvicsről". Ezt a műveletet ismételgettem addig, míg tartott a cékla és a krémsajt.


VKF! XIII.- Különleges köretek/1

Fakanál felhívása nagyon bejött. :)
Igazából az utóbbi időben legfőképp azért ment el a kedvem az éttermektől, mert a körtek kb 90% valamilyen krumpli. És hiába szeretem a kruplit, azért kicsit egysíkúnak érzem. Hasonló a véleményem a rizsről is. Ráadásul ez utóbbit Párom nem nagyon szereti, ezért ritkán készítek rizses dolgot. Szóval már egy ideje az alternatív köretek felé tendálok, így igen aktuális volt ez a forduló. Eddig leginkább az ilyen-olyan sűlt zöldségekre (így télen zeller, cékla, kelbimbó, karfiol) korlátozódott a krumplihelyettesítés, de most elérkezett az idő a komolyabb kísérletezésre. Köszönet érte Fakanál! :)
Három köretet sikerült megalkotni, így most 3 VKF! bejegyzésem lesz.

Már a kiírás olvasásakor megfogant bennem a hercegnőkarfiol gondolota, ami a hercegnőburgonya átdolgozása. Szóval így elsőre nem jutottam messzire a krumplitól, de egy ízben és kissé állagban is más köretet sikerült megalkotni. A főétel hozzá pedig Párom által készített hagymás-borsos pirított csirkemáj volt. Mindenképp valamilyen szaftosabb fogás mellé tudom elképzelni.

Hercegnőkarfiol

1 kisebb karfiol rózsáira szedve
1 tojás sárgája
kb 4-5 dkg reszelt sajt (edami)
szerecsendió, só, bors

A karfiolt enyhén sós vízben majdnem puhára főztem, majd leszűrtem, leturmixoltam, fűszereztem a szerecsendióval és a borssal, belekevertem a tojássárgáját és a sajtot. A habzsákomat felszereltem a legnagyobb csillagcsövével és beletölöttem a masszát (két adagban fért bele). Egy kb 20*30 cm-es tepsit kibéleltem alufóliával, vékonyan beolajoztam a fóliát és a masszából kis halmokat nyomtam rá. Közepesen meleg (előmelegített) sütőben kb negyed órát sűltek, amíg színük kezdett lenni. Határozottan tetszett a végeredmény, ketten el is tüntettük ezt az adagot.


2008. január 27., vasárnap

VKF! XII. - A tenger gyümölcsei

Ebben a hónapban Gabojsza kavarta fel a gasztrobloggerek tengerét, mégpedig herkentyűs témával. Nekem a legnagyobb gondot az alapanyagbeszerzés jelentette, nemigazán akartam fagyasztott dolgokat használni, de végül az lett a vége, Fehérvártól sajnos kicsit messze a nagycsarnok :(
Egyébként a témától nem ilyedtem meg annyira, annak ellenére, hogy herkentyűket még nemigazán ettem, de a halat szeretem, úgyogy ideje volt már kipróbálni valami extrábbat is. Ráadásként kapóra jött Kedves szülinapja, így kellőképpen meg tudtam indokolni magamnak, hogy miért is fizetek ki oly borsos összeget egy kiló rákfarokért (sajnos nem frissért, itt Fehérváron csak fagyasztottat sikerült beszerezni). Páncélosat vettem, meg is küzdöttem velük rendesen, mire fogyasztásra alkalmasak lettek, és már végeztem az egésszel, amikor rájöttem, hogy a farka legvégét bizony rajta kellett volna hagyni. Hát most már ezt is tudom. És hogy mi lett a rákfarkak sorsa tisztítás után? Kaptak egy jó kis pácot, aztán grillezést, és végül háromfajta mártásba tunkolva ettük meg őket.
Első próbálkozáshoz képest határozottan elégedett voltam az eredménnyel, szerencsére a szülinapos és vendégei is. :)
Egyébként a recept a Nélkülözhetetlen vendégváró falatok című könyvből származik.

