2008. február 16., szombat

GBT 3

Elérkezett a nagy nap:) És még indulás előtt gyorsan lefotóztam a sajtostallérokat. Kinézetre olyanok mint anyáé, és az ízük is szerencsére:)
Mondjuk a kinézet nehezen lehetett volna más, ugyanis anya sajtostallér-sütőjével készültek.Mert nekem adta az övét. Azt mondta, ha majd ő akar sütni, elkéri nagynénjétől. Szóval nem ellenkeztem :) (Egyébként sikerült beszerzési helyet is találnom, a fehérvári iparcikkpiacon egy konyhaivasárus bácsinál, meg konyhafelszereléses boltabn is mondtak, hogy szokott lenni, csak pont nem akkor, amikor kereste, az ára 3000 ft környékén volt)

Sajtos tallér

1 kg liszt
25 dkg vaj
30-40 dkg reszelt sajt
2 tojás
1 pohár tejföl
só, bors, köménymag

A lisztet elmorzsoltam a hideg vajjal, hozzákevertem a reszelt sajtot, fűszereket, majd a tojásokkal és a tejföllel összegyúrtam. Kicsi vizet is kellett hozzáadnom, hogy összeálljon. A golyóvá gyúrt tésztát fóliába csomagolva egy napot pihentettem a hűtőben. Sütés előtt a tésztából dió és mogyoró mérett közötti golyókat formáztam (lett egy pár...), amikor a nagyja megvolt elkezdtem forrósítani a tallérsütőt a tűzhelyem legnagyobb gázrózsáján (forgattam is, hogy mindkét fele melegedjen rendesen). Amikor elkészültek a golyók és a tallérsütőt is elég melegnek tartottam, nekiálltam a sorozatgyártásnak: tallérsütő kinyit, két golyó belerak, erősen összeszorít, 8-ig számol, taléérsütőt megfordít, 8-ig számol, taléérsütőt kinyit, kész tallérokat tálba ügyeskedik. (Az, hogy meddig kell számolni, függ a gáztól meg hogy mennyire akarjuk pirosra sütni, érdemes az első pár darabot a kísérletezésre szánni.)
Röpke másél óra alatt sikerült is végezni a sütögetéssel. Nem egy midnen hétvégére való recept, de néha megéri belevágni, rengeteg lesz belőle és sokáig eláll.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

És hát nagyon finom is volt, valljuk be, azzal a mindenki által dicsért Váncsa-féle sült fokhagymakrémmel pláne :)

Zsu írta...

Egészen zavarba tetszik hozni :)

Doctor Pepper írta...

boldog névnapot Zsu!

Cukroskata írta...

Finom volt a sajtos tallér :-) Boldog névnapot Zsú!

Zsu írta...

Köszönöm a jókívánságokat :)

Mamma írta...

Zsú, kommentelt nálam Ria, és tallérsütőt keres. Ide irányítottam hozzád:-))

Nekem viszont gofrisütőm van, a kérdésem az, hogy szerinted azzal is megy? Ismered, olyan vastagabb ostyák lesznek belőlük, a nagysága mindegy.
(én sajnos nem ettem a tallérjaidból:-(((

Ria írta...

Szia Zsú !
Mamma hozzád irányított sajtos tallér sütő ügyben.Ma is létezik még ez a piac? Hol és mikor pontosan.
Ha érdekel ven hozzá egy édes receptem is.

Zsu írta...

Mamma: gofrisütővel még nem próbáltam, viszont Sütis néne ige, itt az ő sajtos tallérja gofrisütővel sütve: http://sutisnene.blogspot.com/2008/03/sajtos-tallr-hzilag.html

Ria: Az a piac itt Székesfehérváron van, nem messze a palotavárosi Spartól, ha ez mond valamit:) Egyébként iparcikkpiac minden szerdán és szombaton van, de konyhafelszerelési boltban is láttam tallérsütőt: érdemes rákérdezni, az egyik helyen ahol kerestem épp nem volt, de mondták, hogy az egyik szállítójuk tud hozni. Ha fehérvári vagy környéki vagy elkalauzolhatlak a piacos forráshoz valamelyik szombaton.
És jöhet az édes recept :)

Ria írta...

Köszönöm a kedvességed valószínű , hogy élni fogok vele.Sajnos nem a környéken lakom az ország másik részén Egerben.Ha aktuális lesz a dolog jelentkezem. Az édes receptet nem felejtettem csak elő kell keresnem.

Zsu írta...

Huhh, hát Eger tényleg nem a szomszédban. Azért mielőtt felkerekednél errefelé ajánlanám a egri konyhacuccos boltok zaklatását, itt fehérváron kettőben néztem (az egyik panelaljában lévő, a másik meg puccos sétálóutcai), mindkettőben azt mondták, hogy van olyan szállítójuk aki szokott hozni. Szóval van remény, hogy otthon is találhatsz tallérsütőt :)