2007. október 17., szerda

GBT2

Ha már Kismacs úgy nógatott... ;)
Na jó, egyébként is megírtam volna, hogy mit vittem a GBT 2-re.
Ami nagyon tetszett, jó volt találkozni "fajtámbeliekkel". Igaz rég voltam olyan közegben, ahol közel s távol én voltam az egyetlen műszaki beállítottságú, viszont ez most a szokásostól eltérően egyáltalán nem zavart, sőt!
És akkor a lényegre is térek, mert mindjárt el leszek rabolva moziba.

Sültfokhagymás mártogatós
5 fej(sic!) fokhagyma
2 tömlős Medve sajt
5 dkg brindza
kb. 2 dl tejszín
frissen őrölt bors
oliva olaj

A fokahagymákról leszedtem a külső héját, de csak annyira, hogy még egyben maradjon, majd egy darab alufóliára pakoltam őket és meglocsoltam kissé az olajjal, beubogyoláltam az alufóliával, aztán mentek a kb 200 fokos sütőbe, mintegy hármonegyed órára. Naggyon finom illatok terjengtek sütés közben a konyhában :) Amikor letelt az idejük, kivettem a fokhagymákat a sütőből és az alufóliából és egy tányérra raktam őket kicsit hűlni. Amikor már hozzájuk mertem nyúlni, kiügyeskedtem a gerezdekből a krémesre sült fokhagymákat és kikevertem a többi hozzávalóval. A tejszínt érdemes több részletben beletenni, mert az hígitja elég rendesen, így a mennyisége nagyban függ attól, hogy mire is akarjuk használni. Sűrűbb változatban remek szendvicskrém, hígabban pedig mártogatós. Ha elérte a megfelelő állagot érdemes egy éjszakát hűtőben pihentetni, hogy jól összeérjenek az ízek. Valamint érdemes valamivel felhasználás előtt kiszedni a hűtőből, mert hidegen egészen besűrűsödik.

Szóval ezt vittem a GBT-re. A recept eredetijét Váncsa István szakácskönyvében olvastam.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

szia! ez nagyon jól hangzik, de mia az a brindza? olyan sajt neve van, de még nem hallottam....

Zsu írta...

A brindza szlovák juhtúró, Sparban, Plusban biztosan szokott lenni.

Kismacs írta...

Köszi Zsu! Mennyei volt! Tök jó, hogy szendvicskrémként is funkcionálhat adott esetben, azt hiszem így fogom kipróbálni! Sajna nekem nincs meg Váncsa könyve, de annyi szépet mondtatok már róla, hogy be fogom szerezni. Azt hiszem már kapható újra.

gabojsza írta...

Tényleg nagyon, nagyon jó volt! Hétvégén már készítem is a bármennyi fokhagymát elpúsztítani képes Drágámnak! És nem csak te voltál műszaki beállítottságú a GBT-n:))

Zsu írta...

Köszi mindenkinek, és Gabojsza, jó tudni, hogy nem én voltam az egyetlen. Egyébként a padlizsánkrémed csudaklassz volt, menenkítettem belőle itthonra én is :)

Doctorpepper írta...

hú, nagyon jó, hogy feltetted! imádtam a GBT-n!

Rossamela írta...

A GBT-n lemaradtam róla (így jár, a,ki későn érkezik), de ma megcsináltam, nagyon finom (nem is vártam mást). A tejszín helyett ugyan tejföllel, de ha az sem lett volna itthon, akkor boldogan tettem volna joghurtot bele.
Sült cékla és egyéb zöldségek lesz hozzá, a postomba pedig belinkelem azt a receptet.

Zsu írta...

Örülök hgy ízlett, a tejfölös-joghurtos ötlet pedig nagyon jó, meg joghurttal talán kicsit kalóriaszegényebb is. Legközelebb azt hiszem joghurtosam fogom kipróbálni. :)

Vesta írta...

Ugye nem haragszol, ha én is felraktam ennek a finomságnak a receptjét?
Rég írtál, semmi hír Rólad egy ideje!