Grillezett rákfarok

1 kg rákfarok
4 gerezd fokhagyma
3 ek zöldcitromlé
1 kk őrölt római kömény
1 kk őrült koriander

A zúzott fokhagymát, zöldcitromlevet és fűsszereket összekevertem egy nagyobb tálban, végül belekevertem a megtisztított rákfarkakat is. A hűtőben lefedve egy éjszakát pácolódtak. Amikor megérkeztek a vendégek jó alaposan felforrósítottam a grillserpenyőmet (mióta megkaptam apától -vagyis megvettem magamnak, mert apa nem tudott venni Bácsalmáson- elég rendesen ki van használva, nagyon szeretem) és belepakoltam a rákfarkakat. 2-2 percig sütöttem mindkét oldalukat majd a háromféle mártással tálaltam őket. Kellemesen egyszerű, ám igen ízletes fogás :)


A mártások

Paprikás majonéz
(Ehhez eredetlieg megvettem a bolti majonézt alapnak - túl vagyok egy szalmonellafertőzésen, félek a nyers tojástól kissé-, aztán Mamma írt a fehér majonézről. Kiütéssel győzőtt. :))

1 piros húsú (kaliforniai) paprika
6 gerezd fokhagyma nem meghámozva
1 csésze fehér majonéz (1 dl tejből és 2 dl olajból, Maci receptje alapján villámgyorsan)
1 ek zöldcitromlé

A paprikát fébevágtam, kicsumáztam és a fokhagymával együtt betoltam a kb 200 fokos sütőbe, mintegy 20 percre, alényeg, hogy kezdjen feketedni a paprika héja. Ekkor kivettem őket a sütőből, a paprikát bezártam egy műanyag dobozba hűlni. Amikor mind a fokhagyma, mind a paprika kezelhető hőmérsékletű lett, megpucoltam őket és kissé feldarabolva a majonézhez adtam a zöldcitromlével együtt. Jól összeturmixoltam ez egészet és kész is volt.

Fűszeres paradicsommártás

2 vöröshagyma
1 doboz hámozott paradicsom
1 kk darált csípőspaprika (vagy 1 apróra vágott friss chilipaprika)
1 ek barnacukor
1 ek borecet
1 ek olaj

A hagymákat kicsit nagyobb kockára vágtam, megpirítottam az olajon, hozzádtam a paradicsomkonzervet, kissé szétnyomkodtam a paradicsomokat, belekevertem a paprikát, barnacukrot, borecetet is, és eddig főztem, míg kellemesen besűrűsödött.

Sültfokhagymás mártohatós


A képen a előlről hátrafelé: paprikás majonéz, sültfokhagymás mártogatós és fűszeres paradicsomszósz

2007. december 16., vasárnap

VKF! XI. - Csak élénken!

Közelednek az Ünnepek, nincs nagyon idő a henyélésre, és Lilahangyáék is ennek szellemében írták ki a VKF! ehavi témáját: élénkítő ünnepi ételeket vártak a gasztrobloggerektől.
Hát nekem jó alaposan feladták a leckét, élénkítős ötleteim gyakorlatilag el lettek sütve Melange pályázatán. Úgyhogy csak törtem a fejem és törtem és törtem...
Az utolsó ilyen fejtörés azzal végződött, hogy fogtam a szakácskönyveink jelentős részét, bevonultam velük a hálószobába és jól körülbástyáztam magam az ágyon a receptekkel. Szerencsére eléggé élénk voltam, így nem fogott el a buzgóság. ;) A könyvlapozgatásnak azért nem teljesen ötlettelenül álltam neki, abban biztos voltam, hogy levest szeretnék főzni. Az olyan jól be tudja melegíteni az embert egy ünnepi lakoma elején. Szerencsére találtam is egy, az elvárásaimnak megfelelő, receptet Váncsa István szakácsköyvében, nem is igen tértem el tőle, azt leszámítva, hogy mivel friss gyömbért nem sikerült beszerezni, kénytelen voltam őröltet használni. Szerencsére a recept nem csak annak tűnt, hanem valójában is élénkítő volt, ezt már tanusíthatjuk a Kedvessel. :)

Vörösboros sárgarépakrémleves

1 kg sárgarépa
4 fej vöröshagyma
2 fej fokhagyma
2 krumpli
3 dl jófajta vörösbor (félszárazat használtam)
1 ek szárított kakukkfű
2 tk őrölt koriander
1,5 tk őrölt gyömbér
fél tk bors
fél tk őrölt kardamom
1 pohár tejföl
só

A zöldségeket megtisztítottam, feldaraboltam, a fűszerekkel együtt lábasba tettem, felömtöttem a borral és annyi vízzel, hogy ellepje a zödségeket (kb 1,5-2 l). Félig lefedve kislángon főztem kb 2 órát, amíg meg nem puhult a répa (a fokhagymák addigra szinte széttfőtek, de az nem gond). Ekkor leszűrtem a levest, a darabos részeket összeturmixoltam, hozzáadtam egy pohár tejfölt és felöntöttem a főzőlével, alaposan elkevertem, sóztam (csak a végén kell sózni). Tálaláskor joghurttal díszítettem a tányérokba mert leveset. (Azért joghurttal, mert a tejföl elfogyott. :))
Nagyon finom, fűszeres, étvágygerjesztő lett a végeredmény.
Ez az adag 4-6 személyre elegendő. (Bár ez csak tipp, eddig ketten ettünk belőle és még legalább a fele megvan.)


