2008. október 12., vasárnap

GBTre készültek

Tegnap volt GBT, ahogy Doctor Peppernél is olvasható. Nagyon jól érztem magam, jó volt újra, meg néhányakkal először találkozni. Remélem még sok-sok ilyenen vehetek részt! És persze köszönet az össztrombitálásért feleleős DP örstagnak.
Természetesen minden finom volt, meg haza is hoztam kóstolót ebből abból, így a mai reggelink GBT-fia volt, szigorúan az ágyban, és nem csak azért, mert vasárnap van, hanem azért is, mert ünnepelünk. 5 évet. Bizony.

Szóval amit vittem GBTre: fokhagymás krémsajttortát és sütőtökös muffint. Előbbit terveztem jóelőre, utóbbi pénteken éjjel 11 és fél 12 között született (az ötlet is meg a süti is) részben azért, mert szombaton délelőtt egy Pesten élő régnemlátott barátnőmmel találkoztam és Neki is szerettem volna egy kis finomsággal kedveskedni.

Fokhagymás krémsajttorta

75 dkg krémsajt (Philadelphia)
3 tojás
2 fej fokhagyma
olivaolaj
1 tk fokhagymagarnulátum
frissen őrült bors
fél l összezúzott omlós sajtoskeksz
7 dkg vaj - Mamma tanácsára azt modanám, hogy ennek a duplája kellett volna, mert nagyon szétesős lett a süti alja

A fokahagymákat egyben, kis olivaolajjal meglocsolva, alufóliaába csomagolva kb 200 fokos sütőben megsütöttem. Ez kb hármonegyed óra volt. Megvártam amíg kihül és krémesre sült fokhagymát kinyomkodtam a héjából. A kekszmorzsát elkevertem az olvasztott vajjal és szilikon muffinforma valamint egy papírkapszlival bélelt fém muffinfroma aljába nyomkodtam (egy mélyedésbe kb 1 evőkanálnyi jutott), majd 180 fokos sütőben 5 percet sütöttem és hagytam kihűlni. Persze egy nagy kapcsos tortaformában is készíthető. A szobahőmérsékletű krémsajtot elektromos habverővel jól elkvertem, hozzáadtam a sült fokhagymát, fokhagyma garnulátumot és tejertem bele egy adag borsot, majd ezeket jól belekevertem a krémsajtba. Végül egyenként belekevertem a tojásokat is a masszába és egyenlően elosztottam a muffinformákban. Kb 20 percet sültek a 180 fokos sütőben, amíg épp csak barnulni kezdett a tetejük.



Sütőtökös muffin

1 sült tök nyolcada meg még egy nyolcad fele (vagyis 3 tizenhatoda, de az úgy hülyén hangzik)
2 tojás
löttyintésnyi olaj
3 ek méz
csipetnyi őrült kardamom és gyömbér
2-3 ek joghurt
fél csomag sütőpor
25 dkg liszt (fele sima, fele teljes kiőrlésű)

A tököt összetörtem, elkvertem a tojással, majd az olajjal, mézzel, fűszerekkel. A liszteket elvegyítettem a sütőporral és a tojásos masszához kevertem. A tésztát muffinsütőbe kanalaztam (papírkapszlival bélelt fémbe, mert a szilikonban még hült a krémsajttorta) és mintegy 15-20 perc alatt 180 fokos sütőben megsütöttem.
Erről fotót a hazamenekített példányról késítettem, amint az after GBT reggelis tányér közepén várta sorsa beteljesülését. És extre köszönet Sajtkukac Nikinek a sajtos keszért meg a májkrémért, naggyon jó volt ma reggel is. :)

5 megjegyzés:

Zsuzsa írta...

Az öt évhez gratula. :)
Viszont a muffint valahogy kihagytam, ezt csak most realizálom. :(

Zsófi írta...

Nekem is valahogy kimaradt a muffin, kénytelen leszek reprodukálni :)

Névtelen írta...

A rég nem látott barátosnénak is minden ízlett... :-)

Zsu írta...

Zsuzsa: köszi a gratulációt
Zsófi: remélem ízleni fog :)
Egyébként valószínűleg azért nem vettétek észre, mert a kis túlélőművészek elrejtőztek a dobozok között. De páran vittek belőle haza (Kicsi Vú és Mamma biztos), őket kell kérdezni, hogy milyen lett (szerintem bánhattam volna kicsit bőkezűbben a gyömbérrel és a kardamommal, de tényleg csak egy kicsit)

Névtelen írta...

Egészségedre, kedves Zsú :-)
A muffin pedig bizonyíthatóan finom volt :-)
Niki