2007. november 10., szombat

VKF! X. - Miért is?

Hát huhh, végre eljutottam odáig, hogy leírjam én miért is szeretek főzni. Ha már Lila Füge ezt tette meg a jubileumi VKF! témájává.

Akkor kezdjük is az elején. Azt hiszem már apróságként is szerettem a hasamat, amit az alábbi kép is remekül illusztrál. Gyakorlatilag a sütőből szedtem ki azt a combot, még szerencse, hogy már nem volt meleg. :)


És ha az ember szeret enni, akkor egy idő után igen könnyű eljutni odáig, hogy a finomságokat nem csak eltüntetni de elkészíteni is jó.
És akikenek a finomságaitól has-szerető ember lettem: a nagymamáim, akik sajnos már nincsenek köztünk, és apus.
A nagyik... Tilda mama -apai nagymamám- sajnos már 15 éve nem szorgoskodik a konyhájában, de még élénken emlékszem finom süteményeire- az ő egyik különlegességét készítettem el most-, a szép porcelán étkészletre, és arra, hogy az első főzés is nála volt: két unokatestvéremmel töltöttük nála a nyári szünetet, és az egyik délutáni alvás alkalmával kilopództunk a konyhába- nagypapánk ott aludt, fel se ébredt :)- és nekiálltunk paradicsomlevest főzni. Került a házi eltevésű paradicsomléhez cukor, só és citromlé, mert elsőre túlcukroztuk. :) Aztán szépen kiszedtük a kis műanyag tányérjainkra és nagyban kanalaztuk már, mire a mama felébredt, és ránk talált. Nagy nevetés lett az eset vége.
A másik nagyi- Baka mama- volt az, aki az első kuktadolgokat rám bízta a konyhában, így tanítgatott a fortélyokra. Ha megkérdezték, anyus vagy a mami főztjét szeretem jobban, egyértelmű volt a válasz, de ma már anyus is határozottan fejlődik, nemrégiben olyan húslevest főzött, mint a mami. És ez bizony nagy szó. Ezért is nem merek nekiállni húslevest főzni. Túl magasan van a mérce.
Anyai nagyszüleimnél minden évben többször is összejött a család, születésnap, névnap okán. Ilyenkor mindig nagy sütés-főzés volt, húslevessel, pörkölttel, sülttel és francia salátával, ami házi készítésű majonézzel készült. Sokáig nem szerettem, de aztán úgy 12 éves korom körül rájöttem hogy finom, és onnan kezdve azt leste a mami, hogy mikor csapom el a hasam, annyit ettem belőle. De nem lett semmi bajom. :) Viszont úgy 14 éves koromtól az én feladatom lett a francia saláta elkészítése, ha már úgyis annyira szeretem. Azóta tudok majonézt csinálni. :)
A másik nagy kedvenc a pogácsa volt, egészen pontosan hájas pogácsa, igaz én sokáig nem is ismertem másik változatot. Ennek ellenére csak most sikerült először hájas pogácsát sütnöm. Azt hiszem ennél is dolgozik bennem a félsz, mint a húslevesnél.
És végül apus. Ő részben apai nagymamám receptjeinek őrzője- apusék hárman vannak testvérek, mind fiú, de nagymamám ennek ellnére befogta őket a konyhában, szerencsére. És apushoz került a mama kézzel írott receptes füzete telis tele süteményreceptekkel. Viszont apus nem csak a krumplis pogácsában erős, de a húsfélékben is. Ha megyünk hozzá haza garantált egy finom sült csülök- pont olyan bőrrel, amit el lehet rágni :)- vagy valamilyen pörkölt, pecsenye, néha vadból, hála a vadász ismerősöknek. Ő maga ugyan nem vadászik, de vitték már magukkal vadászatra, hogy ő főzzön. :) A konyhai kísérletezési kedvet azt hiszem tőle örököltem, lestem el. Ritkán lehet nála kétszer ugynazt enni.

Ilyen háttérrel, amint lehetőségem nyílt rá, nekiálltam az önálló főzésnek. Ez az időszak az egyetemmel együtt érkezett az életembe -sokat tanultunk egymástól szobatársaimmal, és ennek nagyon örülök, azt hiszem jó inspiráló volt, hogy majd mindenki tudott valamennyire főzni.
Aztán megismertem a Kedves, és újabb lendületet kapott a konyhai tüsténkedést: volt kinek főzni, ami azt hiszem nagyon fontos dolog. Szerencsére Párom szereti a hasát, és nyitott az új dolgokra, ráadásul ő sincs elveszve a konyhában. Első közös könyvünk - Váncsa István szakácskönyve- önamgáért beszél azt hiszem. Ebből a könyvből tanultam meg érzéssel főzni.

Egy éve pedig ráakadtam a gasztroblogokra és azóta csak úgy csőstől jön az inspiráció :)


Éa akkor végül a recept, vagyis bevallom nem tudtam dönteni, így mindkét nagymamámtól készítettem egy- egy finomságot. Tilda mama stolwerckjét -ami mint rájöttem tejkaramella- és Baka mama hájas pogácsáját.


Stolwerck

70 dkg cukor
1 l tej
2 dl feketekávé vagy 3 dkg kakó - én kávédan csináltam
3 ek méz
késhegynyi szódabikarbóna


A hozzávalókat összekeverjük egy lábosban és kevergetve addig főzzük, míg besűrűsödik. Én ezt másfél óráig bírtam, addigra nyúlós karamella állígú lett, de emlékeim szerint - lassan 20 éve ettem ilyet utoljára- cukorkaállagú volt, bár megvallva így nyúlósan jobban bejön. Szóval amikor olyan pudingállagú volt a fortyogó matéria vajazott kőlapra öntöttem - elvileg fakeretes márványlapra, de azom még nincs, a konyhásboltban sem volt, így egy a járólapozásból megmaradt járólapot mostam el jó alaposan és csináltam rá keretet alufóliából. Amikor nagyjából kihűlt vajazott késsel ki téglalapokra vágtam a masszát és egyenként sütőpapírba csomagoltam. Ebból a mennyiségből kb 1 kilónyi édesség lett.



Hájas pogácsa

50 dkg liszt: 10 dkg sima + 40 deka rétes
25 dkg háj (darálva)
2 ek tejföl
1 tojás
1 dl fehér bor- ez nem volt itthon, úgyhogy fél deci borecet és fél deci víz került bele, nem rontotta el
1 csapott kk só
1 tojás sárgája a kenéshez


A hájat a 10 dkg sima liszttel eldolgoztam, aztán betettem a hűtőbe. A többi hozzávalóból rétestésztát gyúrtam, és pihentettem fél órát. Aztán jó vékonyra kinyújtottam, rákentem a lisztes hájat és felcsavartam. Nyújtófával kicsit ellapítottam, téglalap alakúra nyújottam és összehajtogattam. Aztán ment 20-30 percre a hűtőbe. A nyújtást hajtogatást pihentetést még megismételtem kétszer, aztán kb 1 centi vastagra nyújottam és kisméretű pogácsaszaggatóval kiszaggattam, tetejüket megkentem tojásárgájával. A szaggatás után marad "hulladékot" nem szebad újra összegyúrni, hanem csak kis kupacokba összenyomni őket, aztán megsütni mint a pogácsaformájú többit. 180-200 fokos sütőben sütöttem amíg a tetjük megpirult. Aztán visszafogtam magam, hogy ne egyem meg melegen az összeset. :)

2007. október 2., kedd

VKF! IX. - Belsőséges hangulatban

Végre újra részt veszek a VKF!-en :) Most Dibbuk írta ki a témát, ami enegem is igen belsőleg érintett. Ugyanis belsőségek közül igazából csak a májat szeretem, azt is leginkább pástétom formában, főleg ha nem nekem kell elkészíteni, bár erre csak most jöttem rá.
Azt elég gyorsan eldöntöttem, hogy májkrémet fogok csinálni, csak azt kellett kiötölnöm, milyen receptet kövessek. Végül Vácsa István szakácskönyvéhez folyamodtam, igaz változtattam a recepten, a kapribogyót kihagytam belőle. Ha legközlebb ilyesmire adom a fejem, szardíniából is kevesebbet rakok majd bele, kissé domináns lett az íze. Már ha lesz legközelebb, mert a májtisztítás és darabolás nem férkőzte be magát a szívembe, ez van sajna.

Májkrém Váncsa István nyomán

2 nagyobb fej vöröshagyma
6 gerezd fokhagyma
fél kg csirkemáj
1 doboz szardella (elvileg filé, olyat nem találtam, úgyhogy házilag gerinctelenítettem a halakat)
1-1 teáskanál bors és száratott zsálya
olívaolaj

Kevés olajon megdinszteltem a felszeltelt vöröshagymát, aztán lehetőleg minél kevesebb olaj kíséretében kiszedtem egy tálba amiben később turmixotam a matériát, majd a serpenyőben maradt olajhoz adtam még egy keveset, elkezdtem pirítani benne a szeletelt fokhagymát, majd hozzáadtam a tisztított, nagyobb darabokra vágott és lecsepegtetett csirkemájat és a szardellát (ami így utólag kicsit sok volt) és pát percig pirítottam az egészet, amíg úgy nem gondoltam, hogy már biztos elég lesz a májnak a hőkezelésből. A halas májat is a vöröshagymához adtam, kicsit hűlni hagytam, őröltem hozzá borsot és rászórtam a szárított zsályát, végül üsszeturmixoltam az egészet. Friss dagasztásmentes kenyérrel ettük (első próbálkozásom, még picit finomhagolnom kell a sütési időt), kissé halízű lett, de azért finom. És egy hadseregnek elég ez az adag. :)


2007. július 1., vasárnap

VKF! VI. - Komplementer ízek

A Vigyázz, kész, főzz! aktuális házigazdája, Lorien is jól feladta a leckét. :) Ebben a hónapban a komplemeter ízek körül forgohattak a gasztrobloggerek gondolatai. Vagyis nem tudom pontosan mások gondolatai mennyire voltak tele a témával, de az enyémek biztos. Több ötletem is volt, aztán a kényelem és a nyári hangulat- csak ne nagyon kelljen bekapcsolni a tűzhelyet, vagy ha mégis csak rövid ideig- győzött. Így hiába lett mostanra elviselhető az idő, mégsem álltam neki jó kis marhahúslevest főzni, hogy a benne főtt húst aztán meggyszósszal élvezhesssük, vagy mézes-mustáros karajt sütni, mert ahhoz még többszöri próbálkozással sem sikerült eltalálni a megfelő méz-mustár arányt :)
Szóval, győzött a legegyszerűbb ötletem, ami nálunk minden nyáron kötelező jellegel előfordul az étlapon, és még komplementer is, meg hát nem elhanygolható nyári szempont, hogy a tűzhelyhez csak opcionálisan kell közeledni. :)

Barackos szendvics

szendvicsnek való pékáru - jelen esetben egy graham zsömle volt
1 szép érett őszibarack - ha épp nem szép érett barack, hanem fion illatos sárgadinnye csábít el a piacon, akkor az
2 szelet sonka-jellegű valami - ami épp szimpatikus volt a boltban
2 szelet sajt - most épp ementáli volt
némi majonéz

Most kissé extrásítottam a receptet, és a mindenfélék ráhalmozása előtt egy serpenyőben megpirítottam a félbevágott zsemlét. De ha épp reggel dobok össze ilyet munkábavinni Kedvesemnek, akkor nem szoktam pirítgatni, meg akkor csukott szendvics alakul belőle, nem nyitott, de ez azt hiszem részletkérdés :)
Tehát a megpirított zsemlefelekre tettem egy-egy szelet sonkába bújtatott sajtot, arra ízlés szerinti menniységű majonéz jön- túl sokkal nem jó, mert elnyomja a többi ízt- végül a barack (alkalom adtán sárgadinnye). Egyébként az egész lelke érzésem szerint a majonéz, mind a sonkához, mind a gyümölcshöz remekül passzol és szépen keretbe foglalja az ízeket.

2007. június 2., szombat

VKF! V. - Fűszerek

Az aktuális VKF! háziasszonya, Aubergine, jól feldobta a labtát, valamilyen fűszert kell a post középpontjába állítani. Nálam sokáig három versenyző volt a témában: koriander, mustármag és édeskömény. Aztán végiggondoltam az egyes fűszerekhez való kötődésem gyökereit, és egyértelműen a mustármag nyert. Még igen törpe koromban - lehettem vagy 4 éves - lettem rabja a mustáros trappista sajnak, csak úgy, magában - egy szelet sajtot bekentem mustárral, és hamm. Szüleim meg csak hüledeztek, hogy de hát mit csinálok, égni fog a gyomrom, satöbbi. De nem égett. Azóta is mustárfüggő vagyok. És most eljött a remek alkalom, hogy házilag készítsek a mustármagból mustárt. :) Az internetnek hála remek kis receptet is találtam, igaz egy lehelletnyit módosítottam rajta.

És akkor a kiírásnak megfelelőenálljon itt néhány sor a mustármagról forrás a Wikipédia.

Mustármag

A mustár ősidők óta használt fűszer. Hazánkban is termesztett egyéves növény. Gömbölyű, sárga színű magjai (sinapsis albae semen) egyhén csípős ízűek, szagtalanok. Illó és zsíros olajat, szinalbin glikozidát, fehérjét tartalmaz.
Felhasználhatjuk saavanyúságok, főleg az uborka eltevésénél, de halmarinádok, pácok, szószok, majonézek, kolbászáruk, vagy más hentesáruk ízesítésére használjuk. Fontos alapanyaga az asztali mustárnak, amely megtört és olajtól mentes, fehér és fekete mustármag, ecet, só, bors, szegfűszeg, hagyma, tárkony, fűszerek keveréke.
A fekete mustárt (sinapis nigra) lényegében csak a konzervipar és a gyógyszeripar használja.
Jó a pattanásos, kiütéses bőrre, érelmeszesedés, magas vérnyomás, anyagcsere-zavarok, epe és májbántalmak emésztési panaszok, felfúvódás, de reuma, isiász és bőrkiütések esetén is. A magból naponta 3 x 1 – 1 csapott kávéskanállal, szétrágás nélkül kell lenyelni. Egy – egy kúra 6-8 hétig tartson.
Gyógyhatása abban áll, hogy a szervezeten emesztetlenül átmenő magok emulziói kioldódnak. Makacs esetekben a napi adag kétszeresére emelhető.

És akkor végül a recept:

Mézes-fahéjas mustár

10 dkg mustármag
1 dkg só
6-7 dkg méz
3 dkg borecet
3 dkg tárkonyos ecet
80 ml víz
csipetnyi õrölt fahéj
5 szem koriander
1 ek tárkony

Először is a mustármagot a korianderrel és a tárkonnyal mákdrálóval ledaráltam, mivel jó kis kézzelhajtós eszközről van szó, első darálás után még eléggé darabos lett az őrlemény, lehetett volna még párszor macerálni a magokat, de nekem ilyen durváradarálva még tetszett is, úgyhogy nem szórakoztam vele tovább. :) Az őrleményhez hozzákevertem a sót, fahéjat (lehet túl kis csipetet tettem belőle, mert a végeredményen nemigen érződött), végül hozzáöntöttem a folyékonyabb alapanyagokat is. A kapott masszát kis befőttesüvegbe töltöttem, felhasználás előtt érdemes pár napot állni hagyni, akkor állítólag csökken az ereje, merthát igen ütős egy jószág lett. Eddig egyszer sikerült enni belőle virsli és frissen sűlt kifli társaságában, igen ízletes, bár nem az a fajta, amit nyugodtan meg tudnék enni csak simán sajttal, jóval erősebb mint az átlag bolti mustár, de nekem finomabb is :)


2007. április 28., szombat

VKF! IV. - Reggelizzünk együtt!

Jó reggelit mindenkinek!
Nagyon rikán követünk el kedvesemmel igazán nagy közös reggelizést, komolyabban belegondolva ezt sajnálom is kicsit. Hétköznap ugye az ember igyekszik mihamarabb felébredni, aztán huss a munkába meg az egyetemre, úgyhogy kb egy pohár joghurt az, amit a reggelinek lehet nevezni. Ezért is melengette kicsi lelkemet Mamma felhívása. Rögtön tudtam, hogy valami asztaltelepakolós reggelit szeretnék készíteni.
De ugye azt az asztalt meg kell pakolni valamivel. Abban biztos voltam, hogy kéne valmai édes, meg valami sós péksüteményféle is.
Az édeset én választottam ki, fonott kalács lett, kedvenc kenyér- és egyébsütős oldalamon talátam is hozzá receptet, ráadásul olyat, aminek az eredményét azért ketten is meg tudjuk enni komolyabb kalácsmérgezés nélkül.
A sós péksütemény Kedvesem kérésére pogácsa lett, ennek a receptje édesanyjától származik. Nagyon jó recept. :) Ez volt a harmadik nekifutásom a pogácsasütésnek, az első kettő sajnos a kukában végezte. Hát ez nem. Finom lett, puha, meg minden. :)
Szintén férfiúi hatásra került az asztalra tükörtojás sült szalonnával. Nagyon igyekeztem, hogy szép legyen meg minden, erre az egyik tojás sárgája csak kirepedt, amikor próbáltam kiszedni a serpenyőből... Azt hiszem be kell majd szereznem valami hatalmas nagy falapátot az ilyen célokra. Vagy egészen peremmentes serpenyőt, és abből szépen ki lehet csúsztatni. Ez utóbbit viszont nem tudom, hogyan fedném le. Nehéz dolgok ezek. Na de térjünk vissza a reggelihez.
Készítettem még körözöttet, kiscit tuningolva kecskesajttal és a kamrából is előkerült anyósjelöltem finom szilvalekvárja, a piacon pedig beszereztünk némi friss zöldséget. Összességében úgy érzem jól siekrült ez az asztaltelepakolós reggelink. Igaz sokkal jobb lehet, ha nem csak ketten ülnek asztalhoz.
És akkor a receptek:

Fonott kalács

40 dkg liszt (az eredeti receptben 25 dkg sima + 15 dkg rétesliszt szerepel, de én későn vettem észre, hogy csak simaliszt van otthon)
0,6 dl tej
1,5 dl joghurt
1 tojás
3 dkg margarin
1/4 kk só
1 kk cukor
1 1/4 kk folyékony édesítő
1/5 friss élesztő

A hozzávalókat kenyérsütőgépbe raktam dagasztós-kelesztős programra. Amikor lejárt a gép kétfelé osztottam a tésztát és hurkákat sodortam a belőle. Szintén E.Margit oldalán találtam nagyon jó kis videót arról, hogy miként is kell fonni a kalácsot. Szóval összefontam a két hurkát, szilikon sütőformába tettem és hagytam kelni jó fél órát, közben már begyújtottam a sütőt kb 180 fokra-ez a gázsütőmnél a 4es fokozat. Amikor a formában is szépen megkelt a tészta megkenetem felvert tojással és fél órára a sütőbe toltam és aranybarnára sütöttem. (Nem reggel készítettem el, bevallom, hanem előző este, akárcsak a pogácsát.)

Pogácsa

1 kg liszt + 2 marék rétesliszt 50 dkg liszt + 1 marék rétesliszt
25-30 dkg margarin 12-15 dkg margarin
púpos ek só fél púpos ek só
1 tojás + 1 tojás sárgája 1 tojás
5-6 dkg élesztő tejben felfuttatva kb 3 dkg élesztő tejben felfutatva
1 pohár kefír vagy joghurt fél pohár kefír vagy joghurt
1 nagyobb krumpli áttörve + 10 dkg margarin 1 közepes krumpli + 5 dkg margarin

Először is a recept hozzávalóit megfeleztem-dőlt betűs rész-, mert ez így hatalmas adag. Rétesliszt, meg nem volt épp itthon ahogy már fentebb említettem, de így is jó lett az eredmény.
A krumplit héjában megfőztem, meghámota, villával jó alaposan összetörtem és belkevertem 5 dkg margarint. Erre öntöttem a lisztet és jól elkevertem, közben az élesztőt egy löttyintésnyi langyos tejben felfuttattam. A krumplis lisztbe belemorzsoltam a margarint és hozzáadtam a sót, majd belekevertem a felfuttatot élesztőt, 1 tojást , a joghurtot, jól összedolgoztam (lágy tésztát kapunk) , megkelesztettem. Miután megkelt kinyújtottam, megkentem olajjal és összehajtogattam, majd fél órát pihent, újabb nyújtás, kenés és hajtogatás következett. Újabb félórás pihenő után kb ujjnyi vastagra nyújtottam, éles késsel rácsosra vagdostam a tészta tetejét és alegnagyobb szaggatómmal kiszaggattam. A pogácsák tetjét megkentem felvert tojással, egy részükre szezámmagot, másik részükre sajtot szórtam. Sütőpapírral bélelt tepsiben sütöttem őket kb 15-20 percig -gázsütőben 5ös fokozaton-, amíg enyhén megpirult a tetejük, majd rácsra szedve hagytam őket kihűlni.

Körözött

25 dkg túró
1-2 ek tejföl
némi kecskesajt
fél lilahagyma (ennek a másik fele került a halhoz)
só, bors, pirospaprika

A lilhagymát apró kockákra vágtam, a kecskesajtot összemorzsoltam és az összes hozzávalót jó alaposan elkevertem.

Hát ennyi... Nálunk ilyen lett a kétszemélyes ráérős reggeli.

2007. március 30., péntek

VKF! III. - Vendégváró falatok

Egész hamar sikerült kitalálnom, mit is szeretnék csinálni erre a furdulóra: nagymamám csudafinom leveles pogácsáját. Mivel nagyim sajnos már nem él, kis családi kutatómunka kellett a recepthez, de azért eljutott hozzám. Viszont nem számoltam egy tényezővel: ehhez a pogácsához háj kell. Azt meg sajnos nem sikerült időben beszerezni. Ráadásul Kismacshoz hasonlóan én is épp alakbarátkodom, úgyhogy az ilyen hájastésztás dolgok egy időre kiesnek a repertoárból.(Azért nem adom fel, amint a körülmények engedik legyártom azt a csudafincsi pogácsát!)
A pogácsa-projekt kútbaesésével viszont ki kellett találnom, hogy akkor végülis mi legyen, ráadásul már a határidő is a nyakamon volt
Némi gondolkodás és hűtő-felmérés után jutottam el a következő ötletig:

Tonhalas uborkafalatok

2 tonhalkonzerv
2 uborka
1 kis fej lilahagyma
frissen őrölt bors
majoránna

Az uborkát kb 2-3 centis szeletekre szeltem és karalábévájóval némiképp kivájtam a közepüket.
A tonhalkonzervet alapos lecsöpögtetés után összekevertem az apróra vágott lilahagymával, borssal, majorannával. A masszát az uborkák mélyedésibe töltöttem. Ennyi.
Kicsit talán lehet érlelni a hűtőben. Tipikusan olyan vendégvárónak tartom, amit hirtelen betoppanók esetén is gyorsan el lehet készíteni. Vagy ha többfélét akar tálalni az ember, nem árt, ha nem pepecselős egyik-másik falatka. :)

2007. március 2., péntek

VKF! II. - Titkos töltelékek

Felvirradt végre a nap... Már kedden elkészült az alkotás, de hát ki kellett bírni a publikálást máig.
Nemisbéka felhívására én is nekiálltam a fogaskerék-kattogtatásak. Lekerült néhány kedves szakácskönyv a polcról, hátha adnak ötletet. Szerencsére adtak. A Nélkülözhetetlen Vendégváróban akadtam egy szimpatikus töltött-receptre, azt fejlesztettem egy kicsit tovább.

Tex-mex kosár

20 dk darált marhahús (külön köszönet egy kedves ismerősnek, aki kölcsönadta a húsdarálóját :))
1 kisebb fej vöröshagyma
1 doboz hámozott paradicsom
1 gerezd fokhagyma
kb 2,5 dl erőleves
fél kiskanál őrölt csípőspaprika
chilis fűszerkeverék
egy 24 dkg-os konzerv vörösbab
egy bögrényi mirelit morzsolt kukorica
bors
olaj
36 dkg finomliszt
12 dkg vaj
1 kiskanál sütőpor
10 dkg cheddar sajt
+tejföl

Az apró kockára vágott vöröshagymát olajon megpároltam, hozzáadtam a darált marhahúst és megpirítottam. Ekkor került hozzá a zúzott fokhagyma, a paradicsom összeaprítva és az erőleves fele. Megfűszereztem csípős paprikával, chilis fűszerkeverékkel és őrölt borssal. Nagyjából fél óráig főztem, amikor már majdnem minden levét elfőtte beleszórtam a fagyasztott kukoricát néhány perc múlva pedig a babot is, elforraltam a maradék levet is róla (nehogy túl folyós legyen a töltelék).
A tésztához elmorzsoltam a hideg vajat a sütőporos liszttel és belekevertem a maradék erőlevest is. Eléggé lágy tésztát kaptam. Kiolajoztam egy muffinsütőt. A tésztát két sütőpapír között három részletben kinyújtottam, nagyobb fánkszaggatóval 12 körlapot vágtam ki belőle, ezekkel kibéleltem a sütőformát. Az így kapott kosarakba raktam egy-egy jó kanálnyi tölteléket és egy szeletke cheddar sajtot. A maradék tésztából vágott kisebb korongokkal fedtem be a kosarakat és kb 200 fokra előmelegített sütőbe toltam őket. Nagyjából 20-25 perc alatt világosra sültek, és kijöttek a sütőből. Itt jött az egész macera része.. kiszedni a formából a tésztakosarakat. Szerencsére könyebben ment, mint sejtettem, és komoly sérülés nélkül tányérra kerültek. Tejfölbe mártogatva pillanatok alatt elfogyott a 12 darab. :)